Ünnepek

A hit menedéke

Szukot és általában a micvák örökérvényűségének a feltárása

Állandóan érezni annak biztonságát, hogy nem mi vagyunk a világ urai.

Egy zsidó származású zen buddhista pap, David Gottlieb 2002-ben levelezést kezdeményezett Rabbi Akiva Tatzcal, az ismert szerzővel és előadóval, az orvosi etika nemzetközi szinten elismert szakértőjével. Gottlieb problémája az volt, hogy a felesége konzervatív zsidó, ő maga viszont elmélyült a buddhizmusban, és eltávolodott a zsidó hagyományoktól.

Gottlieb Rabbi Tatzhoz intézett eredeti kérdéséből több mint egy évig tartó levelezés alakult ki, amelyet 2004-ben ki is adtak (Letters to a Buddhist Jew). A könyv a hit és az élet intenzív és személyes feltárásaként mutatja be a tradicionális judaizmusból táplálkozó rabbi és a saját korlátain belül mélyebb értelmet kereső zsidó kiterjedt diskurzusát. Álljon itt néhány szemelvény a könyvből, amely a szukot és más ősi szokások modern világbeli jelentőségét mutatja be.

David

A luláv és az etrog rázása, a kunyhóban lakás, az, hogy elszántan olvassuk a Tóra brutális, barbár háborúról, áldozatról és járványokról szóló szakaszait; bizonyos aspektusai részei a zsidó létnek és vallásgyakorlatnak vagy azok a történetek, amelyek alapján eligazodunk az életben, a modern értékítélet számára önteltnek, bizarrnak és harciasnak hatnak. Noha vitán felül áll, hogy a zsidók ruházták fel a nyugati világot a legtöbb, ha nem az összes normájával, az meglehetősen furcsa, hogy ősi nomád törzsek földművelő tömörülésének történeteihez és szokásaihoz ragaszkodunk, miközben a világ ilyen sokat változott.

A judaizmus nagy része archaikusnak és átláthatatlannak tűnik, olyannyira, hogy ez lesz az utolsó mód, amin keresztül a zsidók az istenihez való eleven kapcsolatot keresik. Mostanában nagy figyelmet kapott egy könyv itt, az Államokban (Douglas Rushkoff: Nothing Sacred. The Truth About Judaism), amely azt állítja, hogy a judaizmus haldoklik, mert a rituálék áthatolhatatlan borostyánba dermesztették a benne rejlő spirituális igazságot, ami pedig megmaradt, azt a zsidó ügynökségek sajátították ki, hogy az izraeli–palesztin konfliktust kihasználva pénzhez jussanak az önfenntartásra. Ez a nézőpont nem teljesen ellentétes az én generációm judaizmusról alkotott felfogásával.

Akiva

Két pontot is érintesz: az egyik, hogy az idő múlása bizonyos „hagyományokat” megfoszt a jelentésüktől; a másik az, hogy borzalmas és barbár dolgokat megörökíteni helytelen; és azzal a feltevéssel élsz, hogy valamikor „nomád törzsek földművelő tömörülése” voltunk, és a hagyományaink onnan származnak.

Amit „hagyományoknak” nevezel, azok micvot (vagy micvák) – parancsolatok. A szukát, a lulávot és az etrogot említed, ezek bibliai parancsolatok. Két csoportja van a micváknak: az ember és Isten közöttiek, és az ember és ember közöttiek.  Feltételezem, az ember és ember közötti micvákkal nincsen probléma, hiszen egyiket sem ragadtad ki – ezek a kedvesség, a jótékonyság, kölcsönzés azoknak, akiknek hitelre van szükségük stb.  (Ezek a Tóra parancsolatai pontosan ugyanúgy, mint a szuká vagy a luláv.) Úgy gondolom tehát, hogy az ember–Isten micvák okozzák a gondot. De miért kellene ezeknek kevésbé relevánsnak lenniük most, mint amikor megkaptuk őket? A szuká példáját választottad, hát nézzük át röviden a szuká micváját, és lássuk, veszített-e a jelentőségéből az idő múlásával.

Azt állítom, hogy szemben a te feltevéseddel, ez a micvá ma fontosabb, mint eddig bármikor. Mi áll e mögött a parancsolat mögött? Mi a jelentése, és milyen meditációnak kell kísérnie?

Sátorban lakni alapvetően önmegtagadási gyakorlat. Arra szolgál, hogy hitünket a spirituális Forrásra építsünk, és ne az ember uralta materiális világra. A szuká tetejének rendkívül légiesnek kell lennie – amint bizonyára tudod, át kell hogy engedje az esőt, és jó, ha látjuk rajta keresztül a csillagokat.

Valójában a szuká szó héber gyökének jelentése pontosan ez: keresztüllátni. Amikor elhagyod az állandó otthonod (a szó szerint a fejed fölötti tetőt), és olyan sátorba költözöl, amelyiknek alig van teteje, akkor képessé válhatsz rá, hogy keresztülláss az anyagon, és érzékeld a magasabb rendűt. Vonzó az az illúzió, hogy a biztonságunk az anyagi világból ered, de a szuká azt tanítja, hogy ha létezik biztonság, az máshonnan ered.

