Az 50-es szám belső értelméről és arról, hogy a sávuotnak miért nincs meghatározott dátuma.
Szerző: Rabbi Doniel Baron
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2013. május-június
Szerző: Rabbi Doniel Baron
Forrás: Aish.com
Fordította: Domán Sándor
Megjelent: Forrás – 2013. május-június
Minden zsidó ünnep a hónap meghatározott napnjára esik, csak egy kivétel van: sávuot, amikor megkaptuk a Tórát. Sávuot mindig a peszách kezdetétől számított 50. napra esik. A zsidó naptár szerint, melyben a rabbinikus bíróság meghatározta a hónap kezdetét – a szemtanúk segítségével, akik meglátták az újholdat –, gyakorlatilag három nap közül bármelyikre eshetett, mivel a napok száma évről évre változhat. A sávuot név az általános naptártól való függetlenségére utal. A név „heteket” jelent, és arra utal, hogy az ünnep a hét hetet követő csúcspont. Mi a lényege ennek a dátum nélküli napnak? A válaszhoz útmutatást találunk a sávuothoz vezető folyamatban, valamint a sávuotkor olvasott könyvben és magában az 50-es számban.
ÁTALAKULÁS
Sávuot megértésének kulcsa az odáig vezető folyamatban rejlik. A napokat az Egyiptomból való kivonulásunktól, népként való megszületésünktől kezdjük el számlálni, és sávuotig, az 50. napig számláljuk. Ez a számlálás a nemzet átalakulását jelzi. A zsidó nép annyira beágyazódott Egyiptomba, hogy a Tóra úgy írta le a Kivonulást, mint egy nép „eltávolítását” egy másik népből. Mint egy újszülött, valamiféle spirituális csecsemőkorunkban voltunk, és 50 nap alatt jutottunk el abba az emelkedett állapotba, hogy megkaphattuk a Tórát. A számlálásunk egyszerű árpaáldozattal kezdődik, annak az ételnek az áldozatával, amelyre állati takarmányként tekintünk. Csúcspontja pedig egy különleges áldozat a legfinomabb kenyérből, amely emberi táplálék, és nemzetünknek a lét egy új szintjére való megérkezését jelzi.
RUT
„A »kol« segít abban, hogy túllépjünk a részleteken, és egy teljes egészbe olvasszuk
őket, hogy túlhaladjunk a mennyiségek világán, és elérjük az egységet”
Az újdonsült nép érett néppé való átalakulásának folyamata Rut történetében is megjelenik, melyet sávuotkor olvasunk. Rut moábita hercegnő volt, aki feleségül ment egy zsidó férfihoz. Amikor férje meghalt, a még mindig fiatal Rut, egyszerűen visszatérhetett volna népéhez, és híresség lehetett volna a királyi udvarban. Ehelyett rendületlenül kitartott zsidó anyósa, Náomi mellett, és eltökélt volt abban, hogy áttérjen, és magáévá tegye a zsidó vallást, annak ellenére, hogy megpróbálták erről lebeszélni. Nincstelenül csatlakozott a zsidó nemzethez, és anyósa volt az egyetlen barátja. Mégis önfeláldozására és erényeire felfigyelt Boáz, a gazdag földesúr és kíváló bíró, akinek földjéről Rut összegyűjtötte a megmaradt gabonát önmaga és Náomi számára. Boáz végül feleségül vette, és ebből a kapcsolatból született meg a zsidó királyság sarja, így Dávid király tulajdonképpen tőle származik. A hagyományunk úgy tanítja, hogy a Messiás, a zsidó nép eljövendő királya is ebből a törzsből fog származni. Mivel Dávid király sávuotkor született, ezen a napon olvassuk a származásáról szóló történetet.
Figyelemre méltó a zsidó királyi család eredetének iróniája. A moábiták álltak a legalacsonyabb szinten a népek között, ismertek voltak a – főleg a zsidók iránt tanúsított kegyetlenségükről – és nyilvánvaló paráznaságukról. Már eredetük maga is kétes. Nemcsak hogy a Lót és lánya – aki meghatározott céllal itatta le apját – közti vérfertőző kapcsolatból származnak erednek, hanem már a nép neve is jelzi ezt az aktust. Ez a lány „Moábnak” hívta utódját, ami szó szerint azt jelenti „az apámtól”. Mindazonáltal Dávid a moábita hercegnő családjából származik, aki névleg legalábbis jelképezte mindazt, amit Moáb jelentett.
Rut zsidóként való újjászületése és az átalakulás, melyből Dávid király sávuotkor megszületett, párhuzamba állítható népünk vonulásával peszáchtól sávuotig. A legalacsonyabb szinten kezdünk, csakúgy mint Rut, majd eljutunk arra a pontra, ahol megkaphatjuk a Tórát.
AZ ÖTVENES SZÁM JELENTÉSE
Ha mélyebben megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy ez a téma megjelenik a sávuotig tartó számlálásunkban és annak a napnak az egyediségében, amely a számlálás kezdetétől az ötvenedik. A titok magában az ötvenes számban rejlik. A zsidó hagyomány szerint a világ olyan rendszeren alapul, mely a hetes számra épül. Az időt tekintve hét napból áll egy hét. A térben egy középen levő pont hét irányba terjedhet ki: jobbra és balra, felfelé és lefelé, előre és hátra, a pont maga pedig a központi téma, amely körül minden elhelyezkedik. A sheva (hét) szóban ugyanazok a betűk vannak, mint a savea szóban, amely beteljesültet jelent, vagyis egy olyan térre utal, amely a lehetőségek teljes kiterjedését jelképezi.
