„Akkor végy zsengéjéből a föld minden gyümölcsének, melyet betakarítasz a földedről, melyet az Örökkévaló a te Istened ad neked és tedd kosárba és menj arra a helyre, melyet kiválaszt az Örökkévaló…” (5Mózes 26,2)

A Tóra azt parancsolja, hogy az első gyümölcsöt vigyük a kohénhoz, mint hálaáldozat az Örökkévalónak. Máshol az van megparancsolva, hogy az „elsőket” szenteljük az Örökkévalónak: az első gyapjúnyírást, az első tésztát, az ember és állat elsőszülöttjét stb. Miért nem azt parancsolja a Tóra, hogy a termésünk legjavát ajánljuk fel és ne az elsőt?

Az „első” jelentősége abban rejlik, hogy az a gyökere és alapja minden utána következőnek. Egy épület alapjának teljesen hibátlannak kell lennie. Egy hajszálrepedés az alapban veszélyezteti az e­gész épületet, miközben ugyanaz a repedés a negyedik emeleten már nem jelentős. Hasonlóan minden olyan dolognak, aminek köze van a kedusához (szentséghez), a kezdetének szentnek kell lennie és tisztának, mert a szentség és tisztaság abból ered. A gyökerekben meglévő bármilyen tökéletlenség százszorosan megmutatkozik abban, ami kinő belőle. Ezért áldozunk minden „elsőt” az Örökkévalónak, hogy szilárdan megalapozzunk mindent, ami azután következik.

A Jeruzsálemi Talmud (Cha­giga) Elisá ben Ávujá Tórától való tragikus eltávolodásának az okát a körülmetélésének napján történt esetre vezeti vissza. Jeruzsálem bölcsei a Tóráról tárgyaltak a brisz idején, olyan intenzitással, hogy egy tűz jött le az égből és körülvette őket. Mikor Elisa apja látta ezt, kijelentette, hogy fiát a Tórának szenteli, azért, hogy ő is tudjon ilyen csodákat művelni.

Az apa torz indítéka ott hagyta a nyomát a gyermekén. Elisa téves következtetésre jutott különböző megtapasztalt esetek alapján. Látta egy gyermek halálát, mikor az apja parancsát követve elküldte az anyamadarat, mielőtt elvette a tojását. Mivel a Tóra hosszú életet ígér a szülő tiszteletéért és az anyamadár elküldéséért, arra a következtetésre jutott, hogy nincs igazság és nincs bíró.

A jó kezdetből jó folytatás következik. A Talmud (Bava Mecia 85b) hozza példaként a következőt: Rabbi Chija úgy kezdte a Tóra megismertetését egy olyan generációval, mely elfelejtette azt, hogy lent termesztett, hogy a lenből hálót készített és szarvast fogott vele. Ennek a szarvasnak a bőrére írta a Tóra öt könyvét. Ezután városról városra utazott, és Tórát tanított öt fiúnak minden városban. Mindegyikkel megtanultatta a Chumás egy könyvét, hat idősebb fiúnak megtanította a Misna egy-egy rendjét. Ezután mindegyikük megtanította a többieknek, amit tudott, és így a Tórát újból megalapozták.

Miért kellett Rabi Chijának lent ültetni és hálót készíteni? Nem tudta volna megvenni? A válasz az, hogy minden új kezdet egy alap létrehozása. Csak ha minden egyes lépést szent és tiszta szándék vezet, akkor lesz az eredmény is szent és tiszta. Ugyanez az alapelv válaszol meg egy Chanukával kapcsolatos kérdést. Miért kellett egy csoda ahhoz, hogy a menórát ne tisztátalan olajjal gyújtsák meg? A törvény szerint lehet tisztátalan olajat használni olyan micvére, mely az egész közösségre vonatkozik.

A válasz az, hogy Chanuka a Szentély és a menóra újraszentelése. Vagyis egy új kezdet volt, ezért csak a tiszta olaj volt megfelelő. Csak amikor a szentség már szilárd alapokon állt, akkor lehetett a tisztátalan olajat használni. A bölcsek szerint a fiatal gyermekek tanításának jelentősége abban áll, hogy megalapozzuk bennük a Tórát. Hasonlóan, azok az áldások és átkok, melyeket ránk szórtak Izrael földjére való belépésünkkor Évál hegyénél és Grizim hegyénél, arra utalnak, hogy az Országgal való első találkozásunknak kellett megalapozni a későbbi letelepedést. Ez megkövetelte, hogy tisztában legyünk feladatainkkal és felelősségünkkel.

A Ros Hásáná és Jom Kipur közti tíz bűnbánó nap során jobban oda szoktunk figyelni a micvék betartására. Így például ha valaki általában megeszi a nem zsidó által sütött kóser kenyeret (pász pálter), ilyenkor ezt szigorúbban kell vennie. Első látásra nehéz megérteni ezt a gyakorlatot, mert arra az emberre vonatkozik, aki év közben hajlandó megenni a pász páltert. Be akarjuk csapni az Örökkévalót, gondolván, vallásosabbak vagyunk, mint valójában, azért, hogy jobb ítéletet kapjunk?

Ennek a viselkedésnek az a magyarázata, hogy Ros Hásáná nem csak egyszerűen az év kezdete, hanem egyben „résit hásáná” − az egész év megalapozása. A tíz nap mindegyikére úgy kell tekinteni, mint első napra, melyet az Örökkévalónak szentelünk tisztaságban és szentségben. Ezért a fokozott szigorúság, az elmélyült ima és tanulás nem csak a látszat kedvéért történik. Ezek teremtik meg az egész év alapját. Még ha az elkövetkező év épülete nem is csak ilyen minőségi anyagokból áll, az alap erőssé teszi.

Salamon király, a legbölcsebb ember így mondta: „tov áchárit dávár mé’résito” (Prédikátorok könyve 7:8). Ezt így fordítják: „a dolgok vége nagyobb, mint a kezdete”, de így is lehet érteni: „a jó befejezés a jó kezdetből ered”.