Zsidó mesék

A legnagyobb ajándék

Értékes játék helyett együtt töltött órák

Slojmi papája tanítóként dolgozott a helyi vallásos iskolában. Szerény megélhetést jelentett ez a családjának, különösen mert sok szép gyermekkel áldotta meg az Örök­kévaló. Slojmi apukája minden este átismételte kisfiával a iskolában tanult vallásos tananyagot, és ezek a közös tanulások gyakran hosszú, tartalmas beszélgetésekbe torkolltak apja és fia között.

Slojmi nagyon szerette ezeket az órákat.  Egy este azonban sehogy sem tudott figyelni. Gondolatai folyton vissza-visszatértek az osztálytársaira, ahogy az új elektromos kis­autóikat hasonlították össze. Chanukai ajándékként kap­ták őket pár hete, és egyik jobb játéknak tűnt Slojmi sze­mében, mint a másik. Persze ő nem is álmodhatott ilyen drága ajándékról!

Édesapja hiába próbálta megtudni, mi bántja, hova kalandoznak a gondolatai, a kisfiú nem árulta el. Hogy is bánthatta volna meg édesapját, hogy olyasmire vágyik, amit szülei nem adhatnak meg neki.

Másnap Slojmi már előre kicsit félve ment be az iskolába: vajon most milyen drága játékokról folyik majd a beszélgetés. De nagy meglepetésére egészen másról társalogtak a fiúk. Slojmi épp az ajtóhoz ért, amikor a meghallotta, hogy róla van szó. Megtorpant, és így a háttal álló fiúk úgy folytatták a beszélgetést, hogy nem voltak tudatában a jelenlétének.

– Milyen szerencsés fiú ez a Slojmi, mondta az egyik fiú. Tudtad, hogy apukája minden este átnézi vele a tanul­ta­kat, és együtt hozzá is tanulnak érdekességeket. Nem cso­da, hogy mindig hibátlan dolgozatot ír chumásból és misnából is!

– Bezzeg az én apukám, jó, ha addigra hazaér, amikor lefekszünk. Legfeljebb jó éjt puszit kapunk tőle.

– Ne is mond, az enyém is későn ér mindig haza. És amikor hazaér, fáradt, hozzá sem lehet szólni. Azt mondja, sokat kell dolgoznia, hogy mindent megadhasson nekünk. De én legszívesebben elcserélném a drága játékokat egy délutánra, amikor csak velem foglalkozik.

Slojmi alig hitt a fülének! Olyan boldog volt, mert rájött, hogy a legdrágább ajándékot ő kapja édesapjától szinte minden este: a szeretetteljes figyelmet és az együtt töltött boldog időt!

Mese

Trendeli Alapítvány – A zsidó bölcsőde

www.trendeli.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás