Újságcikk

Köszöntő – Forrás IV. évfolyam 7. szám

Hiányérzet, gyász, majd készülés az elszámolásra.

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2013. június

Szerző: Lativ Kolel
Megjelent: Forrás – 2013. június

Támuz hónap beköszönte nemcsak azt juttatja eszünkbe, hogy nem­sokára böjtölni fogunk, ráadásul három héten belül kétszer is, hanem, ha egy kicsit távolabbra nézünk, akkor már homályosan látjuk magunk előtt ros hásánát, az újévet. Azt a napot, amikor meg kell állnunk az Örökkévaló előtt, és el kell számolnunk. Mit kaptam ebben az évben, és mire használtam. Előbbre tartok, mint ahol egy évvel ezelőtt voltam, vagy egy helyben topogok, esetleg visszaestem. Az év háromnegyede eltelt, csak az utolsó negyed maradt. Elkezdődhet a visszaszámlálás, az összegzés. Már el is kezdhetünk terveket készíteni a következő évre, hiszen több esélyünk van egy jó ítéletre, ha legalább terveink vannak. Vannak, akik már a hónap nevében is látnak egy kis utalást minderre. A támuz szó betűiből lehet ezt a mondatot megalkotni: zrizim mákdimim veoszim tesuvá, azaz az igyekvők már hamarabb foglalkoznak a megtéréssel.

Támuz 17-től pedig pontosan tíz hét van ros hásánáig. Ennek a tíz hétnek a felosztása 3+7. Ez a felosztás nyilvánul meg a támuz 17-e utáni szombatokon felolvasásra kerülő háftárákban, prófétai szakaszokban. Ugyanis támuz 17-ét követően kezdődik a gyászos három hét, mely áv hónap 9-éig, tisá beávig tart. Ezen a három héten három feddő prófétai szakaszt olvasunk, amit a Talmud úgy nevez, hogy gimel depuránutá, majd tisá beávtól hét héten keresztül a vigasztalásról olvasunk, ezt hívják sivá denechemtának.

Evvel a három plusz hetes felosztással máshol is találkozunk, például a honfoglalásnál. Jozsué vezetésével 7 népnek a területét foglalták el. Azonban az Örökkévaló egyik ígéretében 10 nép területét ígérte Ábrahámnak. A tízes szám esetenként azért így oszlik fel, mert a 10 szfíra, azaz az Örökkévaló 10 tulajdonsága is így oszlik fel a 7 alsó szfírára és a 3 felsőre. A hét alsó szfíra „megjelenik” ebben a világban, elérhető. Mindegyiket egy elődünk tökéletesen birtokolta. Ábrahám a cheszed, Izsák a gevurá, Jákob a tiferet, Mózes a necách, Áron a hod, Joszef a jeszod és Dávid a málchut tulajdonságot. A három felső ebben a világban egyelőre túl „magas”, rejtve van. Ezért a hét alsó szfírának megfelelő népek területeit el lehetett foglalni, de a másik három még rejtve van. És ezért van, hogy a tíz hétből három egyelőre rejtett, feddésről és büntetésről szól. De prófétai ígéret, hogy ezek a gyászos napok át fognak fordulni örömnapokká, amikor a most még rejtett három felső szfira is „láthatóvá” válik.

Hogyan kapcsolódik össze a támuz 17-e ros hásánával ez által a 10 hét által? Hogyan segít nekünk ez a tíz hét, hogy már az elején lássuk a célt? A három hétben a Szentély hiányát gyászoljuk. Hiányzik nekünk a Szentély? Ha nem, az azt jelenti, hogy minden igényemet és szükségletemet ki tudja elégíteni a fizikai világ. Az azt jelenti, hogy teljesen mindegy nekem, hogy az Örökkévaló létezése és királysága mindenki számára nyilvánvaló, vagy sem. Ha pedig így van, akkor nem tudok ros hásáná napján az Örökkévaló trónja elé állni. Nem tudok azért imádkozni, hogy váljon az Örökkévaló királysága nyilvánvalóvá. Ez a három hét a felkészülés ros hásánára. Ebben a három hétben, ha év közben nem is, fel kell magamban ébreszteni azt az érzetet, hogy ebből a világból, így, ahogy most van, hiányzik valami. És nemcsak valami, hanem a lényeg hiányzik! Először a kérdést kell éreznem, hogy élvezhessem a választ. Ha a három hét alatt sikerül erős hiányérzetet magamévá tenni, akkor egyenes az út ros hásáná felé!

Minden kedves Olvasónknak jó készülődést kívánunk!

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás