Városok

Miért éppen London?

Zsidóság a legek városában.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. november

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. november

Zsidóság a legek városában

 

Az Egyesült Királyságban él Európa második legnépesebb, egyes becslések szerint több mint 300 ezer fős zsidó közössége, amelynek legnagyobb része – körülbelül kétharmada – Londonban él. Noha hajlamosak vagyunk a londoni zsidókra mint egy mintaközösségre tekinteni: vannak rendszeresen zsinagógába járók, vannak, akik évek óta a környékére se néztek, ám a fontosabb zsidó vallási szabályokat tiszteletben tartják, és a hagyományokat is igyekeznek őrizni. Általában elmondható, hogy szinte minden nagy-britanniai zsidó élénken érdeklődik a zsidóság sorsa és kultúrája iránt, a közösségnek szorosabb vagy lazábban, de valamiképpen tagja. (Szombat, 2011.)

London az Egyesült Királyság és azon belül Anglia fővárosa, a legnagyobb városi terület az Egyesült Királyságban, és a legnagyobb városi terület az Európai Unióban is. London a világ egyik vezető globális városa; nemcsak az Egyesült Királyság, hanem a világ egyik kereskedelmi, oktatási, szórakoztatóipari, divat-, egészségügyi, kutatási és fejlesztési, turisztikai és közlekedési központja. Másban is a „legek” városa közé tartozik: a világ egyik leglátogatottabb városa, 43 egyetemmel rendelkezik és ezzel Európa legtöbb egyetemével rendelkező városa, Heathrow a világ legforgalmasabb repülőtere, és itt a legmagasabbak az ingatlanárak az egész világon.

Londonban sokféle népcsoport, kultúra és vallás találkozik. Csak a város területén 300 nyelvet beszélnek. A 2001-es népszámlálás adatai alapján a 8 173 941 főt számláló lakosság 59,8%-a fehérnek (brit 44,9%, ír 2,2%, egyéb fehér 12,1%), 20,9%-a ázsiainak (12%-uk indiainak, pakisztáninak, bangladesinek vagy egyéb ázsiainak: többségében Srí Lanka-inak, arabnak vagy más dél-ázsiai népcsoporthoz tartozónak), 15,6% feketének, 5%-a kevert nemzetiségűnek, 1,5%-a kínainak, 4,9%-a egyéb kisebbséghez tartozónak vallotta magát. A lakosság 36,7%-a született az EU-n kívül. Míg a 2001-es felmérés alapján az írek alkották a legnagyobb külföldön született csoportot, mára a 2. helyre szorultak vissza az indiaiak mögött (Office for National Statistics 2011).

Nincs írott emlék azzal kapcsolatban, hogy a normann hódítás előtt éltek volna zsidók a szigetországban. 1070-ben Hódító Vilmos telepített be először zsidókat a kereskedelem és a gazdaság élénkítése céljából. Abban az időben csak zsidók adhattak kölcsönöket. Nem egészen száz évvel későbbről, 1144-ből maradt ránk az első vérvádról szóló írásos emlék. London pénzügyi központjában, a nagy múltú Cityben megtekinthető egy XIII. századi mikve, azaz rituális fürdő romja. Azután 1290-ben Edward – I. (Nyakigláb) Eduárd angol király – ki is űzte a zsidóságot.

Széles körben elterjedt az a nézet, hogy ebben az időben egyetlen zsidó sem telepedhetett le. Valójában azonban a feltételezett kitiltás századai alatt igenis élt ott néhány zsidó, főként mint orvos és kereskedő, de zsidó volt pl. Sir Edward Brampton, alias Duarte Brandao, aki III. Richárd alatt Guernsey kormányzójává emelkedett. A XVII. században sokan hitték Angliában, hogy a Messiás eljövetele a küszöbön áll, de minthogy ez nem következhet be, amíg a zsidók szétszóratása „a földnek egyik végétől a földnek másik végéig” nem teljes, ebből fakadóan a millenniumra sem kerülhet sor, amíg a zsidók Angliában is meg nem jelennek. Mivel Anglia Kece háÁrec, a „föld vége” néven szerepelt középkori iratokban, sokan hitték, hogy a zsidók angliai befogadása előbbre hozza a Messiás eljövetelét. (Johnson, 335–337.)

