„És a hetedik évben szombatok szombatja legyen a földnek, szombat az Örökkévalónak – meződet ne vesd be, és szőlősödet ne szüreteld.” (Mózes 3., 25:4.) A zsidó naptár szerint most kezdődő 5775. év ún. smitá, azaz szombatév, amikor Izrael földjén különféle mezőgazdasági tilalmak érvényesek. Az alábbiakban ennek apropóján tanít minket a téma mai vonatkozásairól közösségünk vezetője, Keleti Dávid rabbi.

Izrael földjének különleges szentségéről ezt mondja a Teremtő a Tórában: „a föld az enyém, mert jövevények és lakosok vagytok velem”. (3Mózes 25:23.) A smitá év tilalmainak ez áll a hátterében: hogy az ember ne érezze úgy, hogy ő rendelkezik a saját életéről, a sorsát a kezébe veszi. Más helyen ez így fogalmazódik meg: „[nehogy] azt mondd szívedben: erőm és kezem hatalma csinálta nekem ezt a nagy gazdagságot”. (5Mózes 8:17.) Dávid király az egész életről így mondja: „Jövevény vagyok én a földön.” (Zsoltárok 119:19.)

Másrészt a hittel kapcsolatban is egy nagy parancsolatot találunk ebben a témában: „Megparancsolom áldásomat nektek a hatodik évben, hogy hozza termését 3 évre.” (3Mózes 25:21.) Ugyanis bizonyos fajta növények esetében már a 6. évben megszüntetik a földművelést, és ilyenkor a 6., 7., és 8. évben is szükséges biztosítani a megélhetést, amíg az új termény megérik. Ennek az ígéretnek a beteljesülését napjainkban is tapasztalhatjuk, annak ellenére, hogy sok vélemény szerint a smitá parancsolata ma rabbinikus, mégis, azokban a közösségekben (mosávokban, kibucokban), ahol szigorúan betartják a smitát, olyan termés van 6. évben, hogy az valami hihetetlen.

A gyakorlatban a smitával kapcsolatban kétféle típusú törvényt találunk. Az első a termelőkre vonatkozik. Ezek a szabályok korlátozzák, hogy hogyan művelhetik birtokukat a hetedik évben. Azok a tevékenységek tilosak, amelyek segítik, hogy minél szebben nőjön, fejlődjön a termés a mezőn. Például összeszedni köveket a mezőről, ásni vagy száraz ágakat levágni a fáról. Az viszont meg van engedve, hogy megelőzzük a fák pusztulását, romlását. A második típusú törvények magukra a termésekre, fogyasztásukra, használatukra vonatkoznak. A smitá évben termett terméseken ugyanis ún. kedusá (szentség) található.

Az egyik legnagyobb borgyár Izraelben az utóbbi néhány smitá év folyamán Rabbi Nissim Karelitz vallási felügyelete alá állította a termelést, a gyümölcsök gondozásától kezdve a bor legyártásáig. Tudni kell, hogy a szőlő nagyon érzékeny a metszésre, a felesleges ágak levágására, ezen múlik a megfelelő növekedése, érése. Ráv Karelitz úgy döntött, hogy ros hásáná előtt végezzék el a szőlő metszését. Ezt meg is tették, a mezőgazdasági szakértők legnagyobb tiltakozása ellenére, akik azt mondták, hogy a metszést februárban kell megcsinálni, különben tönkreteszik az egész gyümölcsöst. Abban az évben olyan szép volt a termés, hogy az minden korábbi év eredményét felülmúlta.

„És lesz a föld szombatja nektek fogyasztásra.” (3Mózes 25:6.) A legtöbb magyarázó véleménye szerint ez azt jelenti, hogy a smitá évben termett gyümölcs fogyasztása meg van engedve. Rámbán értelmezése szerint azonban ez egy tevőleges tórai parancsolat: azáltal, hogy a smitá évben termett bort fogyasztjuk (akár a későbbi években is), azzal egy micvát teljesítünk. Micvá olyan gyümölcsöt enni, amelyen a smitá év szentsége van. A fogyasztás során azonban van néhány további szabály, amelyre figyelni kell. 1. Nem szabad szemétbe dobni, ami már nem jó. Ha megromlott, az udvaron szokás külön erre a célra létrehozott smitátárolóban tartani. Ha teljesen megromlott, akkor már szabad kidobni. 2. Ha smitá borral csinálunk hávdálát, akkor nem szabad a gyertyát a borba oltani (a megszokott szokástól eltérően). 3. Nem szabad olyasmire használni, amire nem szokás általában. Például a bor elsősorban ivásra való, ezért a smitá bort nem szabad főzésre, sütésre, ízesítésre használni.

Fontos a különbségtétel a zöldség és a gyümölcs között. Azok a zöldségek számítanak a smitá évben termettnek, amelyeket ros hásáná után gyűjtöttek be. A smitá év szentsége a gyümölcsök esetében jóval később kezdődik: ha az ún. chánátá (rügyezés) ros hásáná után történt meg. A különböző gyümölcs- és zöldségfajták fogyasztásának határidejével kapcsolatos dátumokat táblázatokban szokták meghirdetni (ilyet találunk pl. a www.hamachon.co.il weboldalon).

