Egyéb

Mi minden rejtőzik a G.B.R. gyök mögött

avagy mi köze van a kakasnak egy arkangyalhoz és a matematikához?

Szerző: Fináli Gábor
Megjelent: Forrás – 2014. február

Szerző: Fináli Gábor
Megjelent: Forrás – 2014. február

Az erő legvégső, leghatalmasabb foka fogalmazódik meg bennük.

indenki jól tudja, hogy az angyalok a bibliai hagyományban amolyan szerény, névtelen lények, akiknek szolgálat a létük. Ezért is nevezik őket egyszerűen csak máláchnak, ami a meláchá, azaz munka, tevékenység, mesterség, dolog stb. szóval azonos eredetű. Így, ha a héber eredeti szó jelentésének hű fordítására törekekszünk, akkor az egyszerű „hírvivő”, azaz angyal görög eredetű kifejezés helyett leginkább égi, transzcendens, illetve isteni munkásnak, küldöttnek vagy ügyintézőnek helyes fordítani. Mivel a málách kifejezés néha vonatkozhat emberi megbízottra és közbenjáróra is, ezért sokszor az angyalokat összetett alakokban említi a Biblia: máláché Elokim (Isten angyalai), máláché hásem (Örökkévaló angyalai), bené Elokim (isteni lények), hákedosim (a szentek), háeljonim (a fentiek, az égiek), amikor az élők számára inkább pozitív aspektusa nyilvánul meg, illetve málách hámáschit (pusztító küldött), máláché chábálá (rombolás küldötte), mémétim (halált hozó), málách hámávet (a halál angyala) néven a vég hírnökeként, illetve annak kézbesítőjeként. Azt talán már kevesebben tudják, hogy az angyalok névvel való említése egészen a Biblia kései könyveiéig, Dánielig várat magára.

Ekkortól a midrási, talmudi, pszeudepigráfikus irodalmon át a középkor derekáig a kabbala teljes kifejlődéséig, kibontakozásáig a speciális funkcióval beazonosított, valamint névvel illetett angyalok száma megnő, és megformálódik teljes hierarchiájuk.

Bár messze nem olyan rendezett és központi fontosságú, mint más vallások angeológiája. Az egyik legismertebb, és nevén elsők közt beazonosított ilyen angyal Gábriel vagy Gávriél arkangyal volt. Dániel könyvében ő a látomásokat felfedő, az idők falát áttörő angyal, aki felfedi, fellibbenti a fátylat, és a végidőkről szóló dánieli látomást tovább pontosítja és értelmezi.

Egyszerre győzelemre viszi a véges ember értelmét, és két látomás ereéig a tér-idő kontinuum fölé emeli. Nem véletlen, hogy a zsidóság két leányvallása kezdetén is szintén Gábriel arkangyal közvetítésével lép kapcsolatba az ember a transzcendenssel. A Hősök terén is azért van az oszlop tetején megjelenítve Gábriel arkangyal, mert a középkori krónikák szerint ő küldette el a pápával az egy másik királynak szánt Szent Koronát mégis az első magyar királynak, Istvánnak. Megteszi mindezt, hiszen a neve is ezt sugallja. De mit is takar pontosan a G.B.R. gyök? A hozzá tartozó éllel, vagyis Isten egyik nevével most nem foglalkozunk. A hárombetűs gyök szóból képzett szavak az erőre, a győzedelmességre, a uralomra, és maszkulanitás különböző aspektusaira utalnak, és az erő legvégső, leghatalmasabb foka fogalmazódik meg bennük. A héber nyelvi korszakok különböző szakaszaiban ezeket a szavakat alkották ezen gyök betűinek felhasználásával: GáV.áR nagynak lenni, megnőni, erősnek lenni, győzni, felülkerekedni, nyerni. G.V.íR: úr, parancsnok, mester, hatalmas, gazdag férfi.

G.iB.eR: bátorít, erősít. G.iB.oR: hős. G.eV.eR: férfi, családfő, egy másik jelentésében ugyanez az alak kakast jelent. Ráadásnak még ideidézhetjük a rokon nyelvekből az arabot is, melyben ezen gyökkel fejezik ki a matematika azon ágát és aspektusát, amellyel mindent le lehet írni, az Ál-Dzs(g)áBár-t, azaz az algebrát, amelynek jelentése: a mindent egyesítő. A gyökből képzett szavak jól vissza adják az angyali seregek egyik vezető karaktere nevének mélyebb értelmét: Gávriel, azaz „Isten az én harcosom vagy Isten az én erőm”.


vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás