Háláchá

Árbá minim

Az Örökkévaló megmutatja az utat, de végigmenni nekünk kell.

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. október

Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2011. október

Szukot ünnepén (sátorosünnep) a sátorban lakás micváján kívül még egy szép parancsolatot teljesítünk. Így szól a tórai idézet: “És vegyetek magatoknak az első napon díszes fa gyümölcsét, pálmaágakat, sűrű lombú fának ágát, folyópart menti fűfzaágat.” (3Mózes 23,40) Ugyan a Tóra nem nevezi meg konkrétan mind a négy fajta növényt, Bölcseink elárulták nekünk, hogy nem mások, mint az etrog (citrusféle – latinul citrus medica), a lulav, azaz pálmaág (mielőtt még szétnyíltak volna a levelei, és úgy néz ki, mint egy bot), a hádász, azaz mirtuszág és fűzfaág. (Megjegyzés: érdekes, hogy ennek a micvának az értelmezésénél sehol sem találunk semmiféle vitát Bölcseinknél. Mindenki, kivétel nélkül, egyértelműen és ugyanúgy azonosítja be a növényeket. Hasonlít ez ahhoz, hogy a tfillin micvája sincs részletezve a Tórában. Mégis minden Bölcsünk egyetért ebben, hiszen a Tóra azt mondja: kössétek azokat jelül a kezetekre az egy fekete, bőrből készült doboz, amiben bizonyos tórai részletek vannak írva stb.)
A tórai micvá, hogy vegyük a négy fajta növényt a Szentélyben az ünnep mind a hét napján, a Szentélyen kívül pedig csak az első napon. Azonban amióta a Szentély le lett rombolva, Rabbi Jochánán ben Zákáj elrendelte, hogy az emlékére mind a hét napon vegyük mi is a négy fajta növényt. (Szuká 41A)

Vajon milyen okot találhatunk arra, hogy pont ezt a négy fajta növényt kell a kezünkbe vennünk és pont Szukot ünnepén? Természetesen, mint minden tórai micvának, ennek is nagyon sokféle és sok szintű megközelítése van.

Talán a legegyszerűbb megközelítés a következő: A Misna azt mondja, hogy az Örökkévaló Szukotkor hoz ítéletet arról, hogy a következő évben milyen mennyiségű csapadék essen. (Ros Hásáná 2a) Négy féle növényt veszünk a kezünkbe mutatván, hogy úgy, ahogy ezek nem tudnak létezni víz nélkül, ugyanígy a világ sem tud létezni víz nélkül. (Táánit 2B) Az Örökkévaló ugyan nyílvánvalóan tisztában van a szükségleteinkkel, mégsem adja meg ezeket (általában), csak akkor, ha előtte ezt ki is fejeztük (ez ugyanis lehetőséget ad az embernek, hogy a kérése által kapcsolatba kerüljön azzal, akihez e kérését intézi).

Hogyan fejezzük ki, hogy szükségünk van vízre? Egy direkt példával bemutatva: egy növénynél sokkal egyértelműbb, hogy víz nélkül egyáltalán nem tud létezni, az embernél, aki természetesen szintén nem tud létezni víz nélkül, ez az igény már sokkal indirektebb. Természetesen világos, hogy nem az Örökkévalónak van szüksége direkt példára, hanem a kérő számára válik sokkal világosabbá kérésének szükségszerűsége és ezáltal nagyobb átéléssel fogja kérni a szükségletét.

Egy másik megközelítés szerint (Széfer háChinuch) Szukot ünnepe, ahogy a Tóra is nevezi, a betakarítás ünnepe. Ekkor hozza be a házába mindenki az egész évi termését, mellyel biztosítva lesz számára a megélhetése a következő évre. Ezért, ahogy a liturgiában is nevezzük: “zemán szimcháténu“, az örömünk időszaka. Azonban ez azt a veszélyt rejti magában, hogy maga a vagyon lesz az ember örömforrása, és azt is gondolhatja, saját ügyességének, élelmességének köszönheti azt − elfelejti az Örökkévalót, aki gondoskodott róla és sikeressé tette a fáradozását. Tehát az a veszély áll fenn, hogy a spirituális szintje csökken, eltávolodik az Örökkévalótól és közelebb kerül az anyaghoz.

