Kultúra

Az itáliai ketubaművészet bemutatása

Közismert, hogy az illusztrált ketubák (házassági szer­ző­dés­ek) legszebb és legnagyobb számban meg­maradt darabjai a reneszánsz és barokk korból származó itáliai ketubák, melyek mind páratlan díszítésükkel, mind tartalmukkal kimagaslanak a judaikák ezen csoportjából. Ebben az írásomban ezek történeti hátterét ismertetném, valamint néhány konkrét példát is bemutatnék a ketubák széles csoportjából.

Az itáliai zsidó közösségek létrejöttében és meg­erő­södésében komoly szerepet játszott, hogy Nyugat-Eu­rópa nagy részéről a XV. századra kiűzték a zsidókat, akik onnan aztán délre és keletre vándoroltak tovább. Ugyan­akkor Itáliában a kiűzések előtt is voltak kisebb-nagyobb zsidó közösségek, melyek egy része egyenesen a római korig vezette vissza származását, ebből kifolyólag sem szefárdoknak sem askenázoknak nem tartották ma­gu­kat. A kezdeti zsidó központok Ró­mában és a déli országrészben voltak, ahonnan az 1541-es pápai ki­tiltás, valamint gazdasági ha­tá­sok miatt aztán északra tevődtek át. Igaz, hogy IV. Pál pápa 1516-ban kiadott rendelete, amelyben gettóba száműzi a zsidókat, az egész országra kiterjedt, azonban a városállamok nagy önállósággal rendelkeztek, így ha a gettók felállítása meg is történt, a zsidó-nem zsidó társadalmi érintkezés fennmaradt. A hagyományos fog­lal­kozásokból, hasonlóan más or­szá­gokhoz, a zsidók Itáliában is ki voltak zárva, aminek okán itt is főképp pénzkölcsönzéssel fog­lalkoztak. Ennek révén a leg­si­keresebb bankárok a keresztény világban is jó kapcso­latokat alakítottak ki, néhányuk nemesi címet, illetve egyéb kiváltságokat is kapott. A pénzkölcsönzés in­téz­ménye nélkülözhetetlen volt az észak-itáliai kereskedők szá­mára, éppen ezért a zsidó bankárok hasznos pol­gár­ként a keresztény társadalom által is megtűrt státuszba ke­rültek.

Zodiákus kör egy 1776-os anconai ketubán

Zodiákus kör egy 1776-os anconai ketubán

Az egyetemek nagy része – bár a többi sza­kok­ról kizárja őket – engedélyezte a zsidók számára, hogy orvosi tanulmányokat végezzenek. Az egyetemeken szer­zett okleveleket, hasonlóan a ketubákhoz, szintén gyak­ran illusztrálták. Akik itt végeztek, sokszor tekintélyes emberek, püspökök, bíborosok, nemesi családok házi orvosai lettek aztán. Jellemző volt tehát a kulturális, valamint társadalmi kölcsönhatás a zsidó-nem zsidó elitek között, emellett a reneszánsz humanisták erő­sen érdeklődtek az ősi héber iratok és a kabbala taní­tásai iránt, míg sok tehetősebb zsidó polgár kezdte gyűj­teni környezetük virágzó művészetének darabjait, fest­ményeket, szobrokat, amiként azt a velencei Rab­bi Leone egy erre vonatkozó kommentárjából is megtudhatjuk. Ezzel egy időben terjedt el a könyv­nyomtatás is (az első héber nyelvű könyvet 1469-ben Rómában adták ki), melynek központjává hamarosan Észak-Itália vált. A nyomtatott könyvek megjelenése feltehetőleg komoly hatással lehetett a ketubák il­luszt­rálásának elterjedésére, valamint a díszítések tartalmára is. A ketubák illusztrálása természetesen a kor viszonyai között luxusnak számított – 1776-ban például az anconai rabbinikus bíróság rendeletet adott ki az ilyen fényűzések visszaszorítására, amelyben 40 lírában szabták meg a ketuba illusztrálására költhető összeget.

