Arcképcsarnok

Após és vej

Két rabbi a tudás és a hit szolgálatában.

Szerző: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

Szerző: G. Sz.
Megjelent: Forrás – 2013. január-február

Rabbi Joel Szirkisz (1561–1640) lengyelországi talmudtudós Bách néven vált ismertté a Bájit Chádás (kezdőbetűk összeolvasva: Bách) című kommentárja révén. Lublinban született, rabbiként működött Lublinban és Breszt-litovszkban, ahol jesivát is alapított. Aktív résztvevője volt a Váád Árbá’ Árácotnak (Négy ország tanácsa), részt vett halachikus tanácskozásokban. Sok híres tanítványa közül Dávid ben Smuel hálévi, a Táz lett a veje. Szirkisz kommentárt írt Rút könyvéhez (Mésiv Nefes) és Mose Cordovero Pardesz Rimonimjához. A Bách aggódott, hogy Joszef Karo Sulchán Áruchja azt fogja eredményezni, hogy az olvasói nem fogják a Talmudot tanulmányozni. Szirkisz responzumgyűjteményéből képet alkothatunk a korabeli lengyel–ukrán területek gazdasági és szociális helyzetéről, valamint a zsidók és nem-zsidók közti kapcsolatok alakulásáról. Műveiből azt is mondhatjuk, hogy elutasította a túlzott vallási szigorításokat. Ezt úgy fejezte ki, hogy „aki szigorú akar lenni, legyen, de saját magával”. Maga is elismerte, hogy fiatalabb éveiben szigorúbban ítélkezett, de az idő múlásával megengedőbb lett.


A Bách sírja, Mirek Sopek fotója (flickr.com)

Rabbi Dovid ben Smuel hálévi, a Bách veje Táz néven vált ismertté Turé Záháv című, a Sulchán Áruchhoz írt kommentárja után. A Táz átélte a Bogdan Hmelnyickij-féle véres lázadást, és Sábtáj Kohén Cvi messianisztikus mozgalmát. Az ő életében vált elismertté a Sulchán Áruch mint zsidó törvénykönyv.

1586-ban az ukrajnai Vlagyimirban jómódú családba született. Későbbi élete azonban bővelkedett szegénységben és tragédiákban. Kisvárosok rabbijaként működött, majd Ostrov városában jesivát alapított. Tanítványai ösztönzésére írta meg kommentárját a Sulchán Áruch első két fejezetéhez, Turé Záháv címmel. Ez hozott számára hírnevet. Ugyanebben az időben jelent meg Vil­nában Rabbi Sabtai Co­hen (Sách) hasonló kommentárja Szifszéj Kohen címmel. A Táz és a Sách barátok lettek, bár véleményük gyakran eltért egymástól Karo munkáját tekintetében. Néhány évvel később közösen adták ki a Jore Deát (a Sulchán Áruch 2. része), amelyben Joszef Karo szövege volt az oldal közepére nyomtatva, egyik oldalán a Táz, másik oldalán a Sách kommentárjával. Ezt később kiegészítették más kommentárokkal, de a mai napig megmaradt ez a forma.

„a Bách volt a legbüszkébb vádlott, aki valaha bíróság előtt állt”

Hasonló lelkes fogadtatásban részesült a Táznak az Orách Chájimhoz (a Sulchán Áruch 1. része) fűzött kommentárja, mely később Rabbi Avraham Gombiner (Mo­gén Avrohom) kommentárjával jelent meg az előbbihez hasonló szerkesztésben, Mogén Dovid címmel. Ez a kiadás nagyon népszerű lett, mivel a zsidó mindennapokkal foglalkozik, míg a Sulchán Áruch többi része egyéb dolgokat tárgyal, pl. a kasrut, a kóser vágás, házasság és válás stb. kérdéseit.

A kozák lázadás után Lvovban (Lemberg) telepedett le, és folytatta a tanítást élete végéig.

Egyszer a Táz Din Torá (vallási bíróság) elé vitte apósát, a Báchot, mivel a Bách megígérte, hogy a hozomány részeként mindennap ellátja a Tázt hússal, amikor azonban a Bách elvesztette vagyonát, már nem minőségi húst küldött a Táznak, hanem tüdőt, ami sokkal olcsóbb volt. A Táz igazi húst kért, mondván a tüdőt nem lehet húsnak hívni.

Hogy lehet, hogy megvádolta apósát egy kis hús miatt? Miut táánug, egy kis élvezet, mondja a Misna. Mennyi? Annyi, amennyi ahhoz kell, hogy a test szolgálni tudja az Örökkévalót. A Táz nem akarta, hogy a hús hiánya miatt kevesebb Tórát tudjon tanulni. Gondolhatjuk, hogy a Bách volt a legbüszkébb vádlott, aki valaha bíróság előtt állt.

A Táz, miután meg­­menekült a kozák lázadástól, melyben két fiát is elvesztette, névtelenségben és szegénységben élt. Abból élt, hogy a zsinagógát takarította, de nem fedte fel, ki is ő valójában.


A Táz

vissza