Mecorá

A beszéd szentsége

A hetiszakasz egyik fő témája ezen a héten egy bőrbetegség, a „cáráát”, amelyet „poklosság”-nak szoktak magyarra fordítani. Ennek a bőrbetegségnek nem fizikai, hanem spirituális oka volt, ezért is nem orvoshoz, hanem a kohénokhoz kellett fordulni vele.

Ez a spirituális ok pedig Bölcseink szerint nem más, mint a rágalmazó beszéd. Ennek két forrását is megtaláljuk a Tórában, először az égő csipkebokor esetében, amikor Mózesnek egyik bizonyítékként arra, hogy megjelent neki az Örökkévaló, a ruhája ujjába kellet dugnia a kezét, és az poklossá vált, majd megismételve a mozdulatot újra egészséges lett. A megbetegedés oka az volt, hogy azzal „rágalmazta” a zsidó népet, hogy „nem fognak nekem hinni és nem hallgatnak szavamra” (2Mózes 4). A másik eset, ahol a poklossággal találkozunk a Tórában, Miriam esete, amikor „beszélt Miriam meg Áron Mózes ellen, a kusi asszony miatt” (4Mózes 12). Mindkét esetből azt láthatjuk, hogy a rágalmazó beszédnek komoly következményei lehetnek. Ahhoz azonban, hogy ennek az okát megértsük, kicsit mélyebben meg kell vizsgálnunk a beszéd eredetét és jelentőségét.

„Akkor megalkotta az Örökkévaló Isten az embert a föld porából, és lehelte az orrába az élet leheletét; így lett az ember élő lénnyé.” (1Mózes 2.) A Targum (a Tóra arámi fordítása és értelmezése) ezt úgy fordítja, hogy „és lehelte orrába a beszéd lelkét”. E megközelítés szerint a beszéd képessége a fizikai és a spirituális egyesülés eredményeként születik meg, és csak az embernek adatott meg ez a képesség az összes teremtmény közül, mivel csak ő rendelkezik magasabb rendű lélekkel.

A beszéd már korábban is megjelenik a Tórában, amikor az Örökkévaló beszéddel teremti meg a világot. A Misnából (Atyák tanításai 5:1) tanuljuk, hogy a világot 10 mondással teremtette az Örökkévaló. Ebből azt láthatjuk, hogy mind az Örökkévaló, mind az ember, akit saját képmására teremtett, rendelkezik a beszéd képességével.

Az első alkalom, amikor az ember beszélt, az volt, amikor neveket adott az állatoknak, ebből is látszik mekkora a különbség az emberi és az isteni beszéd között, hiszen az Örökkévaló a semmiből teremtett valamit a beszédével, míg az ember a megteremtett lények kategóriáit és neveit alkotta meg vele. És bár az ember beszéde és az Örökkévaló beszéde között óriási a különbség, azt mindenképpen érzékelhetjük ebből, hogy a beszéd isteni cselekvés, és ennek megfelelően kell hozzá viszonyulnunk.

Az első eset, amikor a beszédet negatív célra használták, természetesen a kígyó baljós beszéde volt az Édenkertben. Ez a gyökere minden gonosznak, így a rágalmazó beszédnek is konkrétan.

Az Örökkévaló bűnbeesésre adott reakcióját is jobban megérthetjük a beszéd szentségének szemszögéből. Mikor az ember evett a fáról, hirtelen megijedt, és elbújt az Örökkévaló elől. Az Örökkévaló megkísérelt beszédbe elegyedni vele, ezzel is lehetőséget teremtve arra, hogy beismerje a bűnét. Csak akkor döntött úgy, hogy végleg kiűzi őt az Édenkertből, amikor beismerés helyett a társát kezdte el vádolni, majd magát az Örökkévalót, hogy ilyen társat adott neki.

Maimonidesz A megtérés törvényei című könyvében azt írja, hogy a bűnbánatnak elengedhetetlen része a bűnök szóbeli megfogalmazása, amit a fentiek figyelembevételével már jobban értünk, hiszen ezáltal leszünk képesek helyreállítani magunkban az isteni képmást.

Később, a 40 év alatt, amit a zsidók a sivatagban vándorolva töltöttek, sok-sok bűnt elkövettek, azonban ezek közül is kimagaslik a kémek bűne. A Zohár a következőket írja: „Gyere nézd meg, milyen alattomos a gonosz beszéd, emiatt nem léphettek az ígéret földjére Őseink, és emiatt sírunk sok generáció óta” (Zohar 3, 161a). A kémek bűne tehát nem volt más, mint az, hogy rosszat mondtak Izrael földjéről. Az Örökkévaló könnyen megbocsátott a zsidóknak sok kihágást, még az aranyborjú elkészítését is, de azért mert rosszat mondtak Izrael földjéről, évezredekre megbüntette őket. A Zohár azt is hozzáteszi, hogy a nap, áv 9-e, amikor a kémek visszatértek, és azt javasolták a népnek, hogy ne menjenek be Izrael földjére, lett a zsidó naptár legszomorúbb napja a gonosz beszéd miatt. Ebből az is következik, hogy ha a kémek nem mondták volna ezeket a szörnyű dolgokat, és az emberek nem hittek volna nekik, a zsidók azonnal beléphettek volna az Ígéret Földjére, de ehelyett az a nemzedék meghalt a sivatagban, és Izrael földjének elfoglalására még további 40 évet kellett várni.

Rabbi Yisrael Meir Kagan, a Chafetz Chaim még hozzáteszi, hogy a Talmud szerint az Első Templom áv 9-én lett lerombolva a szexuális kihágások, a gyilkosságok és a bálványimádás miatt. A Második Templom szintén áv 9-én lett lerombolva az alaptalan gyűlölködés miatt. Ebből arra következtet a Talmud, hogy az alaptalan gyűlölködés egyenlő az előbb felsorolt másik hárommal (Jomá 9b). Egy másik szakaszban a Talmud azt írja, hogy a rágalmazó beszéd egyenlő a szexuális kihágásokkal, a gyilkosságokkal és a bálványimádással. Mindezek alapján a Chafetz Chaim azt a következtetést vonja le, hogy a rágalmazó beszéd nem más, mint az alaptalan gyűlölködés. Azaz a Zohár szerint a rágalmazó beszéd az oka annak, hogy áv 9-e a sírás napja már több mint 2000 éve.

A beszéd az ember egyik legfontosabb tulajdonsága, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megragadjuk az istenit és lehozzuk a mi világunkba. Éppen ezért óriási bűn ezt rossz célra, főleg mások rágalmazására használni, mivel így azon túl, hogy másokat megbánthatunk, az Örökkévaló képét is elhomályosítjuk magunkban, és távolabb kerülünk tőle. Ráadásul amikor valakit rágalmazunk, nem teszünk mást, mint hogy megtagadjuk az abban az emberben megjelenő isteni képmást, és így egyszerre két bűnt is elkövetünk.

forrás • aish.com

fordítás • Hámori Zoltán