A kabbalista iratok a szukát a hit árnyékának nevezik. Szukot ünnepére a betakarítási szezonban kerül sor; az üzenet is pontosan ez: amikor elhozod az terményt az otthonodba, éppen akkor, amikor a legfüggetlenebbnek érzed magad, amikor jómódú vagy, és biztonságban hiszed magad, a tóra így szól: „Vigyázz! El ne veszítsd a kapcsolatod a Forrással! Hiszen mindened Belőle származik.” Szukotkor a Koheletet, a Prédikátor könyvét olvassuk – „Minden hiábavalóság” (Prédikátor könyve 1:2) – ne fektessünk túl sokat ebbe a világba. Ez visszatérő témája a kommentároknak.

Az tehát, hogy sátorban laksz, érzékenyebbé tesz a magasabb világra, tekintetedet metaforikusan felemeli a szuká vékonyka fedelén át. Már nem a kúriád betonmennyezetének biztonságába nézel. Így tudod megfoghatóan tapasztalni, hogy elhagyod a materiális világot, és kilépsz egy másfajta létezésbe.

Valóban kevésbé fontos ez most, mint régen volt? Csak az lehetséges, hogy most fontosabb. A technológia térhódításával minden eddiginél több materiális kísértés csábít arra, hogy elhiggyük: irányítjuk az életünket és jó úton vagyunk afelé, hogy a világunk urai legyünk. Ahogy a fizikai világ egyre több területét hajtjuk az uralmunk alá, ez a veszély is egyre növekszik. A valódi veszély nemcsak abban áll, hogy hibásan azt hisszük, hogy értjük és uraljuk a környező világot, hanem abban, hogy mindennek a mélyén az ego növekedése áll. Ez katasztrófákhoz vezet.

Amikor a házad szilárd, és a technológia látszólag garantálja a biztonságodat, akkor valószínűbb, hogy elfelejted, honnan is származik a valódi védelem. A modern kultúra az önállóság érzetének, az ember erejébe és „uralmába” vetett bizalomnak táptalaja. Holott ha irányítani akarjuk az életünket, az ma is legalább ugyanannyi energiát igényel, mint az ősidőkben.

A szuká példáját választottad, de az összes micva fontosságát be tudjuk mutatni. Azok az okok, amelyeket meg tudunk itt ragadni, nem a micvák legmélyebb okai, csak azok az elemei, amit meg tudunk érteni. A legmélyebb okok meghaladják az értelmünket, mivel a micvák forrása a valóság legmélyebb Forrása, és így természetesen fontos a modern időkben. Az időtlenségüket azonban az általunk felfogható szinten is be tudjuk mutatni.

Melyik más ünnepünk veszítette el a fontosságát mára? Peszách, ami a szabadság üzenetét hordozza? Sávout, a tóraadás ünnepe? Purim – ami megtanít rá, hogy meglássuk a titkos Kezet a természet dolgai mögött? Chanuka – a harc a görögök antispirituális ideológiája ellen, amely el akarta pusztítani spirituális identitásunkat? Tisá beáv – a holokauszt és más (régi és új) öldöklések áldozatainak gyászünnepe?

Melyik micvák? Nehogy azt mondd, hogy a kóserség az egészség megőrzését szolgálta, és most a biztonságos és egészséges ételek elterjedésével már nem érdekes! A kóser ételeknek semmi köze az egészséghez. (A Tóra követésének vannak mellékes hasznai is, de ezek valóban mellékesek.) A nem kóser étel spirituálisan érzéketlenné tesz, nem pedig beteggé. A Tóra elsősorban spirituális út, nem társadalmi, vagy orvosi kézikönyv!

A Tóra népszerű félremagyarázása, hogy a szombat törvényei a „pihenést” szolgálják, és azok a dolgok, amelyek már nem igényelnek erőfeszítést, nem is tilosak többé. Csakhogy a szombatnak semmi köze a fizikai pihenéshez: szombaton az alkotás tilos, nem a munka. Az erőfeszítés mértéke teljesen lényegtelen, és mindig is az volt. Szombat az a nap, amikor megállunk az alkotásban, megszilárdítjuk a heti eredményeket, egy pillantás az Eljövendő Világra, ahol nem lesz több alkotás, tapasztalatgyűjtés arról a célról, amely értelmet ad az utazásnak.

Ez ugyanolyan fontos, mint mindig is volt. A mellékes haszna persze az az egyszerű öröm, hogy együtt van a család szombaton, anélkül hogy a média megzavarná, anélkül hogy kapkodnánk, egyik munkából a másikba kapnánk, ahogy ezt hét közben tesszük. Mindez megfizethetetlen. Akik nem építették be azt a minőségi, zavartalan időt, amelyet a szombat hoz a családnak, nem is tudhatják, mit veszítenek.

szukkoth

Melyik micvát semmisítette meg az idő a 613-ból, amelyet ma be tudunk tartani? Kedvesség, jótékonyság, beteglátogatás, az orvosi ellátás biztosítása, kamatmentes kölcsönök nyújtása, a talált tárgyak visszaadása, építésbiztonsági előírások (a Tóra direkt parancsa) …?

És melyik tiltás nem időszerű már? Az állatkínzásé, a tisztességes üzletmenet parancsa (a Tóra még a pontatlan súlyok és mércék birtoklását is tiltja) – melyik az, ami már nem vonatkozik ránk? Házasságtörés? Gyilkosság? Lopás? Féltékenység? Vagy a hamis eskü?

A menstruáció idejének elkülönülési szabályai? A Talmud elmondja, hogy azért tartunk távolságot a feleségünktől időnként, hogy utána kipattanjon a lelkesedés szikrája közöttünk, amikor újra közeledhetünk. Különben könnyen unalomba fullad a házasságunk. Vagy ma már nem kihívás a házasság?

Azok a törvények, amelyek tiltják, hogy egymással nem házas (jichud) férfi és nő kettesben maradjon, a házasságon kívüli viszonyok számának mérséklését szolgálják. Melyik társadalom haladta meg ezt a problémát?

Vagy a speciális törvényekre gondolsz, amelyek a kohénekre vonatkoznak, és meghatározzák a spirituális státuszukat? Miért kellene a modernitásnak megváltoztatnia mindezt? Ha gondot jelent annak a megértése, hogy miért állnak egyáltalán a kohaniták ezeknek a különleges törvényeknek a fókuszpontjában, az egyértelműen megér egy beszélgetést, de ennek semmi köze az idők változásához.

Vagy talán az asszonyok micváira gondolsz. De itt ismét csak azt tudom mondani, hogy a különleges micvák, amelyek a nőkre vonatkoznak, ma is ugyanazok, mint mindig is voltak – a nő belső természetét nem változtatja meg az idő. Még egyszer, ha a nők és férfiak Tórában betöltött különböző szerepe aggaszt, az is analízis tárgya lehet, de az alapokon nem változtatott az idő.

Persze vannak olyanok, akik azt mondják, hogy egy-egy micvá sohasem volt fontos – de ennek sincsen semmi köze ahhoz, hogy milyen változásokat hozott az idő; ez egyszerűen a Tóra megtagadásának a problémája. Annak, aki megtagadja a micvákat általában, nem az idő a gondja.

A tudomány és a technika fejődése nem mossa el a spirituális bölcsesség fontosságát. Gondolod, hogy boldogulnék az orvostudományban a Tóra iránymutatása nélkül, csak mert a modern orvoslás fölöslegesnek ítéli azt? Hogyan boldogulhatnék? Abortuszt kétszáz évvel ezelőtt is végeztek már, és végeznek ma is. Nem technikai, hanem morális és spirituális problémánk van vele, és a modern technológia semmit sem változtatott ezen. Az orvostudomány minden aspektusa megköveteli a spirituális tudást; a Tóra vezet végig minden lépésén.

Melyik részlet szükségtelen?  Például a Sulchán Áruch egyértelműen kimondja, hogy egy orvos sem kezelheti a beteget, ha képzettebb doktor is rendelkezésre áll. Van egy tórai parancs, amely felülírja ezt: a páciensnek a lehető legjobb kezelést kell kapnia. Ez nem az a helyzet, amikor az ember tanulmányozhatja a törvény minden részletét és a kivételeket, de biztosíthatlak róla, hogy ez régen is ugyanúgy igaz volt, mint ma. Mint zsidó orvosnak tisztában kell lennem azzal, hogy mit szabad, és mit tilos, éppúgy, ahogy orvos őseimnek is tisztában kellett lenniük mindezekkel az ő idejükben.

Tehát a modernitás lenne a micvák bukása? Nem hiszem, David.

A megkövült spiritualitásról és merev szertartásokról: nem a szertartások ölik meg a zsidó spiritualitást, hiszen a judaizmusban nincsenek szertartások, és nincsenek jelképek sem, ha ezek a kifejezések üres gyakorlatokat jelentenek. Minden tett, minden egyszerű szokás a Tóra követésében egy test csupán, amelyben az eleven lélek lakozik. Nincs olyan rítus, nincs olyan szertartás, amely ne egy feneketlen mélység fizikai kifejeződése volna, ahogy a fizikai test is csak a legcsekélyebb aspektusa a kozmikus emberi léleknek, csak a lélek fizikai kifejeződése.

Érzelgősség sincsen a judaizmusban, minden érzelem a végtelen szellemet szolgálja. Semmi sem ennyire alapvető a Tórában, mint ez: az egész világ a kettősség kifejeződése: anyag és forma, test és lélek, micvá és Tóra, gondolat és tett, kijelentés és jelentése. Természetesen tudod, hogy a kettősség kettős is és egységes is – test és lélek, micva és Tóra, a spirituális esszencia és a „szertartás” vagy szimbólum, ami kifejezi azt a lényeget, mindezek azt a kettősséget példázzák, amely egységgé olvad a mélyben. A Teremtő és a Teremtés egységévé.

fordítás • Lengyel Enikő

forrás • aish.com