Ebből az következik, hogy minden, ami a hetes számon túl van, egy olyan világot jelképez, amely túlhalad a természeten – egy magasabb birodalmat. A nyolcat jelentő smone szó a sámén szóból ered, ami kövéret jelent, tehát olyasvalamit, ami túlhalad a saját határain. A brit, a körülmetélés, ami az Örökkévalóval való szövetségbe lépést jelzi, ezért a nyolcadik napon történik, azon a napon, amely túl van minden világi dolgon, és összeköti az embert azzal, ami isteni.
Hogy a következő szinten folytassuk ezt a témát: a természet birodalmának teljes kiterjedését akkor találhatjuk meg, ha a hetet megszorozzuk héttel. Az eredmény 49. Ha eggyel még továbbmegyünk, akkor eljutunk 50-hez, ami azt a képességet jelképezi, hogy túl tudunk haladni minden részleten, és egy új, magasabb birodalomba lépünk. De hogyan függ össze az 50-es szint azzal, hogy egy nép az újszülött állapotból az érettség állapotába jut el? Mi a kapcsolat azzal, hogy a moábita Rut a zsidó királyi család anyjává válik? Az 50-es szint megfejtésének kulcsa egy bibliai történetben található, mely Jákob ősapánkról szól.
A ZSIDÓ SZÁMOLÁS
Izrael felé tartva Jákob találkozott bátyjával, Ézsauval, aki egy 400 katonából álló hadsereggel „üdvözölte” őt. Figyelembe véve Ézsau korábbi elhatározását, hogy megölje Jákobot, Jákob imádkozott, felkészült a háborúra, és rengeteg ajándékot küldött, hogy enyhítse bátyja haragját. Ézsau először visszautasította az adományokat, és azt válaszolta, hogy „jes li rov”, azaz sok, nagy vagyonom van amúgy is. De Jákob továbbra is ragaszkodott hozzá, hogy elfogadja, mondván: „jes li kol”, nekem mindenem megvan. Végül is Jákob akarata érvényesült, és Ézsau elfogadta az ajándékokat.
Miről szólt valójában ez a párbeszéd? Milyen volt a „kol”, a „minden”, amit Jákob birtokolt, és mi volt az a tényező, aminek köszönhetően Ézsau végül elfogadta az ajándékokat?
Ézsau kezdeti tiltakozása abból eredt, hogy azt mondta, neki rav, sok van. Valójában Ézsau olyan világot jelképez, amely a sokaságra, nagy mennyiségekre épül. Amikor Ézsau családjának csak kevés tagja volt, a Tóra a nefásot, lelkek, többes számú szóval utalt rájuk. Ezzel szemben amikor Jákob családjának 70 tagja volt, a Tóra a nefes, lélek szóval utal rájuk, egyes számban. Jákob ereje és a kol birtoklásának értelme az, hogy Jákob nem olyan ember volt, aki egyszerűen gazdagságot halmozott fel. Ehelyett egyetlen lényegben egyesített mindent, amit birtokolt, és minden egyes dolgot egy nagyobb egészbe, egy transzcendens egységbe olvasztott. Jákobnak valóban megvolt mindene, és az ajándék megfelelő volt Ézsaunak, aki számára a még nagyobb mennyiség mindig jó volt.
A sávuotig tartó visszaszámlálásunk során azért küzdünk, hogy elérjük Jákob szintjét. 49 napig számlálunk, ami Ézsau világát jelképezi, a sokaság birodalmát, a természetet jelképező hetes szám teljes kiterjedését. Elérjük a mennyiség világának maximumát. Nem meglepő módon Moáb, Rut eredeti népe a gemátria szerint 49, tehát a fizikai, a mennyiség felhalmozásáról szóló világot jelképezi. De még egy lépést teszünk, és elérjük az 50-et, amelyet a Jákob által birtokolt kol jelképez. A kol számértéke 50. A kol segít abban, hogy túllépjünk a részleteken, és egy teljes egészbe olvasszuk őket, hogy túlhaladjunk a mennyiségek világán, és elérjük az egységet. Ez a magasztos szint az, amely elvisz bennünket az újszülött helyzetünkből az érettség állapotába, és az út során átélt minden tapasztalatot egyetlen téma mentén alakít át. Lehetővé teszi számunkra, hogy kikerüljünk a legmélyebb pontról, Dávid király vonala számára pedig azt, hogy a legszerényebb eredetből a legmagasabb helyre érjen el.
A Tórát az 50. napon kaptuk meg, nem egy naptári napon. Számlálásunk eredménye, mely áthalad a természet minden szintjén, elér a transzcendenciához, arra a pontra, amelyet nem is számolunk – egy olyan dátumhoz, amely nem mérhető. Azon a napon a Szináj-hegy alatt álltunk, egy emberként, egyetlen szívvel. Nem milliók voltunk, hanem csak egy. Ezzel párhuzamosan a Tóra az élet minden területére vonatkozik, és minden elképzelhető körülményre ad iránymutatást. Egyesít minden részletet, egybeolvaszt minden különálló alkotórészt. Ez a legvégső kol. Segít abban, hogy legalapvetőbb tapasztalatainkat és a szerény származásunkat egy nagyobb ügy érdekében egyesítsük.
Ez az erő a mai napig fennmaradt. A sávuot és az addig vezető napok folyamata által túlléphetünk a múltunkon, egyesíthetjük korábbi tapasztalataink minden részletét, hogy eljussunk egy olyan pontra, ahol túllépünk azon, ami voltunk, és valami nagyobbá válhatunk.