Peszách

A világtörténelem legelső hivatalos széderestéje

Mindezt előre?

Miután a szédereste arra hivatott, hogy megünnepeljük az egyiptomi kivonulást, ezért joggal feltételeznénk, hogy a legelső szédereste valamikor az egyiptomi kivonulás után lehetett. Nemcsak azért, mert ez így lenne logikus és normális, hanem azért is, mert a többi hasonló ünnepünknél is így van. Chanukakor egy évvel a görögök felett aratott győzelem és a Szentélyben, az olajjal történt csoda után rendelték el a kor bölcsei, hogy a csodák emlékére tartsunk nyolcnapos ünnepet. Purimkor szintén, a megmenekülést követően elrendelte Eszter és Mordechai, hogy ezt a két napot minden évben ünnepeljék meg a zsidók.

Azonban az egyiptomi kivonulásnál mégsem így van, hiszen az első szédereste, amely a zsidó népnek meg lett parancsolva, megelőzte az egyiptomi kivonulást, legalábbis egy pár órával.

Mózes 2. könyvének 12. fejezetében olvashatjuk, hogy niszán hónap elsején (két héttel a kivonulás előtt) parancsolta meg az Örökkévaló Mózesnek, hogy  a hónap 10-én vegyenek családonként egy-egy bárányt, ezt 14-én áldozzák föl, és aznap este fogyasszák el mácéval (pászkával) és márorral (keserűfűvel). Ráadásul olyan módon, hogy az öveik legyenek felkötve, cipőik a lábaikon és botjuk a kezükben. Ugyanis ezt a vacsorát (széderestét) követő éjfélkor fog megtörténni a 10. csapás, az elsőszülöttek halála, és az ezt követő reggel fognak kivonulni Egyiptomból.

Ami a furcsa mindebben, hogy a széderesti micváknak nyilvánvaló okaik vannak, ahogy ezeket a Hágádában is megtaláljuk: azért eszünk peszácháldozatot, mert az Örökkévaló „átugrotta” a házainkat az elsőszülöttek csapásánál. Azért eszünk keserűt, mert az egyiptomiak megkeserítették az életünket Egyiptomban. És azért eszünk mácát, mert atyáinknak nem volt idejük a kivonulás sietségében, hogy megkelesszék a tésztáikat.

Szóval az egy kicsit bizarrnak tűnik, hogy azért ették ezen a bizonyos első széderestén a maceszt, mert majd amikor kimennek Egyiptomból, akkor majd nem lesz idejük megkeleszteni a tésztát, és azért fogyasztották a peszácháldozat húsát, mert pár óra múlva, mikor bekövetkezik az elsőszülöttek halála, akkor az ő házaikat meg fogja kímélni a csapás.

Vajon miért volt egyáltalán szükséges, hogy még Egyiptomban széderestét tartsanak? Miért nem lehetett megvárni a következő évet?

Talán a kulcsmondat, amit feljebb idéztünk, hogy ebben az évben olyan módon kellett elfogyasztaniuk a mácét, a peszácháldozatot és a márort, hogy öveiket felkötötték, cipőik a lábaikon voltak, és a vándorbotjuk már a kezükben volt. Útra készen. Praktikusan ennek nincs túl sok értelme, annyi idejük minden bizonnyal lett volna a kivonulás előtt közvetlenül, hogy felvegyék a cipőiket és kezükbe vegyék a botjaikat. Vajon miért volt ebben az évben ez kritérium?

A válasz, hogy az ül útra készen, aki tudja, hogy mindjárt utazni fog. Miért nem volt elég közvetlenül az utazás előtt felkészülni? Mert nekik már akkor tudniuk kellett, hogy utazni fognak, amikor még nem történt meg a tizedik csapás, amikor még nem mondta ki a Fáraó, hogy elmehetnek, és Mózes sem mondta, hogy indulunk. Ezt hívják úgy, hogy emuná, azaz hit, bizalom.

Az emuná azt jelenti, hogy megbízhatónak tartok valakit vagy valamit, annak a teljes ismerete nélkül. Ahhoz, hogy valakinek kölcsönadjunk, szükséges az emuná. Megbízhatónak tartom az illetőt, hiszek benne, annak ellenére, hogy valójában nem tudhatom, vissza fogja-e fizetni, vagy sem. Ahhoz, hogy tervezzek, biztonságosan mozogjak, szükséges az emuná. Bízom abban, hogy a természeti törvények továbbra is hűségesen működnek tovább, a már megszokott módon. Az emuná jelentése nem hit, hitelvek feltétlen elfogadása, azok megértése nélkül. Az emuná nem feltétlenül „vallási élettel” kapcsolatos fogalom. Emuná az, hogy képes vagyok cselekedni az információk teljes hiányában is.

És hogy mi ennek a tulajdonságnak a szükségszerűsége és fontossága? Miért jó, ha az ember „hiszékeny”? Talán azért, mert az Örökkévaló én szof, végtelen, az ember pedig véges. Az Örökkévalót semmi nem korlátozza, az ember pedig igencsak korlátolt. Lehetetlen a végtelenhez kapcsolódni, ha nem vagyok képes támaszkodni, valóságnak tartani az általam még fel nem ismert vagy meg nem értett dolgokat. Az ember sohasem lesz képes teljességében megismerni és megérteni a Teremtőt. Ha az ember csak az általa megismert és tapasztalt dolgokra támaszkodik, akkor marad a fizikai világ keretei között, ami számára is megismerhető terület. (Persze valójában ez is csak önbecsapás, hiszen csak hiszünk benne, hogy ahogy mi érzékeljük a világot, az egyezik a valósággal, és abban is csak hiszünk, hogy a természeti törvények mindig úgy fognak működni, ahogy most működnek.) Az emuná teszi lehetővé az ember számára, hogy felismerje, hogy van olyan terület, amely kiesik a megismerés lehetőségein, és ez maga teszi lehetővé a számára, hogy haladni tudjon efelé.

