Sohasem ugyanolyan, ami hasonló.
Szerző: Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. május-június
Szerző: Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2013. május-június
Hetiszakasz: Nászó
Bölcseink azt mondják, a Tórában nincs egy felesnleges betű sem. Minden egyes szavából tanulságok sorát vezethetjük le. Ehhez képest a mostani hetiszakaszunk azért a leghosszabb hetiszakasz a Tórában, mert tartalmazza a 12 nászi (törzsfő) összes felajánlását a Szentély felavatására, egyenként felsorolva. Pedig mindnyájan pontosan ugyanazt ajánlották fel. Tehát sokkal rövidebben el lehetett volna intézni: annyival, hogy egyszer leírja az ajándékokat, és elmondja, hogy mind a tizenketten ezt ajánlották fel.
Az, hogy mégsem ez történik, annak a midrás szerint az az oka, hogy nem tudtak egymásról. Mindegyikőjük külön-külön, a maga útján jutott arra a következtetésre, hogy ezt és ezt kell ajándékként bemutatni. És mindegyikőjüket más motivációk is mozgatták. Csak mi látunk kívülről 12 egyformán cselekvő embert – az Örökkévaló mindegyikben látja az egyediséget, a különlegességet. Így dicséri a Talmud a teremtés nagyszerűségét: „ha egy ember csinál egy pecsétnyomót, akkor az arról nyomott pecsétek mind egyformák, de a Szent, áldott ő, minden embert Ádám hárison (az első ember) pecsétnyomójával nyomott, és azóta sincsen közöttük két egyforma”. (Szánhedrin 38a.)
„Minden egyes ember halálával eltávozik a világból az, ahogyan ő szemlélte a Tórát.”
Ezt a gondolatot azért eshet nehezünkre befogadni, mert a mi szemünk máshoz szokott. Látunk ugyan különbözőségeket az embereken, de sokszor az az érzésünk, hogy ezek csak látszólagos, felületes különbségek. Manapság például már akármilyen színűre befesthetjük a hajunkat: pirosra, sárgára, zöldre, éppen az egyedi ízlésünk szerint, de valahogy a végére mégiscsak bekerülünk egy skatulyába: „na, ez is jól befestette a haját”. Egyrészt szükségünk van ezekre a skatulyákra, hogy jól el tudjunk igazodni a világban, másrészt szeretnénk azt gondolni magunkról, hogy olyat tudunk, amit más nem.
Maradt tehát a kérdés: mi különleges van bennem? Keleti Dávid rabbi ezt úgy fogalmazta meg az egyik ünnepi lakomán mondott tanításában, hogy mindenki tud valami olyan dolgot, amit rajta kívül senki más. Hiába tanulták a Tórát és a szent könyveket előttem már több millióan, nekem mégis lesz lehetőségem úgy tekinteni minderre, mint sem előttem, sem utánam senki. (Ez utóbbi gondolatot szintén egy lativos tanártól, Hegedűs Páltól hallottam.) A Talmud ezt így fogalmazza meg: „a Tóra elvétele [ha meghal bárki, aki Tórát tanult] olyan, mint a Tóra adása: ahogyan az adásnál ott volt 600 000, ugyanúgy az elvételnél is [hogy utolsó útjára elkísérje]”. (Ketubot 17a.) Minden egyes ember halálával eltávozik a világból az, ahogyan ő szemlélte a Tórát. Ez hihetetlen. Egyetlen Tórához, egyetlen igazsághoz létezhet annyi hozzáállás, ahány zsidó összesen valaha is élt, él és élni fog a világon? Úgy tűnik, igen. Mi sem állhat távolabb az igazságtól, mint az a nézet, hogy a zsidó vallás célja az emberek keretek közé szorítása, jól kezelhető, egyforma gondolkodású sokaság kinevelése.
Ez a mélyebb tanulság rejtőzik a 12 nászi egyenkénti felsorolásában. A látszólagos egyformaság mögött ott rejtőzik a megszámlálhatatlan értékes egyéniség. Mindegyikük az Örökkévaló végtelen tudásának ezerfelé szórt szikrái közül birtokol egyet. A tanulásban mindenki megtalálhatja önmagát, akárcsak a híres chászid mester, a Hanipoliból származó Reb Zise, aki halálos ágyán sírt, és ezt mondta: „amikor eltávozom, nem azt fogják kérdezni tőlem: Miért nem voltál olyan bölcs, mint Mózes? Miért nem voltál olyan kedves, mint Ábrahám? Hanem azt, hogy ‚Zise, miért nem voltál olyan, mint Zise?’”
Rabbi Shlomo Jarcaig (Torah.org) alapján