Gyereknevelés

Az otthon mint szentély

Tiszteletből, szeretetből és harmóniából építjük saját szentélyünket.

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2014. február

Szerző: Panyiné dr. Ábrahám Zita
Megjelent: Forrás – 2014. február

Annak a szentségnek volt a jelképe, ahogy a zsidóknak élniük kellett.

A Truma hetiszakaszban utasítást ad az Örökkévaló Izrael népének, hogy készítsenek szentélyt a számára. A híres mondat így szól: „És készítsetek számomra szentélyt, hogy közöttük lakozzam.” (2Mózes 25:8.) A sokat emlegetett magyarázat arra a különös részletre keresi a választ, hogy ha szentélyt építünk az Örökkévalónak, miért nem abban fog lakni. Megépítteti az Örökkévaló a szentélyt, de nem abban fog lakozni, hanem az építtetők, a zsidó között. A magyarázatok egyetértenek abban, hogy a Szentély nem Isten lakóhelye volt (hiszen Isten mindenhol otthon van), hanem a szentség forrása. Annak a szentségnek volt a jelképe, ahogy a zsidóknak élniük kellett. S ha így éltek, akkor az Örökkévaló a zsidók között lakozhatott.

A Szentély már nem áll, de az isteni ígéret, hogy közöttünk fog lakni, örök. A Talmud leszögezi, hogy ha férj és feleség között harmónia van, akkor ezzel beviszik otthonukba a Sechinát (Isten jelenlétét). (Szota17a.) A zsidó otthon örökre hordozza Isten jelenlétének lehetőségét. Amíg egyetlen zsidó otthon is van, az egész nemzet újraépülhet belőle.

A sátorszentély felépítésénél a legapróbb részlet is elő volt írva: „Egészen úgy, amint én megmutatom neked a hajlék mintáját és minden felszerelésének mintáját, akként készítsétek.” (2Mózes 25:9.) Pontos leírás volt minden cölöphöz, a frigyszekrényhez, a függönyökhöz…

A zsidó otthon szabályai hasonlóan részletesen le vannak fektetve. Az Örökkévaló nem lakozik olyan helyen, ahol folyamatosan veszekednek, ahol nem tisztelik egymást a házastársak, ahol nem spirituális célok felé haladnak, ahol nem ismerik és tanulják a Tórát. Ám ahol szeretetben, békességben és tiszteletben élnek, és szolgálják az Örökkévalót, ahol a Tóra útmutatása az iránytű a házastársak életében, ott lakozik az Örökkévaló, az az otthon egy kis szentély. Nemcsak a házastársak élvezhetik az Örökkévaló jelenlétéből fakadó folyamatos áldást, de a körülöttük levőkre és a tágabb környezetre is jó hatással vannak. Legelőbb is a gyermekekre. Szerencsés az a gyermek, aki ilyen otthonban nőhet fel, megtapasztalhatja a családi harmóniát, az isteni jelenlétet. Az ilyen gyermek továbbadja, mindazt, amit gyermekkorában tapasztalt, és valóban az egész nemzet építkezhetne belőle szükség esetén. De a gyermeken túl az ilyen család fénysugárként világít a mai értékvesztett világban.

Sajnos ma Magyarországon csak nagyon kevesen dicsekedhetnek azzal, hogy ilyen családban nőttek fel. Még ha harmóniában éltek is a szüleik, kevesen tartották be a Tóra parancsolatait. És az sem biztos, hogy minden micvátartó család békés és harmonikus volt. Sajnos a mai generáció ritkán támaszkodhat saját jó tapasztalataira. Ám minden családnak esélye van felépíteni a kis szentélyét. Csak rajtunk múlik.

Bár kétség­te­lenül könnyebb azoknak, aki otthonról jól mű­ködő mintát hozhattak, de a „részletes építési útmutató” segíti mindazokat, akik fel akarják építeni a saját szentélyüket, és hajlandók alkalmazni a Tóra iránymutatását. S ha jó cél felé igyekszünk, számíthatunk segítségre is fentről. Érdemes mindent megpróbálni. Gondoljanak gyermekeikre, akik ilyen otthonban nőhetnek fel. A legjobbat szeretnénk adni nekik mindenben.

És a legjobb, amit adhatunk nekik, a szeretetteljes, békés család, ahol a türelem, a kedvesség, a másik tisztelete, a segítőkészség természetes. Ne sajnáljuk az energiát, a tanulást, ami ahhoz kell, hogy ilyen otthont építsünk fel!

 

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás