Egy távoli törzs újjászületése és felbukkanása a világ minden táján.
Szerző: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2013. június
Szerző: Sárosi Gábor
Megjelent: Forrás – 2013. június
Közép-Ázsiában található (illetve onnan származik) a zsidóság egyik különleges csoportja, a bukharai közösség. Főleg a mai Üzbegisztán, részben Türkmenisztán, Tádzsikisztán és Kirgízia egyes városai, úgymint Bukhara, Taskent, Szamarkand vagy Dusanbe közösségei. Néhány ősi írás, valamint a Wikipédia szerint már Dávid király idején kereskedelmi kapcsolat volt Izrael és Közép-Ázsia között, pár zsidó pedig már ekkor odatelepült kereskedni. A bukharai zsidók hagyománya szerint ők két elveszett törzs, Náftáli és Jiszáchár leszármazottai, akik a babilóniai fogság idején kerültek oda. A Talmud is megemlíti őket, igaz, nem túl pozitív színben, ugyanis a történet szerint egy amóra (Gemarában megszólaló bölcs), Smuel bár Biszna Margianába utazott – a későbbi Merv, majd Mari nevű város a mai Türkmenisztán területén –, ahol kétségei támadtak a helyi bor kóserságával kapcsolatban. (Avoda Zara, 31b.)
„Újra megtanította őket héberül olvasni és imádkozni…”
A középkorban csak nagyon laza kapcsolat állt fenn köztük és a zsidóság többi csoportjai között, amit a terület főbb városain átvezető, Európát és a Közel-Keletet Kínával összekötő selyemúton történő kereskedelem tett lehetővé. Ezen az úton vándoroltak be Perzsiából, Irakból, valamint a spanyol és portugál kiűzetés után Ibériából a zsidók, akik csatlakoztak a már ittlevők közösségéhez.
Saját „jiddisük“ is kialakult, a bukhari, amely a tádzsik-perzsa nyelv egy héberrel kevert dialektusa.
A hatalmas kiterjedésű, de nagyrészt ritkán lakott Közép-Ázsia sokszor működött hatalmi vákuumként, így történelme elég viharos, gyakran cserélt gazdát. Különböző nagyhatalmak és nomád törzsek hódították meg. Perzsák, arabok, mongolok, üzbégek, oroszok váltották egymást, az uralkodó vallás pedig a VIII. század elejétől kezdve az iszlám volt. Bár a muzulmán uralkodók általában adó megfizetése és gettóélet fejében a „Könyv népeit“ békén hagyták, azért előfordultak kivételek is. A XVI. századtól kezdve a bukharai zsidóságnak az üzbég uralkodók alatt nagyszámban kellett az iszlám hitre térniük, a vallási élet pedig erősen legyengült. A XVIII. századra például Mózes 5 könyvéből már csak 3 maradt, de azt sem értették. A közösség közel járt a teljes feloldódáshoz. 1793-ban, szinte az utolsó pillanatban érkezett Rabbi Joszef ben Mose Májmon al-Mághribi (Mámán). Ő egy Tetuánban (Marokkó) született, később Cfátra költözött kabbalista rabbi volt, aki elhatározta, hogy Bukharában marad, hogy újraélessze a közösséget. Újra megtanította őket héberül olvasni és imádkozni, ezúttal a szefárd nuszách szerint (korábban a perzsa zsidók által is használt mizráchi rítust gyakorolták). A híres rabbi jelenléte azt is eredményezte, hogy újabb zsidók vándoroltak Bukharába, a közösség számszerűleg és spirituálisan is újra növekedésnek indult.
Mámán egyik leszármazottja, Eszter Gaonof feleségül ment Slómó Muszajefhez, aki a Chibát Cion nevű korai cionista mozgalom hatására Jeruzsálembe vándorolt, ahol egyike lett a bukharai negyed alapítóinak. A Muszajef család meglehetősen sikeres lett, főleg ékszerkereskedelemmel foglalkoznak a mai napig. Leszármazottjaik jelenleg a világ különböző pontjain élnek. Többek között Izraelben, Svájcban, Franciaországban, Angliában és az USA-ban kereskednek, befektetnek és jótékonykodnak. Jeruzsálemben született Dorit Muszájef, aki 2003-ban hozzáment az izlandi államelnökhöz, Ólafur Ragnar Grímssonhoz. Elképzelhető, hogy, ahogyan ük-üknagyapja Bukharában felpezsdítette a zsidó életet, úgy ő is feléleszti a nagyjából 50 fős izlandi zsidóságot.
Szamarkandi zsidó iskolások tanárukkal, 1905-1915
vissza