Egy életút a lengyel kisvárosból Sanghajon át a tengerentúlra és vissza Sanghajba.

Kínában, egy menekülttáborban született. Ma legendás zsidó tanító.

A zsidó történelem egyik legveszélyesebb és legkülönlegesebb megmenekülése.

Mir, a kis lengyel városka, amely a világ egyik első je­si­vájának is otthona volt, 1939-ben hirtelen a nácik kegyet­len uralma alá került. Amíg a határok és a szövetségi viszonyok bizonytalanok voltak, a jesiva tanulói a közeli litván városba, Vilniusba menekültek – csak hogy néhány hónappal később ismét csapdába essenek a vasfüggöny mögött. Ekkor kezdődtek el a csodák. Japán, noha már évek óta nem volt konzulátusa Litvániában, 1940-ben alkonzullá nevezte ki a példátlanul bátor és jószívű Sempo Sugiharát. Sugihara a hivatalos japán politikával szembe­szegülve éjt nappallá téve dolgozott azon, hogy zsidók ez­rei, köztük a Mir jesiva 300 tanulója is, tranzitvízumo­kat kapjon, amelyekkel aztán egész Oroszországot keresztülutazva a Transzszibériai vasútvonalon, elmenekül­hettek.

Az exodus egy hónapig tartott, és Japánban, Kobe városában ért véget. Innen 1943-ban deportálták a jesiva tanulóit Sanghajba.

Hogyan élhették túl? És mi lett a tóratanulással? Hi­szen hajléktalanok voltak, otthontalanok és nincstelenek.

A „megoldás” 10 évvel korábban jött létre: egy jómódú, asszimilált zsidó, név szerint Silas Hardoon egy éjjel álmot látott arról, hogy egy teljes, 250 főt befogadó zsinagógakomplexumot építtet fel konyhával és mikvével (rituális fürdővel) együtt – Sanghajban.

Hardoon meglepő módon valóban fel is építtette a zsinagógát… amely kihasználatlan volt… egészen addig, amíg a Mir jesiva tanulói meg nem érkeztek, és meg nem találták benne tökéletes, eleve elrendelt otthonukat.

Amerikai fiú

E „sanghaji csoda” közepette született meg Chaim Wal­kin.

Chaim családjában generációkon át jelentős rabbik kö­vették egymást. Édesapja, Rabbi Shmuel Walkin, Cha­fetz Chaimnak, a legendás lengyel rabbinak volt a tanítványa, később pedig ő lett a sanghaji menekültek vezetője.

Sanghajban virágzott a Tóra tudománya. „Akármilyen szörnyű volt is a humanitárius helyzet, a Tóra virágzott a balsors közepette” – mondta Rabbi Walkin az Aish.com-nak jeruzsálemi otthonában. „Semmijük nem volt, csak a Tóra, és ebből aranykor született.”

Sanghaj azonban csak átmeneti állomás volt. Ugyanis 1946-ban, a tragikus világháború végén, a menekültek Amerikába vagy Izraelbe távoztak onnan.

A Walkin család New Yorkban telepedett le, ahol a fiatal Chaim egyesítette az amerikaiak veleszületett érzékenységét az eddigi tóratanulmányokkal. Ez a kombináció formálta őt a világ egyik legelismertebb zsidó tanítójává.

Chaim nyolcéves volt, amikor megkapta az amerikai ál­­lampolgárságot. „Édesanyám különleges ruhát adott rám aznap, hogy abban menjek a bíróságra. Mivel pedig rá akart venni, hogy vigyázzak is rájuk, azt mondta, sosem lehet tudni, ki fényképez éppen. Másnap aztán fel­­hívott a szomszédunk, hogy vegyük meg a New York Ti­mest, mert én vagyok a címlapon” – emlékszik vissza a rabbi.

Jeruzsálemi napok

Házasságkötése után Rabbi Walkin alijázott, és csatlakozott az addigra már virágzó Mir jesivához Jeruzsálemben.

Rabbi Walkin visszaemlékszik arra, hogy a jesiva vezetője, Rabbi Chaim Shmuelevitz milyen erős aggodalmat és szeretetet érzett minden zsidó iránt. „A jom kippuri háború alatt így beszélt a jesiva tanulóihoz: »Kegyetlenek vagytok, ha nyugodtan aludtatok az éjjel! Hogy tudtatok aludni, amikor édesanyák várják aggódva a frontról érkező híreket? Együtt kell éreznetek velük!«”

Amikor izraeli katonát látott az utcán, Rabbi Shmu­le­vitz mindig megállt, és elragadtatva nézte – idézte fel Rab­bi Walkin, aki maga is mindig felhívja a tanítványai figyelmét arra, mennyire fontos a „terhek megosztása” – a Tóra intenzívebb tanulmányozásával tehetjük ezt meg, és azzal, hogy kimutatjuk az izraeli katonák iránti nagyrabecsülésünket. „Az életüket kockáztatják értünk – mondja –, a legkevesebb, hogy tiszteljük, és megbecsüljük őket”.