Az egyiptomi kivonuláshoz úgy látszik, feltétlen szükséges volt, hogy megnyilvánuljon az emuná. Az, hogy képesek megünnepelni az egyiptomi kivonulást, még mielőtt megtörtént volna. Hogy képesek útra készen állni, még mielőtt bárki is engedélyt adott volna arra, hogy elhagyják az országot. Van egy olyan midrás, mely szerint a zsidók elmondták a nádas-tengeri éneket, még mielőtt kettévált volna a tenger, és átkeltek volna rajta. Ez pontosan ugyanez a motívum. Képes vagy-e ebben a pillanatban valóságként megélni valamit, amit még nem láttál a két szemeddel, hiszen még nem történt meg.

Egy kérdést azonban még tisztáznunk kell. Vajon miért volt ez szükségszerűbb az egyiptomi kivonulásnál, mint akár a chanukai, akár a purimi történetben?

Bölcseink felfedik nekünk, hogy az egyiptomi száműzetés Ábrahám egy piciny hiányosságának következménye. Ezen azt értem, hogy mint tudjuk, nem bűnhődnek leszármazottak őseik bűne miatt. Viszont az előfordulhat, hogy az ősökben megjelenő hiányosságok ugyanúgy vagy általában még erősebben megjelennek a leszármazottakban (természetesen ez igaz lehet pozitív irányban is). A hiányosság Ábrahámban jelent meg, „kiteljesedett” a leszármazottaiban. Ennek kijavítása volt az egyiptomi száműzetésnek a célja.

A Lech lechá hetiszakaszban az Örökkévaló két ígére­tet tesz Ábrahámnak. Az első, hogy annyian lesznek a le­szár­mazottjai, mint égen a csillag (1Mózes 15:4–5). An­nak ellenére, hogy Ábrahám is és Sára is már idős embe­rek voltak, és sok-sok éve nem született gyermekük, mé­gis azt írja a Tóra, hogy „veheemin báSem”, hogy hitt az Örökkévalóban, azaz fenti meghatározásunk szerint tel­jes biztonsággal érezte, hogy ez meg fog történni.

A második ígéret, hogy leszármazottja fogja örökölni Izrael földjét (1Mózes 15:7). Ábrahám felteszi a kérdést: „bámá édá”, azaz miből tudjam, hogy örökölni fogom? (1Mózes 15:8.) Úgy tűnik, mintha valami jelet szeretne kapni erre az ígéretre, ami által biztos lehet abban, hogy ez tényleg így fog megtörténni.

Annak ellenére, hogy egyes kommentárok  szerint azért érezte ezt Ábrahám szükségesnek, mert félt, hogy valami bűnt követ el vagy ő, vagy a leszármazottai, ami miatt mégsem érdemesülnének az ígéretre, és szerette volna ezt bebiztosítani, mégis azt látjuk, hogy mintha megjelenne Ábrahámban valamilyen mértékű hiányosság az emuná terén.

Bölcseink szerint ennek a hiányosságnak a következménye az, amit egy pár mondattal később említ a Tóra: „tudva tudjad, hogy idegen lesz a leszármazottad, egy olyan országban, amely nem az övék, és szolgák lesznek, és kínozni fogják őket négyszáz évig” (1Mózes 15:13), azaz az egyiptomi száműzetés.

Ezek szerint világos, hogy ha a hiányosság, amely az egyiptomi száműzetést okozta, az emuná hiánya volt, akkor a kivonulás feltétele, hogy kijavítsák ezt a hiányt. Ezért fontos, hogy már a kivonulást megelőzően képesek legyenek megünnepelni a kivonulást. És az is világos, hogy a kivonulás utolsó és egyben csúcspontjánál, a tengeren való átvonulásnál, mely egyben az örök búcsút jelentette az egyiptomiaktól, a Tóra a következőt említi: „vájááminu báSem, uveMose ávdo”, azaz és hittek (bíztak) az Örökkévalóban és Mózesben az ő szolgájában. Mit értek el a csúcspontban? Még magasabb szintet az emuná tulajdonságában!

Mit jelent ez a számunkra?

Mivel tudjuk, hogy zsidó ünnepeknél az az alapszabály, hogy azokban a dátumokban, amikor olyasmi történt, aminek nagyon erős a szellemi hatása, évről évre pontosan ugyanabban a dátumban visszatér ugyanaz a szellemi hatás. Eszerint kell értelmeznünk a széderestét is.

Szédereste valójában nem magát a kivonulást ünnepeljük – hiszen maga a kivonulás kora reggel történt –, hanem az első egyiptomi széderestét. Azaz pontosan ugyanaz a feladatunk, hogy úgy éljük át és ünnepeljük a kivonulást, mintha még nem történt volna meg, evvel megerősítve magunkban azt a tulajdonságot, amelynek a hiánya az egyiptomi száműzetést okozta, az emunát.

Peszách a zsidó nép születésének az ünnepe. Mint ahogy nép gyökerének – Izsák születésének – létrejötte abszolút irracionális volt, azaz szükséges volt belekalkulálni egy olyan összetevőt, amely az emberi megismerés határain túl van, a nép születésének is feltétele, hogy képes legyen túllépni a racionalitás kereteit. A zsidó nép létezése azóta is időről időre az irracionalitás határait súrolja. Hiszen e létezésnek az okai és gyökerei egy olyan világból vannak, mely túl van az emberi megismerés keretein.