Más oldalról az időszak ugyanígy kifejezetten kedvezhet a spirituális emelkedéshez. Az anyagi biztonság örömet, lelki nyugalmat adhat neki, ami különösen alkalmassá teszi, hogy szellemi dolgokkal foglalkozzon. Felismerheti az Örökkévaló gondoskodását, ami hálaérzetet ébreszt benne, így közeledik az Örökkévalóhoz. Azaz Szukotkor az ember előtt két út áll: az egyik az égbe vezet, a másik a pokolba. Mit tegyen, hogy a jót válassza? Erre kaptuk ezt a micvát: vegye a kezébe a négy fajta növényt a micvá teljesítésének céljából, ez emlékeztetni fogja arra, hogy a meglévő örömét emelje fel az Örökkévalóig. Miért pont ezt a négy fajtát és nem esetleg azokat a fajtákat, amiket betakarított? Erre írja a Széfer háChinuch: “És tudott dolog, hogy a négy fajta mindegyike megörvendezteti a látóik szívét.”

Bölcseink többféle utalást találtak ebben a micvában. A Midrás azt mondja, hogy a négy fajta növény (formája) utal az ember legfőbb részeire: az etrog a szívre, a luláv a gerincre, a mirtusz (a levele) a szemre és a fűzfa (szintén a levele) a szájra. Ezzel utal az ember saját magának arra, hogy szolgája az Örökkévalót a szívével, a gerincével, azaz egész testével (hiszen a gerinc a test váza), szentelje meg a szemét és a száját az Örökkévalónak. (Vájikrá Rábbá 30,13)

Egy másik utalás szerint a négy fajta növény négy féle embertípusra utal. Az etrog, aminek illata is van és íze is, utal a teljes cádikra, akiben megvan a Tóra bölcsessége is és vannak jó cselekedetei is. A luláv, aminek íze van (a datolyának), arra utal, akiben ugyan megvan a Tóra bölcsessége, de nincsenek jó cselekedetei. A mirtusz, aminek illata van de nincs íze, arra, akinek vannak jó cselekedetei. A fűzfa, aminek se íze nincs, se illata, azokra, akikben nincs meg sem a Tóra bölcsessége, és jó cselekedetei sincsenek.

Így fejeződik be ez a Midrás: Azt mondja az Örökkévaló, legyenek mind összekötve egy szövetségbe és akkor mindenki egesztelést hoz a másikra. És ha így tesztek, akkor én magam is felemelkedek (…). (Vájikrá Rábbá 30,10) Két alapvető dolgot látunk ebből a Midrásból. Az egyik, hogy valamiért nemcsak azoknak akikben sem bölcsesség, sem jó cselekedetek nincsenek van szükségük a bölcs és jó cselekedetekkel rendelkező emberekre, hanem fordítva is.

„Egy közösség, aminek a részletei esetleg önmagukban nem tökéletesek,
de abban a pillanatban, hogy minden részlet együtt van, egy
egészet alkotnak.”

Ez önmagában biztos magyarázatra szorul, hiszen mi szükségük lenne az igaz, bölcs és teljes emebereknek azokra, akik ugyan negativ dolgokat nem csinálnak, de mind szellemiekben, mind a cselekvés tekintetében üresek. A válasz, hogy egy ember önmagában elérhet nagyon magas szintekre minden területen, azonban mindaddig, amíg egyedül van, nem tud több lenni, mint egy tökéletes részlet, nem tud egésszé válni. Egy közösség, aminek a részletei esetleg önmagukban nem tökéletesek, de abban a pillanatban, hogy minden részlet együtt van, egy egészet alkotnak. Világos, hogy ez egy teljesen más minőségi szint, mint egy nagyon tökéletes részlet. Erre egy halachikus példa: ha van előttem egy nagy szelet kenyér és egy kicsike zsemle, a zsemlére kell az áldást mondani, mert az teljes. Még azután is, hogy valaki tökéletesítette magát, muszáj visszahelyeznie magát a közösségbe és a közösség tagjaként néznie saját magára (ahogy egy falevél nézhet magára falevélként is és a teljes fa részeként is).

A micva kabbalista értelmezése a következő: A Midrás azt mondja, hogy mind a négy fajta növény utal magára az Örökkévalóra. A kabbalisták azt mondják, hogy a négy fajta növény mindegyike megfelel az Örökkévaló neve (jud – hé – váv – hé) egyik betűjének, illetve a szfíráknak. Az Örökkévaló fényessége, ami spirituális fény, kétféle módon viszonyul az emberhez: az egyik mód az “or hámákif” (körbevevő fény), a másik a”„or pnimi” (belső fény). Szukot ünnepén, amikor a minket körülvevő sátorban ülünk, ami úgy vesz minket körbe, mint a felhőoszlop a pusztában; et mélyebb szinten megfelel a körbevevő fénynek. A négy fajta növény, melyek az Örökkévalóra utalnak, a belső fény. Amikor az ember kinyújtja a kezét és megrázza a csokrot, ezzel az Örökkévaló felé irányuló vágyakozását fejezi ki, amikor újra közelíti a négy fajta növényt saját maga felé, ezáltal ezt a belső fényt ébreszti fel saját magában, az Örökkévaló létezésének a fényessége válik belső tartalmává.

