A házasság célja: két félből egy egész.
Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2010. augusztus
Szerző: Domán Chana
Megjelent: Forrás – 2010. augusztus
Egy római hölgy egyszer megkérdezte Rabbi Ákivától, hogy mit csinál az Örökkévaló azóta, hogy befejezte a teremtést. A bölcs azt válaszolta, hogy siduchokkal (házasságközvetítés) foglalkozik. A hölgy erre azt mondta, hogy mi sem egyszerűbb ennél: fogta 100 férfi és 100 női rabszolgáját, és egyszerűen összeadta őket. Másnap a férfiak összekarmolva kerültek elő, és mindenki panaszkodott, hogy nem ilyen házastársat akart. Ekkor a római hölgy elismerte, hogy a párválasztás valóban nem egyszerű feladat. A zsidó hagyomány a tenger kettéválasztásának nehézségéhez hasonlítja az igazi társ megtalálását. Sőt, még nehezebbnek is tartja, mert a tenger esetében egy dologból lett kettő, míg a házasságban két félből lesz egy egész.
A speciális vallásos zsidó párkeresésnek megvannak a maga hibái, de összehasonlítva más módszerekkel, még mindig a legbiztonságosabb. Itt a legkevesebb a sérülés, mert ez egy házasságorientált rendszer, ahol nyílt lapokkal játszik mindenki, és nincsenek sem érzelmileg, sem máshogy kiszolgáltatva egymásnak a felek. Részben magának a párkeresőnek, illetve házasságközvetítési módszernek, részben a zsidó házasságfelfogásnak és neveltetésnek köszönhetően kifejezetten alacsony a válások száma.
A Neve Yerushalayim lányiskola vezetője, Rav Chalkowski azt szokta tanácsolni a lányoknak, hogy nem kell feltétlenül professzionális sádchenekhez (házasságközvetítők) fordulniuk, pláne nem egyszerre többhöz, hanem inkább 6-8 baráti családdal kell kialakítaniuk egy olyan viszonyt, amelyben potenciális menyasszonyként is gondolnak rájuk házasulandó ismerőseik számára. Hogy lehet ezt elérni? Sábáti vendégeskedéssel, beszélgetésekkel, pénteki „Gut sábesz!”-telefonokkal stb. A fiúknak viszont aktívabb szerepet kell vállalniuk, mert a Talmud szerint az keres, aki elvesztett valamit, és nem pedig az elveszített dolog. Ádám veszítette el az oldalbordáját, tehát neki kell keresnie.
A vallásos családba született fiatalok a szüleik kisebb-nagyobb mértékű támogatásával jutnak túl ezen a nehéz életszakaszon, a báál tesuvá fiatalokat általában rabbik, rebecenek, baráti családok segítik. A fiatal párkeresők mellett álló ember, aki a házasulandók érdekeit képviseli, ismeri őket és a siduch-rendszert is − de azért egy kívülálló fejével is tud gondolkozni, és kényes (vagy akár nem kényes) kérdésekben közvetíteni −, felbecsülhetetlen a párválasztásban.
A vallásos családok a saját szokásaiknak megfelelő korban kezdik el a keresést, egyes chászid csoportoknál ez lehet akár 17 éves kor is, a litvisek később szokták, általában 21 vagy akár 24 évesen. Előfordul, hogy a sádchenek keresik meg a családokat egy ajánlattal, de legtöbbször a szülők kezdeményezik a párkeresést. A báál tesuváknál egyéni, hogy ki mikor kezdi el a párválasztást.
Vannak hivatásos sádchenek, de nem kell ez a címke ahhoz, hogy valaki gondoljon az ismerőseire és próbáljon segíteni nekik. Tanárnők, rabbik, szomszédok, nagynénik, barátok, mindenki foglakozhat siduchokkal – és foglalkozik is: ez zsidó „nemzeti sport”. Mindenféleképpen fontos a nagymértékű empátia és a józan ész. Nem szabad erőszakosnak lenni és fontos az önjelölt sádchen önzetlen segítségnyújtása, de óvakodni kell a „minden lében kanál”-mentalitástól. A Talmudban úgy áll, hogy az ember fogantatása előtt 40 nappal megszólal egy égi hang, és bejelenti, hogy az illetőnek ki lesz a párja. A sádchen feladata csupán e személyek összehozása, csak egy küldött, aki segíti a siduchot. Persze a küldötti feladatra érdemesnek kell lenni.
