Behár

Az etikus ateista

Erkölcsi ítéletünkben támaszkodjunk az isteni törvényekre.

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. május

Szerző: Szántó-Várnagy Ádám
Megjelent: Forrás – 2012. május


A mostani hetiszakasz címe „Behár”, Behár Szináj, vagyis a hegyen, Szináj hegyén. Ebben olvashatunk ünnepek törvényeiről, a hetedik és ötvenedik évek különlegességéről és az emberek egymásnak nyújtott segítségének szabályairól. Mindegyik téma kapcsolódik a hetiszakasz címéhez: a hegyen, azaz fentről, magasabb szemszögből nézve a világot melyek az igazán fontos törvények?

Ebből viszont következik, hogy ahhoz, hogy igazán jól megérthessünk egy ilyen törvényt, „istennek” kell lennünk. Mivel az ember, amíg a földön jár, nehezen tudja megérteni a nagy egészt, a big picture-t, így aztán sokszor egy ilyen törvény, amely magasabb szempontból értelmes, a mi földi szemszögünkből irracionális. Például itt van a szegények támogatása ingyen pénzkölcsönnel (3Mózes, 25:35). Ez legalább három logikai problémát vet fel:

1. Ő főzte, ő is egye meg. Sokszor tapasztaljuk, hogy az emberek újra és újra elkövetik ugyanazokat a hibákat, nem használ nekik a jó tanács, önpusztításuk következményeként süllyednek egyre mélyebbre. Akkor mi miért támogassuk őket ebben a folyamatban?

2. Nem fogja visszaadni. A Tóra megtiltja, hogy úgy bánjunk a másikkal, mint a hitelezők szoktak (2Mózes 22:24), azaz nem szabad a másikra nyomást gyakorolni vagy emlegetni neki, hogy tartozik. Ez viszont kifejezetten arra buzdíthatja őt, hogy a pénzt ajándékként megtartsa, hiszen egy rossz szavunktól sem kell félnie.

3. Bérleti díj. Ha bérbe adunk egy értéktárgyat használatra, a Tóra megengedi, hogy a használat díját a kölcsönzőtől elkérjük. Nem ez a helyzet a pénz esetében, amit szintén kölcsönbe adunk, de csak a pénz értékét! Magukat az érméket nem szeretnénk visszakapni. (Ez logikailag problémás, hiszen ha egy autót adunk kölcsön azzal, hogy akár meg is tarthatja, csak az értékét adja majd egyszer vissza, akkor már nem kérhetünk bérleti díjat, mivel ez a pénzkölcsönzéssel egy kategóriába esik. Holott mi még több szolgáltatást is nyújtottunk, mint a sima kölcsönadás esetében!)

A magasabb szemszögű ítélkezés azonban nem ilyen szigorú logikai elvek mentén halad. Egy midrás szerint az Örökkévaló először megteremtette a világot az ítélkezés, igazságosság tulajdonságával (midát hádin), de látta, hogy a világ így nem tud működni. Aztán megpróbálta a kegyelmesség, a szeretet tulajdonságával (midát háráchámim), de úgy sem működött. Az a világ, amelybe mi születtünk, már mindkettőt tartalmazza.

Mindez megmagyarázza, hogy miért van szükség a magasabb szemszögre, az Örökkévalóra és a Tórára ahhoz, hogy etikusan, erkölcsösen tudjunk viselkedni. A hétköznapi tapasztalatunk ennek ellentmond, hiszen ki ne ismerne jóságos embereket, akik ugyanakkor nem hisznek semmiféle vallásban?

„Ha a többi emberrel etikusan, igazságosan akarunk viselkedni, akkor használjuk a Tórát, amely
a hegyen (Behár) íródott.”

Rabbi Benjamin Blech igen szemléletes magyarázattal szolgál erre a jelenségre. Magyarázata Bölcseink azon kissé szokatlan kijelentésén nyugszik, miszerint értékesebb az a micvá, amit parancsra teljesítünk, mint amit saját késztetésünkből. Elmesél egy történetet, hogy az 1992-es Los Angeles-i zavargások kapcsán megkérdezte egy apa a fiát, hogy csatlakozna-e a lázadókhoz? A fia azt válaszolta, hogy nem. De miért? Mert tiltja a tízparancsolat. Nem saját józan megfontolása alapján, hanem a magasabb szemszög magasabb igazságának elfogadása alapján. Azért van okunk kétkedni saját erkölcsi ítélőképességünkben, mert a történelem során sajnos sokszor el tudták hajlítani az emberek józan ítélőképességét. Az „etikus ateista”, akit ismerünk, valóban etikusan viselkedik az esetek 90%-ában, a normális élethelyzetekben. De mi van, ha megváltoznak a körülmények?

Az 1930-as években egy európai egyetemen tanított egy etikaprofesszor az erkölcs fontosságáról. Komoly publikációi voltak, és nagy nevet szerzett. Aztán fordult a történelem kockája, és szükséges volt a rendszer támogatását elnyernie. Ennek hatására a professzor „etikája” is megváltozott, és a náci rezsim támogatójává, ideológusává vált. Saját tudományos eszköztárával bebizonyította, hogy mindaz, ami történik, helyes és etikus.

De nem csak ilyen szélsőséges történelmi szituációkban kerülhet felszínre a magasabb szemszög szükségessége. Készült egy szociológiai felmérés, melyben az volt a kérdés, hogy ha a folyó mellett elhaladva azt látnád, hogy fulladozik a saját kutyád és egy idegen ember, melyiket mentenéd meg? A felmérés végeredménye: a válaszadók egyharmada a kutyát, egyharmada az idegen embert mentette volna meg, egyharmada pedig azt a választ adta, hogy nem tudom eldönteni, ez nagyon nehéz kérdés. Emberként nem is biztos, hogy jogunk lenne egy ártatlan állat haláláról nagy határozottsággal dönteni. Bölcsebb elismerni, hogy mi személy szerint nem tudunk mindent, de elfogadjuk, hogy a Tórát Isten írta, és abban az embert „celem Elokim”-nak, Isten képmásának mutatja be a teremtéstörténetben, szemben a kutyával.

Ha a többi emberrel etikusan, igazságosan akarunk viselkedni, akkor használjuk a Tórát, amely a hegyen (Behár) íródott. Az erkölcsi alapvetéseket összefoglaló tízparancsolat első és utolsó szava is ezt hangsúlyozza. Az első szó: „ánochi”, azaz én, az Örökkévaló, létezem. Az utolsó szó „leréechá”, azaz embertársadnak, az embertársadért. A tanulság: „ánochi”, azaz Isten nélkül nincsen „leréechá”, azaz ember-ember viszonylatban erkölcsös viselkedés sem.

Rabbi Benjamin Blech Understanding Judaism című előadása alapján.


A Sinai-hegy

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás