Korách

A gúny veszélyei

Inkább válasszuk a kevesebb szenvedéssel járó utat.

Amikor először olvasunk Koráchról, meglepődünk bo­lond kísérletén, hogy szembeszálljon Mózessel. Mé­gis világos, hogy abban az időben Korách sikeresen meg­győzött egy hatalmas embercsoportot azzal, hogy igaza van Mózessel és Áronnal folytatott vitájában. Ha­bár a lázadók kezdetben viszonylag kevesen voltak, mégis a számuk egyre emelkedett, és a Tóra elmondja nekünk, hogy a felkelés csúcspontján összegyűltek „mind a gyülekezett tagjai” Mózes és Áron ellen. Hogy lehetett Korách képes egy ilyen erős felkelést megszervezni azokkal szemben, akik átvezették a zsidó népet megszámlálhatatlan csodák által a sivatagon?

Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, előbb egy másik problémát kell megvizsgálnunk a hetiszakaszban. Koráchnak és követőinek egyik fő érve az volt, hogy ellenzik Áron kohén gádollá (főpappá) való kinevezését. Úgy érveltek, hogy ez Mózes személyes döntése volt, azért esett Áronra a választása, mert a bátyja volt. Miután a lázadókat megbüntették, az Örökkévaló megparancsolta Mózesnek, bizonyítsa be vesszők ültetése által, hogy Áron az Örökkévaló által lett kijelölve erre posztra; amikor Áron vesszeje varázslatos módon kivirágzott, bebizonyította, hogy ő érdemli a kohén gádol posztját. Ezután minden elégedetlenség megszűnt.

Rav Leib Chasman azt kérdezi, miért csak a büntetés kiszabása után parancsolta meg az Örökkévaló a próbatételt. Ha a csoda a történet elején megtörtént volna, akkor meg tudta volna győzni az embereket az érv érvénytelenségéről, és így megspórolhatott volna egy felesleges büntetést. A válasz az emberi természet egy fontos jellemzőjéről adott tanítást. Korách tudta, hogy logikával nem képes legyőzni Mózest, mert Mózesnek sokkal inkább igaza van, és egyébként is jóval bölcsebb nála. Így azt az utat választotta, hogy a gúny (lécánut) pusztító fegyverét használja Mózes és Áron ellen. Így anélkül kicsinyelhette le őket, hogy logikusan kéne bizonyítani az igazát. Ezt látjuk, amikor Rási elmeséli, hogyan tudott Korách ennyi embert maga mellé állítani. A Tóra azt mondja, hogy összefogta az embereket Mózes és Áron ellen. A nyilvánvaló kérdés az, hogy hogyan volt képes elérni egy ilyen hatalmas feladatot; Rási megmagyarázza, hogy „divré lécánut” (gúnyoló szavak) által.

Rav Chasman azzal folytatja, hogy a gúny megkerüli az intellektus erejét, és felkelti az ember állati énjét, ahol a logika semmit nem jelent. Ez megmagyarázza a tanítást a Példabeszédek könyvében, amely figyelmezet minket, hogy ne vitázzunk a gúnyolódóval, mert a gúnyolót nem érdekli a logikus vita semmilyen formája, ő inkább folytatni akarja a saját életét és lekicsinyelni bármilyen próbálkozást, hogy megváltoztassák. Egy másik versben azt találjuk, hogy az egyetlen út, hogy a gúnyolódót visszafogjuk, a nehézségeken keresztül vezet; „készíts büntetést a gúnyolónak”. Rabbi Moshe Chaim Luzatto ezt úgy magyarázza a Meszilát Jesárimban, hogy ideális esetben az ember képes a fejlődésre, és tanul a hibáiból tóratanulás és lelki elszámolás (chesbon nefes) útján. Azonban a léc (a gúnyolódó) immunis erre, ezért az egyetlen dolog, ami hatással lehet rá, az a nehézségeken keresztül vezet.

Ez megmagyarázza, folytatja Rav Chasman, hogy Is­ten miért csak a büntetés után küldte a csodát, amelyet Ko­rách és fő támogatói kaptak. A gúny ereje olyan erős, hogy képes mellőzni a logikát, és még arra is képes, hogy akár egy nyilvánvaló csodát is figyelmen kívül hagyjon, ha az ütközik a gúnyolódó saját érdekével. Ha a csoda még azelőtt történt volna, hogy bárkit megbüntettek volna, akkor a lázadók megtalálták volna a módját, hogy figyelmen kívül hagyják, és félresöpörjék a következmények levonását egy gúnyos megjegyzéssel. Csak egy pusztító büntetés volt képes megtörni a gúny erejét, és csak ezután váltak a túlélők képessé arra, hogy megértsék a kivirágzó vessző csodájának tanulságát.

Ez megmagyarázza, hogyan volt képes Korách meggyőzni ennyi embert, hogy egy ennyire bolond cselekedet példáját kövessék, és szembeszálljanak Mózessel. Az intellektus hatástalanítása által az emberek vakká váltak arra a veszélyre, amelyet Korach követése jelentett.

A Meszilát Jesárimban Luzatto rabbi nagyon erős szavakkal ír a gúny ártalmas természetéről. Úgy érvel, hogy ez az egyik fő tényező, ami megakadályozza az embert a zehirut tulajdonságának a fejlesztésében (saját bűneinknek éber felismerése). A gúny meggátolja az embert abban, hogy komolyan vizsgálja saját magát, azáltal, hogy lekicsinyli a fontos dolgokat, és mindent viccé változtat. Nem fogja követni senki feddését, hanem a gúnyt használja eszközként, hogy megszökjön az őszinte önvizsgálat elől. Valóban úgy néz ki, hogy a gúny a komoly problémák elől való szökés iránti vágyból ered. Pedig ezekkel az embernek szembe kell néznie, ha a lehető legjobban akarja szolgálni Istent. Sokkal könnyebb kinevetni bármilyen fejlődési lehetőséget, mint szembenézni a kihívással, amelyet egy probléma megoldása jelent.

Korách a gúnyt használta mások rászedésére, de a jé­cer hárá (rossz ösztön) is azt használja, hogy minket rászedjen, hogy megakadályozza a fejlődésünket. Rav Chas­man­tól megtanuljuk, hogy az egyetlen útja a gúny meggyengítésének a büntetés. A felesleges szenvedés helyett bizonyosan tanácsos a sokkal kevesebb fájdalommal járó utat választani, amit a muszár (zsidó etika) jelent. Ezt sokféleképpen meg lehet tenni; személyiségfejlesztésről szóló könyvet tanulni, pl. a Meszilát Jesárimot, amely részletesen ír erről a témáról; elfogadni a dorgálást a rabbitól vagy barátoktól; vagy egyszerűen chesbon nefest (elszámolás a lélekkel) tartani, és őszintén vizsgálni saját magát. Ezek a stratégiák biztosan sokkal kívánatosabbak a másik lehetőségnél: a tényleges szenvedésnél.

aron

fordítás · Hámori Tibor

forrás · aish.com