A sádchenek között is vannak jobbak és kevésbé jók, mint bármilyen más szakmában. Különbözőek a módszereik is: van, aki sok, kevésbé átgondolt ajánlatot ad, azon az alapon, hogy az egyik csak megfelelő lesz. Ez azoknak lehet jó, akik nagy lendülettel indultak neki, illetve nem régóta keresik a párjukat. Előnye ennek a módszernek, hogy a fiatal úgy érzi, ő mindent megtesz az ideális jövendőbeli megtalálásáért, a hátránya pedig az, hogy könnyen kiéghet a sok sikertelen találkozótól. Van olyan házasságközvetítő, aki gondosan mérlegel, és csak olyan ajánlatot ad, ami a papírforma szerint jónak tűnik. Ennek a módszernek a hátránya, hogy esetleg sokáig nem kap ajánlatot az ügyfél.
A sádchen az első beszélgetésen felteszi a szokásos kérdéseket, az informatívaktól kezdve a szubjektívekig: életkor, beszélt nyelvek, vallási irányzat, hol akar élni, a férj dolgozzon vagy tanuljon stb. Fontos szem előtt tartani, hogy természetesen mindenkinek lehetnek egyéni igényei, de ez nem egy bevásárló lista, illetve ne támasszon irreális elvárásokat a jövendőbelijével szemben. Általában azt szokták mondani, hogy a hasonló háttér, a közös célok és a jó kommunikáció a legfontosabbak. A vallásos családban születetteknél ezek általában passzolnak, de hogy nekik is legyen mivel bonyolítani, belép a pontos vallási irányzat, a jichusz (származás) és a pénz kérdése. Előfordul, hogy egy siduch papírforma szerint nem tűnik olyan jónak, mégis működik, mert olyan kivételes jó tulajdonságokkal rendelkeznek a felek.
A sádchenek szoktak kérni néhány referencia-telefonszámot, ez lehet rokon, rabbi, szomszéd, szobatárs, kolléga, hogy akinek ajánlják az illetőt, kicsit utánakérdezhessen. Mindenki maga dönti el, hogy végez-e „checkolást” vagy nem; ha igen, akkor még az első randevú előtt (előnye, hogy már tud valamit az illetőről, sőt, akár le is mondhatja ez alapján az egészet), illetve kicsit később (előnye, hogy megnézi élőben, egyáltalán érdemes-e elkezdenie telefonálgatni a referenciáknak). Sok báál tesuvá ezt az utánakérdezést rábízza a rabbijára, rebecenjére, vagy más tapasztalt személyre; a vallásos családokban természetesen a szülők végzik.
Minden körben a maguk szokása szerint találkoznak a fiatalok. A chászidoknál először a szülők egyeztetnek, és ha minden stimmel, akkor a fiatalok külön-külön megismerkednek a másik fél szüleivel, majd végül egymással, és ha mindenki egyetért, meg is tartják az eljegyzést. Más körökben a fiatalok többször találkoznak, és van, ahol a szülők csak később ülnek le egymással. A nem vallásos családba született fiataloknál nincs szabály a randevúk számára vonatkozóan, sőt, azt szokták tanácsolni, hogy minél tovább találkozgassanak (persze, csak amíg mindkét részről a döntést segítik elő a találkozók), az udvarlás legyen minél hosszabb, és az eljegyzés minél rövidebb; ha már eldöntötték, hogy összeházasodnak, akkor viszont ne húzzák nagyon az időt. A találkozók a chászidok köreiben legtöbbször valamelyik fél lakásán zajlanak, mások kávézókban, hotelek halljában, ismerősök lakásán, parkban stb. találkoznak. A sádchen, vagy más választott segítő, mint moderátor is végigkíséri a folyamatot (amennyiben igénylik a felek), ami jól jöhet félreértések tisztázásánál, kényes kérdések megoldásánál, illetve, ha már fejlődnie kellene a kapcsolatnak, de az egyik fél nem meri elkötelezni magát, vagy valami más miatt húzza az időt. Utóbbi esetben nem sürgetnie vagy kényszerítenie kell a házasságot, hanem kideríteni, hogy mi a habozás oka, és megpróbálni megoldani a felmerülő problémát, tisztázni a félreértést, mert senki nem húzhatja a másik idejét feleslegesen.
Rebeka történetéből tanuljuk, hogy senkit nem lehet akarata ellenére belekényszeríteni egy házasságba. Ha a fiatalok eldöntötték, akkor jöhet az eljegyzés. Erről és a hagyományos zsidó esküvőről a következő számban lesz szó.