A zsidók végül csak 1656-ban, Cromwell forradalma idején térhettek vissza – a londoni zsidók pedig kibéreltek egy épületet a Creechurch Lane-en, hogy ott alapítsák meg első zsinagógájukat. Négy évszázados múltú zsidó család persze alig van a szigetországban, a közösség tagjainak nagy része harmadik generációs bevándorolt, felmenői Németországból, Kelet-Európából vagy ugyanonnan, de dél-afrikai kerülővel érkeztek ide. Azon túl, hogy Anglia maga szívesen látta, és be is fogadta a zsidó embereket, külföldön is hamar a segítségükre sietett. Első alkalommal amikor Mária Terézia 1745-ben kiűzte Prágából a zsidókat: szövetségese, II. György diplomáciai csatornákon tiltakozott a történtek miatt. „1814-ben a külügyminiszter, Lord Castleeagh arra utasította követét, Clancarty grófot: »támogassa azt az álláspontot, hogy a zsidó felekezetű egyének Németország-szerte egyetemlegesen toleráns bánásmódban részesüljenek«; és bizonyára a Rotschildok lebegtek a szeme előtt, amikor a frankfurti zsidó közösségért különös határozottsággal állt ki. Ugyanígy segítette Anglia a zsidókat az aacheni kongresszuson is” – írja Johnson A zsidók története című művében. (389.)

 Kosher Kingdom élelmiszerbolt

 

A brit zsidók többsége tehát Londonban él, 61% az askenázi, 27% a reformzsidóság, 11% az ortodoxok aránya. (Szombat, 2011.) A legtipikusabb zsidó környékek közé tartozik Stamford Hill, Golders Green, Stanmore, Finchley, Hampstead, Hendon és Edgware. Az East End vidékén, Aldgate táján a (a londoni Cityben lévő) Bevis Marks spanyol és portugál – tehát szefárd – zsinagóga (héberül ) a legrégebbi az Egyesült Királyságban. 1701-ben, az amszterdami portugál imaház mintájára épült, s azért áll egy udvarban, mert az akkori rendszabályok szerint közvetlen utcai bejárattal nem rendelkezhetett. (A Frankel Leó utcai zsinagóga helyzete épp fordított, ott később épült köré egy ötemeletes bérház, amely pékségnek, iskolának, rabbilakásnak adott otthont.) A Stanmore és Canons parki zsinagóga rendelkezik a világ legnagyobb tagságával az ortodox zsinagógák közül – több mint 1500 család tartozik ide, megelőzve ezzel az ilfordi zsinagógát 1998-ban. Nagy-Britanniában egyébként négyszázötven zsinagóga található.

A Bevis Marks zsinagóga egyébként másról is híres. 1817-ben fogadták az anglikán egyházba a 12 éves Benjamin Disraeli későbbi miniszterelnököt. Ebben az eseményben érte el csúcspontját az a vita, amely apja, Isaac D’Israeli és a Bevis Marks zsinagóga között robbant ki. A közösségi szolgálat a zsidóságban nem válaszható és nem kiváltság, hanem kötelesség, az apát azonban templomi gondnoknak választották. Ő azonban nem volt jó véleménnyel a közösségről, így nem kívánt ott hivatalt vállalni. Később megbírságolták, majd családostul faképnél hagyta a zsidóságot. Ez a szakítás nagy jelentőséggel bírt mind fia, mind Anglia számára. Zsidók ugyanis a törvény értelmében 1858-ig nem kerülhettek be a parlamentbe, Disraeliből pedig, ha meg nem keresztelik, sosem lehetett volna miniszterelnök. (Johnson, 377.)

