Ha történelmileg tekintünk a kígyóra, azt fogjuk látni, hogy a görögségben sokkal később jelent meg gyógyító szimbólumként, mint a zsidóságnál.

„Gyere, és lásd, hogy Isten cselekedetei hogyan különböznek az emberek cselekedeteitől. Ha egy ember mérges valakire, megpróbálja tönkretenni az életét. De Isten másként cselekszik. Ő ugyan megátkozta a kígyót, ennek ellenére, amikor a kígyó felkúszik a tetőre, közel van hozzá az étke, ha pedig leereszkedik, akkor is közel van hozzá az étke.” (Yoma 75a.)

Tisré hónapban a megújulás és a jobbá válás klasszikus témák és cselekedetek a judaizmusban.

Egy adott témához is hozzá lehet állni úgy, hogy azt megújítjuk, vagy legalábbis felelevenítünk olyan álláspontokat, amelyek eltérnek a klasszikus értelmezésektől, és így megújíthatják azt, ahogyan az adott kérdéskörről gondolkodunk.

A kígyóra hagyományosan negatívan szokás tekinteni a judaizmusban – és a világ számos kultúrájában és vallásában –, hiszen a kígyó (náchás) volt az, aki az első emberpárt arra csábította, hogy egyenek az egyetlen tiltott fáról.

Valószínűleg ez a történet az egyik oka annak, hogy a mai napig is az egyik leggyakoribb fóbia a kígyóktól való félelem (hivatalosan/görögösen: ophidiophobia). Vagy az első emberpár története csak írásos lenyomata lenne az ember ősi, kígyóktól való félelmének? Ezért gondolja több nagy zsidó bölcs is, hogy a kígyó nem is volt kígyó a valóságban, csak a gonosz allegóriájának megfelelő kifejezőeszköze?

Egyelőre az evolúciós kérdésékbe nem megyek bele, de hamarosan elengedhetetlen lesz, hogy érintőlegesen ismét foglalkozzunk vele.

A Lativ Kolel idei lág báómeri sábátonján Rabbi Yirmiyah Ullman egyik előadásában azt mondta, hogy van a Chumásnak (Mózes öt könyvének) olyan értelmezése, miszerint az édenkerti kígyó csak részben volt rossz, hiszen az Örökkévaló valójában a tiltást feloldotta volna, és megengedte volna, hogy Ádám és Éva egyenek a tiltott fáról. Így a kígyó csak az időpont tekintetében vezette félre az első emberpárt.

A judaizmussal kapcsolatos eddigi két írásomban fontos szerepet kapott az evolúció és a teremtés kapcsolata. Nem állt szándékomban most is érinteni ezt a témát, de találtam egy izgalmas cikket Rabbi Dr. Natan Slifkintől, aki a Beit Shemesh-i Természettudományi Múzeum igazgatója.

Rabbi Slifkin azt mondja, felesleges azzal foglalkoznunk, hogy hogyan járhatott a kígyó felegyenesedve, mielőtt meg lett átkozva az Örökkévaló által, mert a kígyó nem egy valóságos kígyóra utal, hanem pusztán a gonoszság allegóriája. A kígyó pusztán szimbolikus, bibliai jelentőségével kapcsolatban Rabbi Slifkin szerint Rambam, Ralbag, és Sforno is egyetértenek (Sfornóval kapcsolatban találtam megbízható forrást arra, hogy valóban azt állította, hogy a kígyó csak a gonosz hajlam metaforájaként jelenik meg a Teremtésnél a Chumásban). Mindazonáltal a szerző megemlíti, hogy találtak egy 113 millió éves kígyóleletet, amelyen látszódnak kisméretű lábak nyomai. Ez azért lehetne fontos, mert a náchás a Biblia szerint lábakon járt a megátkozása előtt, ha pedig korábban voltak lábon járó kígyók, úgy valóban elképzelhető, hogy a bibliai kígyó valóban kígyó volt.

(Érdekes kérdés lenne vallásunk hitelességének szempontjából, hogy összeegyeztethető-e a kígyók evolúciója a Chumásban leírt, lábbakkal rendelkező, egyenesen járó kígyóval. S bár a témánk nem ez, fel kellett vetnünk, hiszen a Chumás szöveg szerinti értelmezése nagyon fontos, ha pedig az ellentmond valamilyen kortárs tudományos álláspontnak, arra válaszokat kell találnunk.)

Rabbi Slifkin tekintélyelvű érvelést használ fel arra, hogy a kígyóról/kígyókról azt állítsa, hogy a Chumásban a gonoszt testesítik meg. S bár valóban nagy zsidó gondolkodókat említ, ettől még nem lesz feltétlenül igaza. Lássuk mire gondolok:

A Teremtésen kívül még van olyan klasszikus forrásunk, ahol megjelenik a kígyó a bibliai korban.

Az első: Áronnak a fáraó színe előtt a földre kell dobnia a pálcáját, amely kígyóvá változik, akárcsak az egyiptomi varázslók pálcái. Azonban Áron kígyója felfalja az egyiptomi kígyókat.

A következő: az egyik csoda, amitől a zsidóság elfogadta Mózest mint Isten által kijelölt vezetőjüket, az volt, amikor ő az Örökkévaló parancsára ledobta a földre a botját, amely kígyóvá változott, majd szintén isteni parancsra megragadta azt a farka végénél fogva, ettől pedig az visszaváltozott bottá (2Mózes 4:3-4.).

A harmadik: Mózes az Örökkévaló parancsára egy pálcát készít, amelyen felfut egy rézkígyó. Aki erre ránézett, az meggyógyult a tüzes kígyók marásából (4Mózes 21,4-9.). A negyedik és egyben utolsó példánk: Jákob Dánra mondott Áldása „Kígyó lesz Dán az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovasa hanyatt esik” (1Mózes 49:17.).

Ez az áldás a hagyományos értelmezés szerint Sámsonra utal, aki Dán törzséből való volt, és aki kígyóként csapott le a zsidók bírájaként a zsidó nép akkori ellenfeleire, a filiszteusokra (Bírák 13-16.).

Ezekben az esetekben – is – a kígyó vajon tényleg a gonoszságot testesíti meg?

Az első kettőben egyértelműen pozitív a kígyók szerepe, az Örökkévaló nagyságát hirdetik, illetve Mózes és Áron legitimációját teszik nyilvánvalóvá a zsidóság és az egyiptomiak előtt.

Mózes esetében a tüzes kígyók semmiképpen sem mondhatóak gonosznak, hiszen büntetésből lettek a zsidókra küldve, de ha nem is így lett volna, egy hétköznapi kígyó sem mar meg merő gonoszságból bárkit.

A Mózes által (az Örökkévaló parancsára) készített rézkígyó viszont meggyógyította az embereket. Tehát a kígyót itt nehéz volna a gonoszság szimbólumának tekintenünk.

Jákob Dánnak adott áldása pedig szintén nem értelmezhető a gonoszság jegyében. Sámsonról sok érdekes dolgot lehet mondani a Tánách alapján, de azt semmiképp, hogy gonosz lett volna. Ellenkezőleg, minden erejével védte a zsidóságot a filiszteusok ellen. Majdnem minden erejével. Csapodár volt, de semmiképpen sem gonosz. Az áldásban szereplő kígyó pedig pont Sámson erejére és hatalmára utal, amelyet a zsidóság védelmezésének érdekében használt fel.

Ha elsétálunk ma egy gyógyszertár mellett, sokszor láthatunk kígyót a cégéren. A művelt emberek ilyenkor gyakran egy görög istenségre, Aszklépioszra asszociálnak, hiszen hozzá – is – köthető egy pálca, a ráfonódó kígyóval.

Christopher Lawrence orvostörténész a The Healing Serpent. The Snake in Medical Iconography

című írásában összesen egyszer említi meg Mózest és a rézkígyót, míg a görögségről és Aszklépioszról rengeteg szó esik benne.

Ha történelmileg tekintünk a kígyó szimbolikájára, azt fogjuk látni, hogy a görögségben sokkal később jelent meg gyógyító szimbólumként, mint a zsidóságnál.

Aszklépiosz kígyója megközelítőleg 2300 évvel ezelőtt vált népszerűvé, míg Mózes több mint 3400 éve született Egyiptomban.

Miért fontos ez a témánk szempontjából? A zsidóságban gyakran szokás a kígyót tisztán negatív állatnak/jelképnek tekinteni, így hiába jelent meg Mózesnél sokkal hamarabb a kígyó gyógyító jelképként, mint a görögöknél, ők voltak azok, akik ezt népszerűsítették. Így Aszklépiosz kígyóját ismerik a legtöbben. Meg merem kockáztatni, hogy nem vallásos zsidó körökben ismertebb ez a görög szimbólum, mint Mózes és a rézkígyó története.

Éppen ezért köthető ez a téma is tisré hónaphoz és a megújuláshoz. Érdemes megvilágítanunk egy kérdéskört olyan szemszögből is, ahogy nem vagy csak ritkán szokás, mert gyakran az az út visz minket közelebb az igazsághoz, amelyik nincs jól kitaposva, amelyik kevésbé ismerős és megszokott.

Ferencz Dániel Benjamin