Hol találkozik a modern fizika a vallással?
A napjainkban felfedezett ős- gravitációs hullámok alátámasztják a Tórában leírt teremtéstörténetet, továbbá fellebbentheti a fátylat az univerzum korát illetően.
„A tér fodrozódása tanúskodik az ősrobbanás bekövetkeztének idejéről” – ahogyan Dennis Overbye fogalmaz a New York Times-ban. Néhány évvel ezelőtt tudósok annak a lehetőségét tartották a legvalószínűbbnek, hogy az ősrobbanásnak minden bizonnyal több szakaszból kellett állnia, mire elérte a mai méretét. A legdrámaiabb szakasz – az „infláció” szakasza, mely egyből az ősrobbanás után következett be – okozta azt, hogy az univerzum „gyorsabban tágul, mint a fény sebessége, mindez hihetetlenül rövid idő alatt”. Minden bizonnyal ez a tágulási szakasz hozott létre gravitációs hullámokat – feltételezik a tudósok –, melyeknek kell, hogy nyomuk legyen az univerzumban, hasonlóan, mint ahogyan az a kozmikus háttérsugárzásnál is van, melyet Penzias és Wilson észlelt 1964-ben. Az elmúlt héten tudósoknak sikerült beazonosítaniuk ezeket a gravitációs hullámokat. Az ősrobbanás bizonyítást nyert ismét. Az ősrobbanás elmélete volt az első, hogy a tudományos közösségek elfogadták azt a feltételezést, hogy az univerzumnak volt kezdete.
Könyvemben (Awesome Creation – Csodálatos teremtés) zsidó perspektívából mutatom be az ősrobbanást, Maimonidész gondolkodásvilága alapján. Az első fejezetben kifejtem, hogy az ősrobbanás elmélete tudományos körökben évtizedekig vallási elméletnek volt titulálva. Aztán hogy az ősrobbanás elsőként érte el – szintén tudományos körökben – annak a gondolatnak az elfogadását, hogy az univerzumnak volt kezdete. Az, hogy kezdet, évszázadokon át tabu volt a tudomány számára. Kényelmesebb volt kitartani az arisztotelészi modell mellett, mely szerint az univerzum örök, így zárva ki Istent a képből. Simon Singht szavaival élve „[a]z örök univerzum egy húron pendült a tudományos közösségekkel… ha az univerzum öröktől fogva létezik, akkor nem volt szükség magyarázatra, hogy hogyan keletkezhetett, mikor keletkezhetett, miért keletkezett, és KI által. A tudósok mintegy büszkék voltak arra, hogy megalkottak egy elméletet az univerzumról, mely többé nem számítja bele Isten szerepét.” (Simon Singh: Big Bang. The Origin of the Universe, Harper Perennial, November 1, 2005, 79–80. o.)
1930 óta, amikor is Edwin Hubble felfedezte, hogy az univerzum tágul, és egyre inkább egyértelművé kezdett válni az univerzum keletkezésének ténye, az olyan szekuláris tudósok, mint Fred Hoyle, Eddington, Albert Einstein mind csalódottabbak lettek. Erre reagálva írta Robert Jastrow: „Annak a tudósnak, aki az életét hite szerint élte, a történet véget ér, mint egy rossz álom. Megmászni a tagadás legmagasabb fokait. Azon fáradozni, hogy elérje a csúcsot, és amint felküzdi magát az utolsó sziklaperemen is, ott várják azok a teológusok, akik már évszázadok óta ott voltak.” (Robert Jastrow: God and the astronomers. W. W. Norton and Company, New York – London, 1992, 104–107. o.)
Stephen Hawking könyvében, Az idő rövid történetében (A Brief History of Time) egy mondatban összefoglalja az okát, hogy a naturalista tudósok miért álltak ellen annak a tudományos elméletnek, mely az univerzum kezdetét firtatja. „Mindaddig, amíg az univerzumnak volt kezdete, feltételezhetjük, hogy van alkotója is.” Stephen Hawking: Black Holes and Baby Universes and Other Essays. 1993, 133–135. o.
Ezek a tudósok visszautasították az ősrobbanás elméletét, és megpróbáltak egy alternatív modellt találni, mely megkerülné a kezdet kérdését, de egyben kompatibilis lenne a táguló világegyetem már bizonyított fogalmával. Vannak elméletek, melyek azt állítják, hogy létezik több, párhuzamos univerzum, vagy a nagy reccs, vagy a rezgő univerzum (van kezdete és vége az univerzumnak, de ezek oda-vissza játszódnak le, tehát nincs olyan, hogy abszolút kezdet), vagy Hawking határok nélküli univerzuma (az univerzum olyan, akár az Északi-sark, amelynek nincs vége vagy kezdete). Ezen elméletek ama fő céllal lettek megalkotva, hogy elkerüljék a kezdet kérdéseinek kényelmetlenségét.
Ez a 13,5 milliárd év nem lehet az az idő, mely a teremtés óta telt el, hanem az, melyet az úgynevezett „infláció” hozott létre. Az ősrobbanás-elmélet körül keletkezett csend fényében az olyan tudósok, mint Hawking, hangot adtak az időtényező kérdésének, azt éreztetve, hogy az ősrobbanás-elmélet Istent kizáró elmélet, hiszen a világot 13,5 milliárd évesnek feltételezi, és nem 5774-nek. Érveik igen hatásosak voltak. Sok vallásos ember hiszi manapság, hogy az ősrobbanás ellentmond a vallásnak a teremtés óta eltelt idő tekintetében mutatkozó alapvető különbségek miatt, figyelmen kívül hagyva azt a valószínűtlen egyezést, amely a héber Biblia első szava (berésit – kezdetben) és az ősrobbanás-elmélet legfontosabb újdonsága között van – nevezetesen hogy valóban volt kezdet.
Könyvemben megpróbálok megoldásokat találni annak az időbeli eltérésnek a kérdésére, amely a tudomány és a zsidó források között mutatkozik. Az egyik közülük, hogy a modern fizika szerint tér és idő kölcsönösen összefüggenek. A tér tágulása óhatatlanul az idő múlása is. Az univerzum tágulása, ha mást nem is, de az illúzióját kelti annak, hogy telik az idő, azaz ha adott A és B bolygó, melyek fényévmilliárdnyi távolságra vannak egymástól, ezeket vizsgálva feltehetjük, hogy évmilliók kellettek nekik olyan messzire kerülni egymástól.
A 13,5 milliárd év talán nem a teremtés óta eltelt idő, hanem az az idő, amely az univerzum teremtése során keletkezett Isten által. Nyilvánvalóan az Örökkévalónak nem volt szüksége az ősrobbanásra ahhoz, hogy elindítsa az univerzum tágulását. A gravitációs hullámok pedig talán csak az isteni teremtés első lépései. Köszönet a modern tudomány fejlődésének, egyre inkább megértjük a teremtés körüli kérdéseket, és talán megoldást találunk a tudomány és a vallás közötti különbség rejtélyeinek megoldására is.
Rabbi Yosef Bitton
fordítás · Schwarcz Péter
forrás · aish.com