Élet egy lányjesivában.
Szerző: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2013. június
Szerző: Sasvári Ildikó
Megjelent: Forrás – 2013. június
Jeruzsálemben külön kis iparág épült a tudásra szomjazó, jórészt amerikai fiatalok oktatására. Ezek a fiatalok jobbára báál tesuvák, azaz szekuláris társadalomban nevelkedett, a valláshoz visszatérő felnőttek, akik szeretnének többet megtudni népük hagyományairól, klasszikus gondolkodásukról, életmódjukról – valamint szeretnének kilépni a nemzetközi ún. „siduch piacra”, de erről majd később.
A számtalan jesiva között az eltérő tudásszintek és az ún. háskáfá, azaz irányzat vagy beállítottság tesz különbséget. Katalógusok, internetes oldalak tömkelege, valamint az utazó és egyetemi kampuszokat látogató igazgatók igyekeznek irányt mutatni az érdeklődőknek: mindenki fog találni valamit a rengeteg közül. Sokan azt csinálják, hogy Izraelbe érkezésük után végiglátogatnak pár intézményt, mire kiválasztják az ízlésüknek leginkább megfelelőt. Sok múlik a tanárokon, a tananyagon és persze a társaságon. Tény az, hogy nem feltétlenül illik mindenkihez mindegyik intézmény – és ha rosszul választott, akkor akár az egész zsidóságtól is elmehet a kedve.
„A diákok így minden irányzatból megismer- kedhetnek családokkal…”
Így tehát minden szemináriumban igyekeznek a diákok kedvére tenni. A tanórák mellett kirándulásokat és összejöveteleket szerveznek, a tanárok nagy hangsúlyt helyeznek a személyes kapcsolat fölépítésére és erősítésére – egy olyan légkör megteremtésére, ahol a diákok bizalommal fordulnak hozzájuk. Erre azért is szükség van, mert csak így sikerül igazán megismerni egymást, ami nagyon fontos a megfelelő siduch (házastárs) kiválasztásához.
A jesivaturizmusnak ugyanis van egy nem titkolt célja: a fél- és egy éves turnusokra érkező diákok egy részének szándékában áll, hogy a társintézményekben tanuló többi fiatal közül a tanárok közreműködésével párt találjon. Aki erre igényt tart, az jelzi a kívánságait, majd a tanárok a hozzá szerintük leginkább illő személynek megadják személyleírását, kölcsönös érdeklődés esetén pedig a telefonszámát – ők aztán majd valahol találkoznak. A rendszer aránylag jól működik: a lányok közül minden szemeszterben elkel pár – akiknek a csoport közösen egy ártatlan lánybúcsút, ún. tichon partyt szervez.
Tény az, hogy nem minden jesiva való mindenkinek. Egy szekuláris környezetben felnőtt, a zsidóságot a saját akaratából választó személynek nyilvánvalóan jobb, ha szintén ilyen diákok között tanulhat. Itt ugyanis nincs kérdés a motivációról és az elkötelezettségről – valamint nem kell az embernek megjátszania magát. A báál tesuvá jesivák közönsége emellett szerintem színesebb is lehet, mint a tradicionális FFB (frum from birth – születése óta vallásosok) helyeké – a nagyjából hasonló háttér pedig megkönnyíti a beilleszkedést.
A Midreset Ráchelt én olyan lányoknak ajánlom, akiknek már van némi előtanulmányuk: ismerik az alapvető fogalmakat, az ünnepeket, nagyjából már tartják a sábeszt, és volt már a „kezükben” Tóra.
Ha ezzel még nem rendelkeznek, akkor a rámát eskoli Jewel programot javaslom – ahol jómagam másfél évvel ezelőtt tanultam (és a csoportból még öt másik lány is). Ez amolyan előkészítő, kedvcsináló kurzus. Mindkét helyre jellemző volt, hogy a kiruv, azaz a zsidósághoz való közelítés szinte láthatatlanul történik: a diákoknak nem mondják meg, hogy mit csináljanak, miről beszélgessenek, mivel töltsék a szabadidejüket. A Jewelben egyáltalán nem „terrorizálták” a lányokat azzal, hogy mit vegyenek föl – az MRC-ben is csak annyit mondtak, hogy szoknya meg könyököt eltakaró felső erősen ajánlott.
Az MRC-ben így mindenféle tirka-tarka ruhákat is hordanak a lányok, van közöttük, aki felvesz harisnyát, és van, aki azt sem.
