Örömmel végezni bármit nemcsak kellemesebb, hanem hatékonyabb is.
Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2013. február-március
Ha megkérdezünk egy gyermeket, melyik a kedvenc ünnepe, jó eséllyel azt fogja válaszolni, hogy a purim. Ha tovább faggatjuk ennek okáról, akkor valószínűleg felszínre jön a jelmezbál, a purimi vidámság, viccelődések, mulatozások, énekek és táncok.
Ennek a mélyebb oka az, hogy ez egy vidám ünnep, és a gyerekek ösztönösen vonzódnak a vidámsághoz, az örömhöz, a nevetéshez. Mi, felnőttek pedig sajnos már leszoktunk ezekről a dolgokról. Túl komolyan vesszük magunkat és az életet. Nem engedjük meg magunknak a gondtalan nevetgélést, a hancúrozást. purimkor pedig kötelesek vagyunk mulatni, inni, lakomát tartani, táncolni és minden fizikai módon kimutatni afelett érzett örömünket, hogy élünk! Sok felnőttnek egyébként még ezen az egy napon is nehéz elengednie magát. A gyerekek jelmezt öltenek, de mi nem, nézzük, hogy hogyan táncolnak, de mi nem állunk be a táncukba. Miért nem? És ha fel is tudunk oldódni purimkor, miért csak ezen az egy napon tesszük ezt?
A vidámság pedig a zsidó vallásfilozófiában nagyon is fontos helyet tölt be. A breslovi Rabbi Nachman híres gondolata, hogy nagy micva mindig vidámnak lenni („micvá gedolá lihjot beszimchá támid”). Ez a híres gondolat egy egyszerű dallam által olyan közkedvelt lett, hogy szinte nincs olyan zsidó felnőtt vagy gyermekrendezvény, ahol éneklés közben ne hangozna el.
Nagyjából ugyanezt fejezi ki a híres zsoltárvers is: „Szolgáljátok az Örökkévalót örömmel, menjetek elébe újjongással.” (Zsoltárok 100:2.) Héberül: „Ivdu et Hasem beszimchá, bou lefánáv birnáná.” Nem meglepő, hogy ehhez a vershez is sikeres dallamot találtak, és az előzőhöz hasonló népszerűségnek örvend. Ha valaki nem ismeri ezeket a dalokat, érdemes az interneten megkeresni és megtanulni őket, mert énekelgetésük, dudorászásuk jókedvre derít mindenkit, gyermeket és felnőttet egyaránt. Én mint egy mantrát énekelgetem a gyerekeimmel, ha valamiért szomorúak.
Köztudott, hogy az öröm állapotában mindannyian jobban működünk. Testünk, agyunk teljesítménye legjavát tudja adni, tele vagyunk jó ötletekkel, meglátjuk a lehetőségeket, kedvesebbek vagyunk másokkal, és a világ is visszamosolyog ránk. A vidám és optimista emberek nemcsak egészségesebbek és hosszabb életűek, de életük pillanatai sokkal jobb minőségűek. A nevetés gyógyítja a beteg lelket és testet egyaránt (lásd bohócdoktorok). Azt mondhatjuk: a vidám ember él igazán. A gyerekek ösztönösen ilyenek. És imádják azokat a felnőtteket, akik tudnak velük így, felhőtlenül nevetni, mókázni, játszani. S mi újra megtanulhatjuk ezt tőlük! Figyeljük őket, és menjünk le a szintjükre, s ha tudunk, bizonyos értelemben maradjunk is ott. Ne csak nézzük őket, amint nevetnek és viccelődnek, jelmezt öltenek és táncolnak. Álljunk be melléjük és csináljuk velük. NE CSAK PURIMKOR!
Ha az örömre tanítjuk a gyermekeinket, a legjobbra tanítjuk őket. S az a legszebb, hogy nem is kell tanítani erre őket, csak vigyázni kell, hogy ne felejtsék el!