Az árbá minim törvényei

(Miután a cikk keretein belül nincs lehetőségünk arra, hogy az összes háláchát annak összes
részleteivel külön tárgyaljuk, ezért javasoljuk, aki azt szeretné, hogy biztosan eleget tegyen ennek a szép micvának, még ünnep előtt mutassa meg a négy fajta növényt egy rabbinak, aki tisztában van ennek a törvénynek az összes részleteivel.)

Bölcseink úgy magyarázták a korábban már idézett tórai verset, hogy az első nap a mienk kell legyen mind a négy fajta növény. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell vennie magának a négy fajta növényt, hogy a vásárlás által a tulajdonává váljanak. Mit tegyen az, akinek még sincs? A “Mátáná ál menát leháchzir” fogalma azt jelenti, hogy a tárgy cask azzal a feltétellel lett az illető ajándéka, hogy majd visszaadja. Ha valakinek ajándékba adom az etrogomat, olyan feltétellel, hogy később visszaadja nekem, akkor amíg az ő kezében van az etrog, az ő tulajdonát képzi. Ha esetleg nem akarja visszaadni, akkor ezzel nem teljesíti az adás feltételét, és így nem is volt soha az övé; ha viszont teljesíti, akkor gyakorlatban az enyém marad, de egy röved időre, amíg nála volt, az övé volt − így ő is teljesíthette a micvát. Ezért, ha egy zsinagógában van egy pár csokor, fontos, hogy a közösség olyan szándékkal tegye ki a csokrokat, hogy időszakosan ajándékba adják mindenkinek, aki a kezébe veszi és a tagok is, akik a kezükbe veszik, olyan szándékkal tegyék ezt, hogy ezáltal arra az időszakra, amíg náluk van a csokor, az a tulajdonukká váljon. (Ez csak az első napra vonatkozik – Izraelen kívül az első két napra). Második (harmadik) naptól ugyan szabad akár megkérdezés nélkül is kölcsön venni valaki más csokrát a micvá teljesítésére, szigorúan óvatosan és a helyszínen (hiszen mindenki örül, ha micvát teljesítenek a vagyontárgyával – feltéve hogy vissza is kapja épségben), azonban első nap ez nem fog működni. Lopott vagy rablott növényekkel az ember nem teljesíti a micvát, azaz nemcsak a lopással követett el bűnt, de még az árbá minim micváját sem teljesítette.


Luláv
Olyan luláv, aminek a level nagyobb részt elszáradtak, azaz már nem zöld színűek hanem fehérek, nem alkalmas a micvára. A luláv levelei párosak, azaz mindegyik level két összetapadt félből áll. Akkor a legszebb a luláv, ha a középső, legmagasabb levél (tijomet) teljesen zárt, egyáltalán nem nyílt szét a két része. Azonban, ha szét is nyílt, de legalább a levél hosszának a nagyobb részében még zárt, akkor még alkalmas. Ha még ennyire sincs összetapadva a két rész, akkor legalábbis első nap nem lehet rá áldást mondani. Vannak olyan lulávok is, amelyeknek két középső, egyforma magasságban levő levele van, ilyen esetben, mindkét levélre érvényes a fent említett törvény. Ha a levelek nagyobb részének a teteje kicsit le van vágva, vagy akár csak a középsőnek (tijomet), a luláv alkalmatlan. Ha a luláv felső levele úgy nőtt, hogy a két csúcsa, mit a villának két ága, el van távolodva egymástól, első nap alkalmatlan. Ha a luláv görbe (nem csak kicsit, hanem rendesen félkörben,) alkalmatlan, de ha csak éppen nem száz százalékosan egyenes, akkor alkalmas.

Hádász (mirtusz)

A mirtuszág leveleinek ún. mesulásnak kell lennie, azaz az ág hosszának a mentén minden sorban 3 levél kell, hogy legyen egymás mellett, egy magasságban. Ha a mirtuszág nem is teljes hosszában mesulás, akkor legalábbis az ág nagyobb része mesulás kell, hogy legyen. És mivel a mirtuszág hosszának a minimális mértéke 3 tefách, (24–30 cm), minimum 13–16 cm-es szakaszon mesulásnak kell lennie a hádásznak ahhoz, hogy megfelelő legyen (ez elegendő olyan esetben is, ha a mirtuszág esetleg kimondottan hosszú). A mirtuszág levelei felfele nőnek, fontos, hogy betakarják magát az ágat, de legalábbis a nagyobb részét.

Árává (fűzfaág)

A fűzfaág, amely leveleinek a többsége leesett, vagy elszáradt, alkalmatlan. Repedt, törött, hiányos leveleknél is az a törvény, hogy akkor válik alkalmatlanná, ha ez a levelek többségére igaz. Ha a tetejéből (az ág farészéből) le van vágva, szintén alkalmatlan. A fűzfaágnak is minimálisan 24−30 cm hosszúnak kell lennie.

Etrog

Olyan etrog, ami kisebb, mint egy tojás (kb 50 gr), alkalmatlan. Amennyiben az etrog színe teljesen zöld, mint a fű, és nincs benne semmilyen sárga árnyalat, alkalmatlan. Sok etrognak van egy ún. “pitom”-ja, ami a gyümölcs csúcsán egy kis fás szár. Ha ez leesik az etrogról, ezáltal alkalmatlanná válik, de ha nem esik le az egész, csak egy része, vagy nem is volt pitomja (mert még mielőtt leszedték volna a fáról, leesett róla), kóser. A gyümölcs kb. felső harmadában levő mindenfelé szabadszemmel látható elváltozás alkalmatlanná teszi az etrogot (beleértve a kis fekete pontokat is – kivéve, ha ezek valami permetezés következtében alakultak ki). Olyan etrog, amit kereszteztek, alkalmatlan, ezért fontos utána járni, hogy honnan való az az etrogunk.

Ha az adott helyen nem tud hozzájutni kóser növényekhez, csak olyanokhoz, amik a háláchá szerint alkalmatlanok, akkor ezeket kell kézbe vennie áldás nélkül, hogy ne felejtődjön el a négy fajta növény micvája. Természetesen úgy, hogy maguk a fajták megegyezzenek a Tóra által előírt fajtáknak.

A csokor elkészítése


Erev Jom Tovkor, az ünnepnap bejövetele előtt, veszünk 1 lulávot, 3 mirtuszágat és 2 fűzfaágat és összekötjük őket a következő módon. A lulávnak a gerince felénk néz. A jobb oldalára tesszük a mirtuszágakat a bal oldalára a fűzfaágakat és összekötjük őket. Általában egy luláv levelekből készült kis tokba szokták helyezni a három fajtát. A növények átkötése is lulávlevéllel szokott történni. Amennyiben lehetséges csomót kötünk rájuk. A szokás, hogy magán a lulávon elhelyezünk még két vagy három (ez szokásfüggő) lulávlevélből készült kötést (gyűrűt). Fontos, hogy olyan módon helyezze el a három fajtát, hogy a luláv kb egy tefáchnyival (8–10 cm) magasabb legyen a többinél, a rázás miatt. Ezt a három fajtát fogjuk egy kézbe venni, az etrogot pedig a másikba.


A micvá teljesítése

Vegye jobb kezébe, felfelé tartva az egybekötött három fajtát, bal kezébe az etrogot, szintén úgy, hogy a teteje legyen felfelé. Aki balkezes, fordítva. Első nap reggel (általános szokás, hogy még az imádkozás előtt, a sátorban mondják az áldást a csokorra, és ez érvényes lesz a reggeli és az imádkozás alatti rázásra is) két áldást mondunk a csokorra: “ál nötilász lulov” és “sehechejonu”. Mivel az áldást a micvá teljesítése előtt kell mondani, ezért azt szokták csinálni, hogy mielőtt elmondanák az áldást fejjel lefelé veszik kezükbe az etrogot és közvetlenül az áldás után visszafordítják. Az áldás után következik a luláv rázása, a következő képpen (több eltérő szokás van ezen a téren, mindenki kövesse a családja, vagy a helyi szokásokat). Kelet felé állunk és kétféle mozdulatsort végzünk. Az egyik, hogy előre nyújtjuk a négy fajta növényt (az etrogot szorosan a másik háromhoz tartjuk), majd visszahúzzuk magunkhoz. Ezt a mozdulatot megismételjük háromszor. Eközben egy kicsit csuklómozgással meg is rázzuk a lulávot, a levelei kicsit kinyílnak, egymáshoz verődnek és hangot adnak ki. Ezután ugyanezt megismételjük délfelé, nyugatfelé, északfelé, felfele és lefele. Nem fordulunk el a különböző irányokba a testünkkel, hanem a csokrot irányítjuk a négy égtáj felé. A lefele mozgatásnál nem fordítjuk a csokrot hegyével lefelé, hanem az alját mozgatjuk lefelé.

Szombaton nem vesszük a lulávot a kezünkbe, még akkor sem, ha az első ünnepnap szombatra esik.

“És vegyetek magatoknak … és örvendjetek…” (3Mózes 23:40)