Korábbi cikkeimben már írtam az atyai áldásról, szóltam arról, hogy minden betegség, megpróbáltatás és persze áldás is az Örökkévalótól jön. Írtam a másálról, azaz példázatokról, egy különlegesen kedvelt zsidó meseformáról, amely egyben tanítási módszertannak is tekinthető. A túloldalon olvasható másál különleges, amennyiben nem egy kérdésre adott példázatos mese és annak megfejtése, magyarázata, hanem a mese egyben maga a kérdés és a magyarázat is. És amiről szól, az tágabb értelemben az áldások és azok forrása. Mai cikkemben ismét az áldások témakörét járjuk körbe.
Van néhány kérdés, amelyet érdemes tisztáznunk az áldások kapcsán. Az egyik, hogy kitől jön az áldás és miért is jön az áldás?
A Tóra rengeteg helyen írja le, hogy az Örökkévaló milyen áldásokat ígér, ha teljesítjük parancsolatait, illetve milyen büntetésekre számíthatunk, ha nem. Van, ahol általánosságban beszél, és van, ahol egyes micvákhoz köti az általános jutalmat vagy a specifikusat.
Egyik legfőbb imánk, amely inkább kinyilatkoztatás, mint ima, a Smá, ennek második fejezete, gyakorlatilag csak ezt taglalja. „Ha pedig jól figyeltek rendeleteimre, melyet ma rendeltem nektek, és szeretettel szolgáljátok az Örökkévalót, tiszta szívből és egész lélekkel, akkor időben adok esőt földetekre, őszi és tavaszi esőt, hogy be tudjad gyűjteni gabonádat, mustodat és olajodat. Füvet adok mezőidre állataid számára, te is ehetsz és jóllakhatsz. Vigyázzatok, nehogy szívetek megtévedjen, és félrelépjen” stb.
Híres speciális jutalom a szülők tiszteletéért ígért hosszú élet vagy a mesében később leírt kamatmentes hitelért ígért áldás is. Ezeket az áldásokat az Örökkévaló ígéri és teljesíti.
Az Örökkévaló mindenben megáldhat bennünket, és nélküle semmi sem sikerülhet. Legszorgalmasabb munkánk is gyümölcs nélküli lehet, és legkisebb erőfeszítésünk is eredményt hozhat, ha az Örökkévaló áldást ad rá. Egyrészt látjuk, ha mi teljesítjük az Ő kéréseit, ő is teljesíti a miénket. Persze nem ilyen egyszerűen, nem biztos, hogy akkor és abban a formában, ahogy mi azt kérjük, de minden esetben a mi érdekünkben. Másrészt gyakran előre fizet, „megelőlegezi” a jutalmat, amiért aztán vagy megszolgálunk, vagy nem. Akkor is áldásokat kaphatunk, ha egyébként nem szolgáltunk rá, remélve, hogy előbb-utóbb a pozitív motiválás eredményre vezet. A lényeg, hogy minden áldás az Örökkévalótól jön, és ennek tudatosítása, verbalizálása, a hála érzése maga az egyik legfontosabb, amit tehetünk. Ennek formája lehet az áldás mondása, amit szintén csak áldásnak szoktunk hívni.
Amikor valaki áldást mond az ételre, ruhára, örömteli vagy éppen szomorú eseményre tulajdonképpen ezt a tényt fejezi ki a szavaival. Áldott legyen az Örökkévaló, a világ királya, aki… kenyeret hoz a földből, felöltözteti a mezíteleneket, megengedte, hogy megérjük a mai napot, vagy megszentelt bennünket a parancsolataival… A parancsolatoknak is azért örül egy zsidó ember, mert mind alkalom az istenszolgálatra, amiért azután áldásban is részesülhet.
Ha azonban ez így van, akkor miért kérünk áldást embertől? Miért áldanak meg bennünket a kohénok, rabbik, édesapánk?
Természetesen nem ők áldanak meg, hanem, ahogy 4Mózes 6:27-ben olvashatjuk a kohénoknak adott utasításban: „És helyezzék nevemet Izrael fiaira és én megáldom őket.” Vagyis amikor valakit megáldunk, áldást kérünk rá, akkor tulajdonképpen imádkozunk, hogy az Örökkévaló áldja meg az illetőt. Mindenki imádkozhat magáért, és kérhet áldást másnak, azaz imádkozhat másért is. Sok ember nem tud imádkozni, vagy elszokott az imádkozástól, ezért amikor egy ilyen emberre kérünk áldást, az ima erejét felé fordítjuk. Ha pedig az az ember különleges kapcsolatban van az Örökkévalóval, mert nagy cadik, rabbi vagy szerető édesapa, akkor szavai egyenesen jutnak az égbe. Ráadásul amikor másoknak kérünk, magunk felé is megnyitjuk az égi csatornákat, és gyakran az áldás kérő maga is áldásban részesül.
Hasonló elven működik, amikor valakit motiválunk egy micvá megtételére vagy bűn elhagyására, például adományozásra, imádkozásra, tfilintételre, szombati gyertyagyújtásra bátorítjuk, Tórára tanítjuk. Ha sikeresek vagyunk és „miattunk” az illető egy micvát kezd tartani, vagy csak egyszer is megteszi, ezért jutalomban részesül az Örökkévalótól, és ilyen formában áldást hozunk rá, s egyben magunkra is.
Ennek fényében minden micvá, amelyet gyermekünknek megtanítunk, minden áldás, amelyet valaha is mondani fog, áldást fog hozni rá és ránk is. Ezért olyan nagy erejű a szülők áldása a gyermekekre és a szülők istenfélő pozitív példamutatása. A másik oldalról pedig ezért kell, hogy mindig meglássuk: a gyermek a legnagyobb áldás az Örökkévalótól, még akkor is, ha éppen problémáink vannak.
Jó szórakozást a témához kapcsolódó meséhez!
Trendeli Alapítvány – a zsidó bölcsőde
Panyiné dr. Ábrahám Zita