A zöldségek esetében további szigorítás, hogy a smitá évben vetett zöldségek fogyasztása is tilos, akárcsak a tréflié (még akkor is, ha magától termett). Ez az ún. szfichin (vö. 3Mózes 25:5). Ennek dátumait is meg szokták hirdetni zöldségenként. A gyümölcsöknél ilyen nincs, ott csak a termelési tevékenység, illetve haszonért tör­­ténő eladás van megtiltva. A zöldségeknél található szfich­inhez hasonlóan a gyümölcsöknél is van egy máso­dik határidő, az ún. zmán hábiur. Ezt ebből a mondatból tanuljuk: „És lesz a föld szombatja fogyasztásra, nektek, […] háziállatodnak és a vadállatnak, ami a földeden van, legyen minden termése fogyasztásra.” (3Mózes 25:6-7.) Amíg a termés a földön megtalálható a vadállat számára, addig lehet etetni a háziállatot is. Amint a termés elfogyott a földről, el kell távolítani a házból. (Peszáchim 52b.) Ez az eltávolítás az ún. biur. Ennek mai módja a következő: a házban maradt gyümölcsöt ki kell vinni az utcára, és 3 tanú jelenlétében kijelenteni, hogy ez hefker (tulajdonos nélküli tárgy, melyet bárki szabadon elvihet). Ha elviszik, akkor nincs mit csinálni. Ha nem viszik el, akkor hazaviheti, és fogyaszthatja tovább.

Az izraeli rabbinátusról mondta nekem egy rabbi, hogy a smitá évben nagyobb veszélye van annak, hogy Európába izraeli termék kerüljön, mivel nagyon sok vallásos zsidó nem vásárolja meg azokat a termékeket, amelyeket a nem vallásos termelők a smitá szabályokat figyelmen kívül hagyva állítottak elő. Emiatt több árujuk marad, amelyet exportálniuk kell, hogy ne menjen tönkre.

Mit csinál egy mai földműves Izraelben a smitá évben? Több helyen meg szokták szervezni, hogy ilyenkor idejük nagy részében a dolgozók Tórát tanuljanak. Ezenkívül időnként rabbik jönnek, akik előadásokat tartanak nekik az egész év folyamán. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem foglalkoznak a termeléssel. Mint említettük, a növények védelme érdekében történő gondozás megengedett. Továbbá amennyi gyümölcs szükséges 3 étkezéshez, annyit szabad leszedni a fáról.

Van ezenkívül egy engedély a tannaita korból, melyet ma is alkalmaznak: ez az ún. Ocár Bét Din (a bíróság raktára, forrása: Toszefta Sviit 8:1–2). Meg van engedve, hogy a bíróság foglalkozzon a birtokkal. Az ő küldöttjeik leszedhetik, majd forgalmazhatják a gyümölcsöt, de csak annyi pénzért, amennyi a költségük volt (ez lesz a gyümölcs „kiosztási díja”). Megállapítják a gyümölcs árát, és kiosztják a városban – nem boltokban, hanem olyan családoknál, akiknek például van otthon kellően nagy erkélye, udvara, ahol lehetséges a gyümölcs kiosztása. A bét din megállapítja azt az összeget is, amelyet ezek a családok kapnak a munkájukért. A gyümölcs leszedésével pedig saját küldöttjeit bízza meg – aki nem más, mint a gyümölcs eredeti birtokosa, aki alkalmazottként kap fizetést munkájáért. Hiszen ő ismeri jól a terepet, ő rendelkezik a megfelelő eszközökkel. Azok a gyümölcsök, amik a zmán hábiur idejében a bét din birtokában állnak, mentesülnek a biur fent leírt kötelezettsége alól. Ugyanakkor például a permetezést nem lehet úgy megengedni, mint más években.

Sokszor ezek a gyümölcsök nem annyival olcsóbbak, mint várnánk, mert a bét din nem annyira rutinos, mint az eredeti termelő. A tárolás, szállítás költségei gyakran nagyobbak, mert nincsenek meg a megfelelő kapcsolataik. A fent említett smitá évben termett bor is ilyen Ocár Bét Dintől vásárolható meg, ennek ára igazán alacsony szokott lenni, az eredeti árnak nagyjából harmadáért kapható.

Van egy fontos vita a nem zsidó (jellemzően arab) tel­kén smitá évben nőtt terméssel kapcsolatban. A Bét Joszéf (Jore Déá 331) véleménye szerint az ilyen gyümölcs nem rendelkezik a smitá szentségével, míg a Mábit (1:21) szerint rendelkezik. Ennek az a következménye, hogy a piacon lehet-e szabadon vásárolni a nem zsidók által termelt árut. Ha van benne szentség, akkor nem szabad vásárolni, még akkor sem, ha arab területről származik. Mindkét vélemény megegyezik viszont abban, hogy a szfichin tilalma nem vonatkozik a nem zsidó tulajdonú zöldségekre.

A szentség azt jelenti, hogy lemérni sem szabad az árut. Azt meg lehet tenni, hogy kimegyek a piacra, és megmondom az eladónak, hogy szilvára van szükségem. Ezután teletöltök egy zacskót szilvával, és mondom az eladónak, hogy ne mérje meg, és nem is fizetem ki azonnal. Az eladó ránézésre megállapítja az árát, amit a piacon való vásárlás után kifizetek. Ezáltal érjük el azt, hogy a gyümölcsöt a piacon nem vásároltam, hanem ajándékba kaptam, ugyanúgy, ahogy az eladó is ajándékba kapta az árának megfelelő összeget, egy kis idővel a tényleges vásárlás után.

A fent említett vitában a régi jeruzsálemi közösség rabbijai a Bét Joszéf könnyítő véleménye szerint döntöttek. Így akik ezt a hagyományt követik, vásárolhatnak a smitá évben a hagyományos módon is a nem zsidóknál termett gyümölcsből, sőt zöldségből is. Azonban ez a kivétel, ma a legtöbb vallásos közösség (a Cházon Is döntésére támaszkodva) a Mábit véleményét követi a kérdésben.

Szerkesztette: Szántó-Várnagy Binjomin Zeév