Az MRC-t egyfajta nyitott attitűd jellemzi – így a háskáfáját sem lehet egyértelműen meghatározni. A tanárok nagy része a modernebb cháredi (ortodox) Harnofon lakik, de vannak „dáti leumi” tanárok és van egy chászid rabbi is. Mint mindenütt, Izraelben is magas szinten megy az irányzatosdi – az MRC-ben viszont nyitva hagyják a lányok előtt a kaput: oda sodródnak, ami leginkább szimpatikus a számukra.
Van a midrasában (zsidó tanulmányok intézménye lányok részére) egy „sábát tervezőszolgálat”. Ez egy, az üzenőfalra akasztott papírlapot jelent, ahová a diákok felírhatják, hogy hol, és milyen környezetben szeretnék eltölteni a sábátot. A szervezők mindent megtesznek, hogy megtalálják a diák számításait, és megszervezzék számára a hétvégét. A diákok így minden irányzatból megismerkedhetnek családokkal – ez pedig segíti az eligazodást.
Tipikus magyar félelemnek számít, hogy egyesek tartanak a „nyomulástól”, azaz attól, hogy ezek a vallásosok meg akarják „téríteni” őt. Nos, az MRC-ben semmi ilyesmitől nem kell tartani. Az jön ide, akit eleve érdekel a dolog, nem szólnak bele semmibe – másrészt, ami szerintem rendkívüli ebben a helyben, az az, hogy itt nem csak egy óriási bödön tudást zúdítanak a diákokra, hanem megtanítják őket arra, hogy hogyan tanuljanak később egyedül.
Mindennap a délelőtti órákban eredeti chumás (Mózes 5 könyve) és neviim (próféták) szövegeket tanulunk és fordítunk chevrutában (azaz kétfős csoportokban) szótár és nyelvtanárok segítségével, majd az olvasottakat a második órában átbeszéljük. Számomra az MRC előtt kínainak tűntek az ún. Rási-betűk – hihetetlen, hogy már ki tudom őket olvasni. Emellett az óhéber nyelvtan fontos szabályait is megtanuljuk. Az effajta tanulás azért is előnyös, mert ha a diák komolyan veszi, akkor a saját előrehaladása sikerélményt és örömet szerez neki. Ezt az élményt nem lehet összehasonlítani azzal, ahogy egy sima Talmud-Tóra órán csak úgy eléd rakják a bölcsességet, és neked csak az a dolgod, hogy passzív résztvevőként megedd a hallottakat.
Ami még rendkívüli, hogy a midrásában mindenhez eredeti forrásokat használunk. A midrásá vezetése valószínűleg pontosan tudja, hogy a szekuláris háttérrel rendelkező diákokban még lehet szkepticizmus – ezért nem is bízza magát a véletlenre: előttünk van mindig a pontos forrásmegnevezés és az eredeti szöveg. A csoportban három jogászlány, több természettudós és közgazdász is tanult – egy ilyen társaságot a mese kevésbé tud lenyűgözni, mint a bizonyosság. Egy ilyen társaság számára is inkább az való, hogy ha a tanárok is rendelkeznek világi ismeretekkel: sok közöttük a diplomás.
A Midreset Ráchel tehát egy kimondottan értelmiségieknek való lányjesiva. Én úgy látom, hogy a Magyarországon felnőtt lányok könnyebben megtalálhatják itt a helyüket, mint más intézményekben – viszont a társaság amerikai, amerikai szokásokkal. Nagyon befogadók, érdeklődők és kedvesek – én szereztem egy-két barátnőt is –, de vannak kulturális különbségek köztünk. Amit azonban az ember egy ilyen helyen elsajátíthat, azért úgy gondolom, érdemes kijönni.
A délutáni órák igen sokrétűek: kósersági kurzus két szinten, muszár (etika), zsidó gondolkodásmód, huszadik századi ügyek halachikus vonatkozásai (pl. a női rabbikról, a szekuláris irodalomról, a lányok tanulásáról), hetiszakasz, a szidur (imakönyv) mélységei, Luzzato és még sorolhatnám. Napi nyolc-tíz órát minden gond nélkül a padban tölthetünk anélkül, hogy bármit is kétszer hallanánk vagy unatkoznánk.
Este pedig – ha van erőnk – akkor vár minket a meseszép, színes Jeruzsálem.
Minthogy már a második midrásában tanulok, azt gondolom, hogy kijelenthetem: szerintem életem legkellemesebb és spirituálisan leggazdagabb időszakait köszönhetem ezeknek az intézményeknek. Én mindenkinek ajánlom, hogy töltsön el pár hónapot ilyen környezetben.