Rabbi Walkin a Mir jesivában találkozott először Rab­bi Noach Weinberggel. 1974-ben, amikor az Aish Ha­Tora megnyitott Jeruzsálem óvárosában, Rabbi Wein­berg választotta ki Rabbi Walkint a haladó csoport tal­­mud­oktatójának.

„Rav Noach olyan jelenség volt, amilyennel egyszer találkozik az ember az életben. Mindent megtett a zsidó népért” – mondja Rabbi Walkin. „Az Aish-ben töltött idő különleges és kiemelkedő fontosságú volt. Idealista és energikus fiatalokkal dolgoztam. Irigyeltem az igazságvágyukat. Megtanítottak rá, hogy újraértékeljem a Tóra értelmét és fontosságát.”

Rabbi Walkin 1989 óta az Ateres Yisrael jesiva vezetője Jeruzsálem Bait VaGan kerületében.

Békés otthon

Rabbi Walkin igen keresett szónok az oktatás témájában, és összegyűjtött esszéit, A belső világ (The World Within) című könyvét kortárs klasszikusként tartják számon.

Miért sebezhetők olyan sokan manapság érzelmileg? Mi a legfontosabb tanács, amelyet minden szülőnek meg kell fogadnia, aki egészséges önérzetű gyerekeket szeretne nevelni?

„Sajnos mostanában nagyon sokan mások elismerését akarják kivívni, és ez a legfőbb céljuk az életben – mondja Rabbi Walkin. – A zsidó megközelítés pedig az, hogy a gyermek önbizalma azon alapul, hogy tudja, ő különleges, egyszeri és megismételhetetlen jelenség. Szenvedélyesen ellenzem az utánzást. Van erre egy mondás: ne ékeskedj idegen tollakkal. Mindenkit úgy kell felnevelni, hogy valódi egyéniség legyen. Semmire sincs akkora szüksége egy gyereknek, mint arra, hogy büszke lehessen magára. Ne fogadjuk el a másolást!”

Hogyan teremtenek támogató otthoni környezetet

a szülők?

„Édesanyám sok időt töltött Chafetz Chaim otthonában, ahol hihetetlen nyugalmat tapasztalt. Annak a családnak is megvolt a maga baja, személyes tragédia, anyagi gondok, antiszemitizmus… de semmi sem hatott negatívan a házra. Chafetz Chaim otthona mindig pozitív és kellemes volt.”

Hogyan inspiráljuk a gyerekeinket, hogy büszke zsidókként éljenek?

„Az emberek hiteles, tisztességes, magasabb rendű értékekben keresik az inspirációt – mondja Rabbi Walkin. – Ezért döntő, hogy a vallásos zsidók tiszteletre méltóan és etikusan viselkedjenek. Akár a postára megy, akár a buszon utazik, minden vallásos zsidó a Tóra nagykövete. Rajtunk múlik.”

Rabbi Walkin itt felidézi egy friss élményét egy franciaországi utazásáról: „Amikor a kalauz megérkezett, egy férfi odajött, elővette a hitelkártyáját, és felajánlotta, hogy kifizeti az én jegyemet is. Megkérdeztem tőle, hogy zsidó-e ő is. Azt felelte, hogy nem, csak lenyűgözte a tiszteletreméltóságom.”

„Bárcsak mindannyian tisztában volnánk azzal, hogy milyen erős pozitív hatást tudunk gyakorolni másokra!” – teszi még hozzá.

Teljes kör

Mintegy 70 évvel az után, hogy elhagyta Sanghajt, Rab­bi Walkin visszatért, egy egykori menekültekből álló kül­döttséget vezetett. Megnézték a Sanghaji Zsidó Me­nekültek Múzeumát (Shanghai Jewish Refugee Mu­seum), és találkoztak a helyi vezetőkkel, hogy köszöne­tüket fejezzék ki nekik.

A város alaposan megváltozott, mióta nem járt ott.

Sanghaj az 1940-es években leginkább lepusztult, primitív kalyibákból állt, ahol a szegénység olyan mély volt, hogy az emberek a szó szoros értelmében belehaltak az utcán. Napjainkban viszont a világ egyik legnagyobb városa, és globális pénzügyi központ.

Rabbi Walkin felidéz egy profetikus pillanatot: „Ren­dez­tek egy kis búcsúünnepséget, mielőtt a Mir jesiva elhagyta volna a várost 1946-ban. Itt a zsidók köszönetet mond­tak a helyi lakosságnak, amiért ilyen jó házigazdák voltak. A rabbik pedig megáldották a város népét, hogy kedvességükért cserébe lendüljön fel, és virágozzon Sanghaj.”

Rabbi Walkin tiszta hálát sugároz, ahogy visszagondol a 70 évvel ezelőtti hontalan, pénztelen menekültekre. „A Tóra, ami most a Mir jesivából árad – a több tízezer tanulóból – ezeknek a jószívű embereknek köszönhető, akik segítettek megmenteni a judaizmust.”

fordítás · Lengyel Enikő