„Régi megfigyelés, hogy a zsidó közösség sok tekintetben jóval a befogadó ország lakossága előtt jár: magasabban képzett, vagyonosabb, jobban szervezett – és öregebb” – ismerteti Gadó János a londoni székhelyű Institute for Jewish Policy Research eddigi legalaposabb felmérését a brit főváros zsidó közösségéről 2003-ban. Az elöregedés márpedig a nyugati társadalmak jellemző vonása, és ez a brit zsidóságra is jellemző. A tizenegy fejezetből álló tanulmányból kiderül, hogy a londoni zsidóság átlagéletkora 56 év. A harmincöt év alattiak mindössze a népesség 10 százalékát alkotják, míg a hatvanöt éven felüliek 34 százalékot tesznek ki, a háztartások 70 százalékában pedig nincs gyerek. A maradék 30 százalékban is az egy vagy két gyerek a jellemző, mindössze a háztartások 6 százalékában nevelkedik három gyerek, 1 százalékában pedig négy. Öt vagy több gyereket a 2965 kérdezett egyikénél sem találtak. Hozzá kell azonban tenni, hogy a felmérésbe nem vonták be a főváros ultraortodox közösségeit, ahol a gyerekszám sokkal magasabb, így az eredmények egyáltalán nem a teljes képet mutatják.

A londoni zsidóság virágzik, még ha a helyiek éppen az ellenkezőjét állítják is. 2010-ben újra megnyitotta kapuit a Nagy-Britannia 300 ezer fős zsidó közösségének történelmét bemutató londoni Zsidó Múzeum, amelyet korábban bővítési munkálatok miatt zártak be. A Camdenben lévő Zsidó Múzeum a brit zsidóság történetét mutatja be, képtárában pedig vallási témájú művek láthatók. Megemlékeznek továbbá a soá szörnyűségeiről, illetve a zsidók Londonba meneküléséről. A londoni Zsidó Múzeum úgy tekint magára, mint az egyetlen olyan kiállításra a fővárosban, amely teljes mértékben egy kisebbségnek szenteli magát. A tárlat zsidó tárgyú régiségeket, kegy- és műtárgyakat mutat be, valamint interaktív formában tárja elénk a helyi zsidóság történetét a XI. századtól egészen napjainkig. A múzeumot tízmillió fontos (3 milliárd forint) beruházással bővítették ki. (hvg.hu)

A brit zsidóság immár inkább etnikai, mintsem vallási közösség: összességében fontosabb a közös eredet tudata, a kultúra, Izrael, a többi zsidó iránt érzett szolidaritás. A kérdezetteknek csupán 42 százaléka mondta magát vallásosnak, miközben a zsinagóga továbbra is a közösségi élet kulcsfontosságú terepe – olyannyira, hogy az emberek 90%-a nyíltan vállalja, hogy valamelyik zsinagógához tartozik. A sokat fejlődött vallásos intézményrendszer tehát egyre inkább az etnikai közösségi tudat kifejezésére szolgál. Anglia – a nyugati világban mindenütt érzékelhető tendenciának megfelelően – érzékennyé vált a kisebbségi kérdés iránt, és bátorítani kezdte az etnikai kisebbségeket saját intézményeik kialakítására. E kedvező légkörből sokat profitált a brit zsidóság, mely jelentősen bővítette formális és informális oktatási intézményrendszerét: a 18–34 éves korosztálynak már egynegyede járt zsidó elemi iskolába, és egyötöde zsidó középiskolába – ami jelentősen felülmúlja az idősebbek hasonló mutatóit. A fenti fiatalabb korosztály 59 százaléka volt kamaszkorában cionista nyári táborban, és 56 százalékuk izraeli úton is részt vett. (Gadó, 2003.) A cionizmust támogatók számaránya azonban megint csak kérdéses, hiszen az ultraortodoxokat kihagyták a felmérésből. Az azonban biztonsággal megállapítható, hogy az izraeli kultúra felkelti az érdeklődést a zsidóság iránt, ahogyan azt Magyarországon is teszi. Ami a zsidó nyelveket illeti, Anglia ezen a téren is kiemelkedő. A mindennapi kommunikációban az angol az egyeduralkodó nyelv, azonban több mint 30 000 jiddis beszélő él az Egyesült Királyság területén, akik között több ezer gyerek található, az ő elsődleges anyanyelvük is a jiddis. A legnagyobb jiddist beszélő környék – mondhatni a nyelv központja – Stamford Hill, de Golders Greenben, Stoke Newingtonban, illetve Londonon kívül Manchesterben, Prestwichben és Gatesheadben is szép számmal beszélik. Ezzel együtt a jiddis olvasóközönség főképp az amerikai és izraeli importárukra tud hagyatkozni, ami az újságokat, folyóiratokat és egyéb olvasmányokat illeti. Az egyetlen jelentős londoni jiddis újság az (Idishe Tribune), mely az angol nyelvű Jewish Tribune mellékleteként jelenik meg hetente.

Míg a magas iskolai végzettség és társadalmi státusz a magyar zsidókat is kiemeli a befogadó társadalomból, hagyományőrzés tekintetében a londoni zsidók összehasonlíthatatlanul jobban állnak. Egy olyan társadalom tagjaiként, melynek szövetét évszázadok óta nem szaggatta fel sem belső, sem külső erőszak, a londoni zsidók is hagyományaik gazdagon tagolt világában élnek. A kérdezettek 55 százaléka „tradicionális” (tehát a hagyományokat tisztelő, de azokat csak részben megtartó) családban nőtt föl, 9 százalékuk kapott szigorúan ortodox nevelést, 27 százalékuk „szekuláris” környezetben nevelkedett. A hagyományok visszaszorulása azonban, mely általános trend a zsidóság körében, itt is hat, csak lassabban: az ortodox és „tradicionális” életmód híveinek aránya csökken (az utóbbi 15 százalékkal), viszont előretört a szekuláris zsidó életmód (több mint 30 százalék), valamint a reformzsidó irányzat (15 százalék). A befogadó társadalomtól magát elszigetelő harédi (ultraortodox) közösség esetében a fenti trendek nem érvényesek: az ő létszámuk (egyelőre párezer fő) növekszik – idézi a tanulmányt Gadó János.

Azok számára, akik kevésbé a jesivai életet választják, de szeretnének a hagyományaikhoz visszatalálni, vagy újonnan felfedezni őket, több szervezet is a rendelkezésre áll. Az egyik legfontosabb a JLE (Jewish Learning Exchange) Golders Greenben, amely a vallással épphogy csak ismerkedőknek és a haladóbbaknak is kínál kurzusokat. Mindennap reggeli imával kezdődik a nap, utána a férfiaknak Daf Yomi, délutáni ima, szünet, az esti ima után pedig izgalmas előadások várják az érdeklődőket (pl. bevezetés az imakönyvhasználatba, Pirké Ávot, Talmud haladóknak, héberóra különböző szinteken), illetve közös szombati étkezések. A másik központ a hampstedi JW3 – Jewish Community Centre London inkább a közösségi programokra fekteti a hangsúlyt, de nem hanyagolja a vallási életet sem. A mozgás terén balettóra, krav-maga és jóga, a művészetekén fotózás, dráma-workshopok és rajzolás, illetve bridzs és héber, valamint egy kóser étterem és kávézó vár mindenkit. A két hely egyébként mindössze 3 km-re fekszik egymástól.

Londonban az antiszemita jelenségek sem meghatározók, csak elvétve akad egy-egy; a társadalom döntő többségének nincsenek negatív attitűdjei a zsidókkal szemben – ez valószínűleg a londoni multikulturális társadalomnak is köszönhető. Sőt, a 2013-as franciaországi antiszemita indíttatású bűncselekmények magas száma miatt megnőtt a francia kivándorlás rátája, a kivándorlók többsége az Egyesült Királyságba települt. Ennek következményeképp néhány zsinagóga áttért a francia nyelvű szombatfogadásra.

Felhasznált irodalom

Gadó János: „Mintazsidóság? – Londoni mintavétel”, Szombat, 2003/1.; „Újra megnyílik a londoni Zsidó Múzeum”, hvg.hu, 2010.

Paul Johnson: A zsidók története, Európa,
Budapest 2011; „London zsidó arca”, Szombat, 2011.


Harediek várják a buszt Golders Greenben

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás