Vájikrá

A lisztlángáldozat

Van olyan jóság, mely az érdemtelenre is kiterjed

A vájikrá hetiszakasz teljes egészében a pusztai szentélyben és később a jeruzsálemi szentélyben bemutatandó különböző áldozatok részletes leírásának van szentelve. Próbáljuk meg bölcseink segítségével megérte­ni az engesztelést, amelyet ezeknek az áldozatoknak a be­mu­­­tatásával nyerhetünk:

„És engedjük visszatérni az Örökkévalóhoz, és Ő megbocsát neki” (Jesájá 55:7).

Vita van a rabbik és Rabbi Simon bar Jocháj között. A rabbik szerint az Örökkévaló az engesztelő áldozatok minden fajtáját megmutatta Ábrahámnak, kivéve az egytized éfa lisztlángot. Rabbi Simon bar Jocháj sze­rint még ezt az áldozatot is bemutatta az Örökkévaló Áb­ra­hám­nak.

„És az Örökkévaló teljes mértékben megbocsát” (uo.).

Rabbi Jehuda bar Simon Rabbi Zeira nevében úgy értelmezte ezt az idézetet, hogy „az Örökkévaló ki fogja terjeszteni az engesztelő áldozatok körét az egytized éfa lisztlánggal” (Vajikra Rabba 3:3).

Szükségünk van némi segítségre, hogy megértsük, mit is akar itt mondani a midrás. A lech lechá hetiszakaszban Ábrahámnak volt egy látomása, a Brisz bén háBeszárim (a részek szövetsége). Ebben a látomásban Ábrahám több különböző állatot látott feldarabolva. Ennek több ér­tel­mezése is létezik, amelyek közül az egyik, hogy az Örök­ké­való megmutatta Ábrahámnak az összes olyan áldozatot, amellyel majd engesztelést nyerhetnek az utódai. A fen­ti midrásban a rabbik azon vitáznak, hogy az egytized éfa lisztlángáldozat szerepelt-e ebben a látomásban, vagy nem.

Olaj és tömjén

Ez a lisztáldozat mindösszesen egytized éfa lisztlángból állt. Nem volt előírva, hogy olajat vagy tömjént kell-e keverni hozzá, mivel ez volt a legegyszerűbb áldozat, amelyet a bűnösnek hoznia kellett. Hogy ezt jobban megértsük, hívjunk segítségül két másik midrást:

Mi állhat a lisztáldozatok különböző előírásainak hátterében? Nem gondolhatja senki, hogy megyek és elköve­tek bűnös dolgokat, azután majd hozok lisztáldozatot egy edény­ben (olajjal keverve), és az Örökkévaló szeretni fog. Ehelyett az Örökkévaló azt mondja: „Fiam, miért nem hatják át a cselekedeteidet a Tóra szavai?” Mert ebben az esetben az olaj hozzákeverésének lenne oka, mivel az olaj minden esetben a Tórát és a jó cselekedeteket jelképezi (uo. 7).

Tehát amikor a Tóra úgy rendelkezik, hogy ne keverjenek ehhez az áldozathoz olajat, az a bűnös alacsony státuszát szimbolizálja. A tettei nincsenek átitatva sem a Tórával, sem jó cselekedetekkel és ezért száraz lisztet kell áldoznia.

A tömjénnel kapcsolatban azt tanuljuk a szotá (házasságtöréssel vádolt asszony) esetében, hogy: „ne tegyen se olajat, se tömjént rá…” (4Mózes 5:15).

Ne tegyen se tömjént rá – mivel a tömjén az ősanyákra emlékeztet, ahogy a vers mondja, „megyek és elviszem magam a mirha hegyéhez és a tömjén dombjához” (Sir HaSirim 4:6). A mirha hegye utal az ősapákra. A tömjén dombja – utal az ősanyákra (Bamidbar Rabba 9:13).

Ebből arra következtethetünk, hogy a tömjén szimbolikája állandó, és bármikor is kerül sor az említésére, az az ősanyákra utal, és amikor nem kell alkalmazni, ott ez a többlet hiányzik. Mindezekkel az információkkal felvértezve – hogy a lisztáldozatunk mind az olajat, mind a tömjént nélkülözi, és hogy ez mit szimbolizál – továbbléphetünk az eredeti midrási idézet megértésében.

Jóság

Magától értetődő, hogy az áldozatok teljes rendszere nagy ajándék az Örökkévalótól, jóságának kiterjesztése ránk. A bűnös megérdemli a szigorú ítéletet és az ezt követő büntetést, sok esetben még a halálbüntetést is, amelyet a Tóra rendel el a kegyetlen bűncselekmények esetén. Ezzel szemben az Örökkévaló kiterjeszti kegyelmét ránk, és adott esetben a halálbüntetés helyett az Örökkévaló különböző engesztelőáldozatokra ad lehetőséget, állatáldozatokra és növényáldozatokra, amelyeket a Szentélybe kellett vinni. Most már értjük, hogy miért Ábrahám ősatya volt, akinek az Örökkévaló megmutatta az engesztelő áldozatokat, mivel ő volt a jóság élő példája, pontosan az, amit az áldozatok is megjelenítenek.

Ez elvezet minket a lisztlángáldozathoz. Azt már láthattuk, hogy ehhez az áldozathoz nem adtak sem olajat, sem tömjént, ami azt szimbolizálja, hogy olyan ember áldozata volt, akinek a tetteit nem hatotta át sem a Tóra, sem a jó cselekedetek (sem olajat), és nem rendelkezett az ősatyák vagy ősanyák érdemeivel sem (sem tömjént). Egy ilyen embernek elképzelhető, hogy még az isteni jóság sem elegendő az engesztelésre, mert annyira kevés saját érdeme van.

Fontos tudnunk, hogy az isteni szeretet nem önkényes, nem ad feloldozást minden cselekedetre, bármennyire is vonzó lenne ez a megközelítés számunkra. A jóságnak muszáj, hogy legyen valami köze a dinhez (az isteni ítélethez), ami azt jelenti, hogy még ha egy alapos vizsgálaton nem is mennének át az adott egyén érdemei, legalább az Örökkévaló kegyelmére elégnek kell lenniük. Enélkül az isteni jóság csak egy biankó csekk lenne, amellyel a kezünkben azt tehetnénk, amit akarunk, hiszen az Örökkévaló mindent megbocsátana majd később. Még Ábrahámmal kapcsolatban, aki a jóság embere volt, azt mondja az Örökkévaló:

„Ismerem őt, hogy úgy irányítja majd gyermekeit és háza népét, hogy megtartsák az Örökkévaló útját, hogy kegyességet tegyenek és jogszerűen járjanak el … (1Mózes 18:19).

Ábrahám rájött, hogy az ember nem élhet anélkül, hogy érdemes legyen az isteni szeretetre. Ezért azt parancsolta a családjának, hogy „kegyességet tegyenek és jogszerűen járjanak el”. Ennek alapján a rabbik szerint azért nem mutatta meg az Örökkévaló Ábrahámnak a lisztlángáldozatot a látomásában, mert az engesztelés, amelyet ez nyújtott volna, túlment az isteni szeretet határain, mivel ez még a legértéktelenebb emberre is kiterjesztette azt.

Ezzel szemben Rabbi Simon bar Jochaj szerint az Örök­kévaló ezt az áldozatot is megmutatta Ábrahámnak. Ő egy kicsit más nézőpontból tekint a helyzetre, mert szerinte a lisztlángáldozatot már azután hozta a bűnös, hogy engesztelést nyert, mert egyébként egy bűnös ember áldozata utálatot válthatott volna csak ki … (Mislé 15:8).

A bűnös ebben az esetben már rájött, hogy rossz ú­ton jár, elindult visszafelé az Örökkévalóhoz, és ezért már nincsen kívül a rendszeren, és újra érdemes az isteni jóságra. Annak ellenére, hogy nem rendelkezik sem a Tórával, sem jó cselekedetekkel, azt feltételezhetjük, hogy a megbánás első jele már érdemessé teszi az isteni meg­fontolásra.

Ez összefügg Ábrahám azon törekvésével, hogy még a legtávolabbi embert is közelebb hozza az Örökkévalóhoz. Mó­zes első könyvében ezt olvashatjuk: Ábrahám elhagy­ta a szülőföldjét a teljes családjával, vagyonával és „a lelkekkel együtt, amelyeket Cháránban teremtettek…” (1Mózes 12:5). A lelkekkel együtt, amelyeket Cháránban teremtettek – azok, akiket az isteni Jelenlét szárnyai alá hozott. Ábrahám betérítette a férfiakat, Sára betérített a nőket (Rási i. h.)

Így Rabbi Simon bar Jocháj szerint a jóság, amely kiterjed a még érdem nélküli emberre is, nem összeegyeztethetetlen Ábrahám világnézetével, és ezért az Örökkévaló ezt az áldozatot is megmutatta neki a látomásában. Már csak az maradt hátra, hogy az eredeti midrás utolsó szakaszát is megvizsgáljuk közelebbről:

Rabbi Jehuda bar Simon mondta Rabbi Zeira nevében: „az Örökkévaló ki fogja terjeszteni az engesztelő áldozatok körét az egytized éfa lisztlánggal” (Vajikra Rabba 3:3).

Ez az idézet egy teljesen új perspektívát mutat, amelyből azt tanulhatjuk meg, hogy az Örökkévaló még megtérés nélkül is kiterjesztett egy csodálatos ajándékot minden zsidóra. Ez a bennünk lévő i-teni ajándéka, amely mindig mindegyikünkben jelen van, és ami képessé tesz minket arra, hogy befogadjuk az i-teni jóságot minden egyéb körülménytől függetlenül. Ezért bármilyen bűnt is követünk el, mindig képesek vagyunk az Örökkévaló jóságából részesedni, az aktuális gondolkodásunktól függetlenül. Ez egy extra engesztelés, amelyet az Örökkévaló mindegyikünknek megadott.

Az üzenet, amit ebből kiolvashatunk magától értetődő: mindig van remény. Akármilyen messze is legyen egy zsidó a Teremtőjétől, akármilyen kevés érdeme is van, akármennyire is eltávolodott valaki a Tórától és a jó cselekedetektől, van remény. Az Örökkévaló soha nem fog cserbenhagyni egyikünket sem. Az egyetlen dolog, amit tennünk kell, hogy felé fordítjuk a szívünket, és elhatározzuk, hogy megkezdjük az utat vissza a micvákhoz és a szentséghez. Akkor az Örökkévaló biztosan kiterjeszti a szeretetét, és kegyesen fog bánni velünk.

fordítás · Hámori Zoltán