Nem úgy, mint Ábrahám, aki „hegy”-nek hívta (a Szen­­télyt) és nem úgy, mint Izsák, aki „mező”-nek nevezte, ha­nem inkább úgy, mint Jákob, aki „ház”-nak hívta… (Talmud – Pesachim 88a).

Maimonidész a Szentéllyel foglalkozó törvények elején felsorolja a jeruzsálemi Bét Hámikdás, a Szentély három funkcióját: 1) bájit láHásem, szó szerint az Örökkévaló háza, 2) az a hely, ahol áldozatokat hoznak, és 3) az a hely, ahová a zsidó emberek háromszor egy évben elzarándokolnak, hogy megünnepeljék az ünnepeiket.

A Bét Hámikdás egy hegy (hár), olyan hely, ahová fel lehet menni, ahová fel lehet nézni, ahol a Sechiná, az Örökkévaló jelenlétének árnyékában érezhetjük magunkat. A Bét Hámikdásnak ezt a funkcióját hangsúlyozta Ábrahám: hár hásem jéráe – „az a hegy, ahol látni lehet majd az Örökkévalót”, és ahonnan az Örökkévaló figyelemmel fogja kísérni a zsidó népet. Ez az első Szentélyre vonatkozik, ahol a Sechiná nyugodott, és amely mély benyomást tett azokra, akik annak árnyékában álltak

Izsák a Bét Hámikdás második funkcióját hangsúlyozta, amikor „mező”-nek (száde) nevezte, a növekedés és fejlődés helyének, mely elősegíti az ember különféle érzelmeinek kifejeződését az Örökkévaló szolgálatában. Ez volt a második Szentély lényege, ahonnan már ugyan hiányzott a Sechiná teljessége, de még mindig az imádkozás és az áldozatok helyszíne volt.

Jákob ismerte fel teljességében a Bét Hámikdás mindent átfogó természetét mint az Örökkévaló Háza. Jákob tudta a jövőbeni Szentély pontos helyét, ahol az ősapái imádkoztak. Ezért tért vissza oda, úton Chárán felé. Álmából felébredve így kiáltott fel:
„Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen, és én nem tudtam… Mily félelmetes ez a hely. Nem más, mint az Örökkévaló háza és ez az ég kapuja.” (1Mózes 28:16–17.)

Bár tisztában volt e hely különlegességével mint hegy és mint mező, de az új felismerés, a ház jelentősége, beárnyékolja a korábbi megnevezéseket. Ez a fogalom utal a harmadik Bét Hámikdásra, mely örök lesz és az egész világra hatni fog.

Jákob akkor értette meg a Bét Hámikdásnak ezt az aspektusát, mikor kész volt száműzetésbe vonulni, ahol gyermekei olyanok lesznek, mint a föld pora, melyen tapos a világ minden népe, és amely ugyanakkor az ihlet és áldás forrása az egész világ számára. A száműzetésben az „Örökkévaló háza” fogalom az imaházban, a tanházban és a zsidó otthonban testesül meg. Ez a három őrzi meg a zsidó embereket a száműzetés idején, és teszi képessé őket az Izraelbe való visszatérésre, hogy megkapják a végső „Örökkévaló házát”, a harmadik Szentélyt.

Ahhoz, hogy tisztán lássuk az Örökkévaló házának pontos funkcióját, meg kell értenünk, hogy mit is jelent a ház fogalma. A ház alapvetően négy falból és esetleg ablakból áll. A négy falnak három szerepe van. Először is egy belső, privát területet hoz létre, mely el van választva a közterülettől. A zsidó otthon olyan környezet, ahol a zsidó értékek és erkölcs uralkodnak, belső, spirituális szentély, mely a tóratanulás és a tórai előírások betartásának alapjául szolgál.
Másodsorban a falak körbeveszik és egyesítik azokat az egyéneket, akik a falak által körbevett térben tartózkodnak. A családi béke (sálom bájit) arra a tökéletes harmóniára utal, amelyet az otthon hoz létre, ahol minden egyes személy egy olyan egység részének érzi magát, melyben együtt kell működnie – kihasználva egyedi tehetségét a közös cél érdekében.
Végül a ház falai védőkorlátként szolgálnak a romboló külső hatások ellen.
Amennyiben ezt a belső területet szentség és jó szándék tölti be, akkor a belülről áradó fény kivetül az ablakon át, és az otthont átható szentség megmutatkozik a környező világban.

Vannak olyan micvák, amelyek kifejezetten a házhoz kapcsolódnak. A sábeszi fények micvája szimbolizálja azt a szentséget, amelyet a ház, a tórai értékek és erkölcs hoz magával. Továbbá a sábeszi fények szimbolizálják azt a harmóniát, amely akkor keletkezik, ha a családtagok odafigyelnek, hogy ne tapossanak egymásba a nemtörődömség és önzés sötétjében.

A mezuza és a maááke (védőkorlát) képviselik a ház által nyújtott védelmet a külvilág fizikai és spirituális veszélyeitől. A peszách előtti chameckeresés arra tanít, hogy időről időre oda kell figyelnünk, nem tolakodtak-e be a házba külső hatások, és el kell távolítani őket.
Végül az ajtón kívülre vagy az ablakba helyezett chanukai lángok micvája szimbolizálja a zsidó otthon külvilágra gyakorolt hatását.

A bájit (ház) szót alkotó betűk önmagukban is utalnak a ház funkciójára. Az első betű a bét, mely a binára, a megértésre utal – annak a megértésére, hogy mit engedjünk be a házba, és mit ne. A jud a szentség betűje, de képviseli az egész részeinek egységét, mely részek együttesen alkotják a tíz egységét. A jud képviseli azt a szentséget, amely átjárja az otthont, ha az egyes emberek egyesülnek az Örökkévaló szolgálatában, egy közös célt képviselve. Végül a táv betű jel – a külvilágnak szóló jelzés a zsidó otthon egész világra gyakorolt hatásáról.

Fontos megjegyezni, hogy a hetiszakasz, mely Jákob első száműzetéséről szól, elsődlegesen az ősatyáinkkal foglalkozik. A ház lényege az asszony (Talmud – Sabosz 118b). A száműzetés túléléséhez és ahhoz, hogy felkészüljünk a Harmadik Szentélyre, meg kell erősítenünk középületeinket, imaházainkat, tanházainkat és saját otthonainkat is, hogy tükrözzék az Örökkévaló jövőbeli házának funkcióit.

fordítás: G. Sz.