A ketuba a judaikák azon csoportjába tartozik, me­lyek­re csupán tartalmi előírások vonatkoznak. A ketuba döntő részben állandó, arámiul írt szövege meghatározza a házasságkötés időpontját, a férj, a feleség illetve a szüleik, felmenőik neveit is felsorolja. Ezt követi a házassági fogadalom, amelyben a férj kötelességei vannak leírva, majd a hozomány összege (x zuz) és így tovább. Sem formális, sem esztétikai szabály vagy előírás nem játszik szerepet a házasságlevél megjelenésében, azonban már a X. századból is vannak forrásaink a ketubák il­lusz­trálására vonatkozólag. A zsidó házasságlevél maga igen régi intézmény, már Tóbiás (Tobijah) könyvében is (7,13.), amelyet a bibliakritika ante 175 körülire helyez, ír róla: „Aztán a feleségéhez fordult és papírt hozatott az íráshoz. Megírta a házassági szerződést, amelynek értelmében a lányát feleségül adja Tóbiásnak, Mózes törvénye szerint.” A legrégebbi feltárt ketuba azonban még régebbről, az ante 5. századból való, az egyiptomi Elephantinéból. Az első ismert, már díszítéssel is ellátott darab 1391-ből, Kremsből (Ausztria) származik. Itáliába feltehetően a hispániai szefárd közösségek hozták el a ketubák illusztrálásának szokását, akik bizonyos vallási törvényeket – jelen esetben a II. parancsolatot – néha szabadabban értelmezték. Ugyanakkor létezik olyan elmélet is, mely szerint a házasságlevél illusztrálása pusztán praktikus okokból történt – mivel a dekoráció körbeveszi a szöveget, ezért aztán azon a rabbi aláírása után nem lehet változtatni, hozzátenni.

Sávuoti ketuba

Sávuoti ketuba

Milyen dekorációk fordulhatnak elő a ketubákon az általánosan használt mikrografikus és növényi orna­men­tikán kívül? Valószínűleg a már említett élénk kul­turális kölcsönhatásnak tudható be, hogy a zodiákus kört például igen gyakran láthatjuk megjelenni az il­lusz­­trációk között. A házasságkötés során a férj ál­tal elmondandó 137. zsoltárból vett idézet („Ha el­felej­tenélek, Jeruzsálem, sorvadjon el a jobbom…”) szintén a bevett dekorációk közé tartozik, illetve a 128. zsoltár szövegét is használták, igaz, ezt jóval ritkábban. („Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében, fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül.”) A tehetősebb itáliai zsidók körében divat volt, a nem-zsidó nemesi csa­ládok mintájára, családi címert készíttetni, illetve jóval ritkábban, de előfordult, hogy zsidók kaptak nemesi címet és ezzel együtt persze címert is – ezek természetesen aztán a ketubákon is megjelennek. A lenti képen például egy 1776-os, Vercelliből származó ketubát láthatunk, amely a híres vercelli Segre család lányának, Eleonórának a Treves családból származó Mordehájjal kötött há­zas­sá­gáról tanúskodik. Alul, illetve felül középen a két család címere látható. Ezen a ketubán emellett még (a felső panelben) egy esküvői jelenet áb­rá­zolását is láthatjuk.

Ancona ketuba 1776 részlet - Ha elfelejtenélek Jeruzsálem...

Ancona ketuba 1776 részlet – Ha elfelejtenélek Jeruzsálem…

A ketubák esetében sokszor az illusztrátor személyéről, zsidó voltáról legfeljebb csak következetni tudunk, ez a vercelli házasságlevél is ennek egy kitűnő példája. Két oldalt, az oszlopok között két figurát láthatunk – a zsidó ikonográfia hagyománya szerint így Mózest és Áront szokás ábrázolni, itt azonban talán az „örömapákat” láthatjuk. Ebben az esetben ezért keresztény illusztrátor munkájára gondolhatunk, aki nem ismerte a zsidó ábrázolási szokásokat. Ugyancsak szokás volt a házasulandók nevéhez kapcsolódva az azo­nos nevű bibliai alak történetének megjelenítése. Találkozhatunk még Ádámnak és Évának mint az első házastársnak a illusztrálásával is. Amennyiben a házasság időpontja közel esett egy nagyobb ünnephez, akkor sokszor az adott ünnep egy-egy szimbólumának megjelenítésével aktualizálták a ketuba díszítéseit. A legrégebbi (XVII. század) ismert itáliai ketuba pél­dá­­ul egy sávuoti házasságlevél, amely azonban kissé rend­ha­gyóan szimbolikus darab, ugyanis az Örökkévaló és a zsidó nép „házasságkötéséről” tanúskodik a tóra­adás ünnepének kapcsán.

A Treves család címere, ágaskodó oroszlán és almafa

A Treves család címere, ágaskodó oroszlán és almafa

Az eddig ismertetett da­ra­bok természetesen csak egy kis részét képezik a rend­kí­­­vül gazdag itáliai ketubaművészetnek, amely mind mennyiségében, mind az illusztrációk színvonalát te­kint­­­ve páratlannak mondható, emellett szerencsés mó­don az utókorra is megmaradtak, számos múzeumban gyönyörködhetünk bennük.   

A Segre család címere, oroszlán és Dávid csillag

A Segre család címere, oroszlán és Dávid csillag

Illyés Bence

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás