Ha ma valaki betoppan a Kazinczy utcai ortodox zsinagógába egy kedves, fiatal és nyitott rabbival ismerkedhet meg. Vele beszélgettünk személyéről, általános és aktuális témákról.

Tisztelt Rabbi, olvastam a „Magyar Orthodox”-ban, a Ma­gyar­országi Autonóm Orthodox Hitközség új kétnyelvű havilapjában, hogy ön mindkét oldalról magyarországi felmenőkkel bír.

Rabbi: Valóban. Ma az ortodox világ meghatározó része, Izraelben és a világon, többségében a becsatlakozó magyar ortodox családokból töltődött fel. Így a mai áskenáz ortodoxia 80, akár 90 százaléka is.

Ön nem csak, hogy magyar, de igen neves magyarországi családokból származik. Chátám Szofer, Ktav Szofer, Akiva Eiger illetve másik, anyai oldalról keresztúri Reb Sájelétől.

 Rabbi: Feleségem a felmenői között pedig a Chaim Halberstam Szcánzi rebbét valamint más csernobili és chabad chászidok neves tagjait tudhatjuk.

Mekkora családból származik?

Rabbi: Szüleimnek tizenegy gyermek adatott. Apósom­ék­nak tizenhárom, jelenleg feleségemmel mi is tizenegy gyer­mek boldog szülei vagyunk, de ha az Örökkévaló erőt ad ez még nem a végleges szám. A gyermekek nekünk erőt adnak, mi ezt küldetésnek tekintjük. Minél több embernek szeretnénk átadni azt, amit ránk bíztak a Szinájon. Gyermekeinkkel és unokáinkkal fogjuk üdvözölni a messiást mikor eljön. Amúgy ez egy helyénvaló újjáépítési folyamat is a holokauszt után. A tizenegy gyermekünk közül kettőt már kiházasítottunk a harmadik pont most ér a párválasztás és házasság közelébe. Már három unokánk is van.

Ön Izrael földjének szülöttje már, egy országnak ahol a vallás és politika nem mindig egymás javára keveredik egymással. Mi a véleménye az oly sokat emlegetett, „forró” témákról mint például a szefárd- áskenáz ellentétekről, a vallásosok besorozásáról stb.?

Rabbi: A médiát a negatív szenzáció érdekli mindenhol, így Izraelben is. Ebből él. Aki csak ebből tájékozódik, annak nagyon furcsa képe lesz, hisz ez a hatalmi ág néha érdekelt is a negatív folyamatok fenntartásában. Én sohasem gondoltam, hogy ellentétek lennének a szefárdok és az áskenázok világa között. Mindenkinek meg van a saját, családja által ráruházott hagyománya, amit követ. Ha tehetném és módom lenne rá ebben tevőlegesen is többet szeretnék segíteni szefárd testvéreimnek. Sok kinccsel bírnak ők amikkel mi nem rendelkezünk, de ez más dolgokról ugyanígy fordítva is elmondható. A szefárdok sokáig elveszettnek tűntek, de az utolsó évtizedekben úgy tűnik magukra találnak, és egyre inkább büszkén kívánják megőrizni sajátságos hagyományukat, tradíciójuk nüanszait.

A chaszid csoportoknak rebbék köré szerveződnek, intézményesült formáikban némelyek néha több tízezres közösséget is alkotnak, ön melyik chászid csoporthoz tartozik?

Rabbi: Én, mint oly sok másik chászid jelen korszakban, nem tartozom semelyik udvartartáshoz sem. Erről a passzív rétegről hozzávetőleges statisztikát nem láttam.

 Hogyan találták meg önt? Vagy ön hallotta, hogy itt a rabbi szék megüresedett?

Rabbi: Miután a Panim Meirot jesíva Bnei Brákban, ahol ros jesíva voltam valamint üzemeltettem is, tönkre ment, más hely után szerettem volna nézni ahol a Tórával fog­lalkozhatom, azt hirdethetem és taníthatom. Sógorom és más rokonaim valamint valaki, aki egy darabig itt helyettesített, de nem tudta elvállalni a posztot, hívta fel rá a figyelmemet.

Azelőtt járt már Magyarországon, mielőtt ezt a felkérést meg­kapta?

Rabbi: Nem, előtte sohasem.

Úgy tudom, hogy ön negyven éves. Volt már valaha ilyen fiatal rabbi ebben a székben?

Rabbi: A háború előtt teljesen más volt a helyzet. A szé­les tömegek persze nem választottak országos rabbivá fia­talt, de más alközösségekben már akkor sem volt ritka. Koppel Reich Jáákov, az 1929-ben elhunyt,  közel negy­­ven évig regnáló ortodox főrabbi után csak dájáni poszot betöltő rabbi létezett, de egész országra kiterjedő ve­zető rabbi személyiség már nem volt többé.

Utólag ezt egy nagyon balsejtelmű jelnek is vehetnénk. Mi a feladatköre egy dájánnak?

Rabbi: Mindenre kiterjedően irányítja  az adott közösség intézményeit. Felügyeli a mikvét, kóserságot, akár a élelmiszert gyártó üzemekről van szó, akár az állat vágásról. Gondoskodik a kóser borról, a közösségi konyháról stb. ezen felül  hozzá lehet fordulni bármilyen személyes kérdéssel, de akár a családi rituális tisztaság ügyeiben is.

A dáján mivel döntés hozó volt, peres ügyekben is bíráskodott, polgári peres és egyéb vitás ügyekben is hozzá fordultak, de a közösség anyakönyvéért és családi állapotokat (házasság és válás, születés és halál vagy akár a betérés) vezető adminisztrációért is ő felelt. A háború után ezen rabbikra nehezedett még a tömeges águná (olyan asszony, akinek a férjéről nem tudják, hogy még él-e, vagy sem) kérdés is. A háború következményei mai napig hatnak, a közelmúltban én is részt vettem a csontok sorsát illető végső tisztesség megadása körüli vitákban, megoldás keresésében.

Térjünk vissza önhöz. Ilyen felmenőkkel és családi háttérrel, ön mindig tudta, hogy rabbi akar lenni?

Rabbi: Az ember rabbinikus családban nő fel látja maga előtt a gyakorlatot. Én ugyan jól tanultam, mégis sokáig azt hittem kereskedő leszek, de végül erre felé vezetett az életem.

 Vannak testvérei, akik nem rabbinikus pályákra mentek ?

 Rabbi: Igen, de mindegyikük szent tárgyakkal, „klei kódessel” foglalkozik.

Mit tudott ön Magyarországról mielőtt ide jött? Mi volt róla a véleménye?

Rabbi: Eléggé érdekel a történelem és a sokat is olvastam, a mellett, amit a családomtól hallottam. Tudom, hogy micsoda élet volt itt a háború előtt és mi minden veszett el.

Van arra valami chászid – misztikus magyarázat, hogy miért pont innen Erec Hágárból, „Hágár Földjéről” indult el a háború utáni újjáéledés? Vagy arra, hogy a háború előtt szemben más országokkal, a zsidók miért érezték itt jól magukat annyira?

Rabbi: A föld itt zsíros és gazdag, valóban biztonságban és békességben éltek itt a zsidók a családomnak is gazdag földjei voltak Szerencs mellett. Jó példa, hogy a bevándorlás majd kétszáz évig állandó volt, az is beszédes, hogy magyarul szívesebben és nagyobb számban tanultak és tartották azt meg a zsidók mint a lengyelt és a románt ahol a befogadó nép is ellenségesebb és a föld is szegényebb volt. Nagyapám is büszke kitüntetett veteránja volt az első világháborúnak. Ahogyan ő úgy az a sok ezer orvos és tudós, művész és iparos akik általában nem vallásossak voltak, mind hozzájárultak vallásosabb hittestvéreikkel ennek az országnak a felvirágoztatásához. Ezért is fájt kétszer annyira mindenkinek már a második világháborút megelőző megkülönböztetési törvények és a kirekesztés.

  Jelen korban a magyar zsidóság egyre gyorsuló fogyásának va­gyunk a tanúi és sokak szerint az utolsó utáni pillanatban va­gyunk. Önnek van megoldása?

Rabbi: Valóban nem éjfél előtt vagyunk tíz perccel hanem már elmúlt éjfél. Minden erőnket összehangolva a fiatalság felé kell összpontosítanunk. Bebizonyítani nekik, hogy akár sikeres tudósként vagy bármilyen polgári pályát választva is lehet valaki vallásos tanult zsidó, az egyik nem zárja ki a másikat. A 13. életévüket betöltő bár-micvó fiúknak szeretnék egy könyvet írni. Mindenkinek, tanítóknak és újságoknak egyaránt a fiatalság megszólításásra kell összpontosulnia.

Hogyan néz ki egy cháredi (ortodox) embernek a szabad ideje mozi, tv, internet, világi újságok és könyvek nélkül? Hol és hogyan kapcsolódik ki? Hogyan néz ki a társadalmi élet? Honnan kerülnek ki a barátok?

Rabbi: A kapcsolatok és a baráti viszonyok igen szorosak és mivel a zsinagóga nap 2-3-szori találkozásra is lehetőséget biztosít,erős a személyes kapcsolatok ereje. A társadalmi élet egyik alapköve a segítségnyújtás ezekben a közösségekben. Ha bajban van valaki, nem hagyják a padlón, összefognak a barátok és felemelik. De idegenek is igénybe vehetik a számtalan ortodox jótékonysági szervezet által nyújtott segítséget. Ezek az általános hétköznapok. A mi világunkban még él az „ein man ein wort” elve, tényleg szavahihetőek az emberek és bíznak a másikban. A barátok és ismerősök mindent, megbízhatóan, szívélyesen és bizalmasan kezelnek és így bátran fordulnak is rászorulók a többiekhez. A modernitás bizonyos elemeit, amely tablettek és egyéb médiumok formájában utoléri és behálózza az átlagembert, mi próbáljuk távol tartani az életünktől, amennyire csak lehet. Ne tévessze meg az embert olyan képekkel és értékrendekkel, amelyek csak felesleges vágyakkal és ingerekkel terhelik, és az egójára és ösztönére akarnak hatni, állandó és kielégíthetetlen éhséget gerjesztve benne másodrangú dolgok után.

Mit szól ahhoz, hogy a vallásos közösségek kinövik városaikat és kénytelenek – 20-30 évvel korábban elképzelhetetlen módon – addig ismeretlen, új városokban letelepedni szétszórva a családokat Izrael négy égtája felé? 

 Rabbi: A lakhatás az egész országot érintő probléma, nyilvánvaló a mi közösségeinkben ez többszörösen égető és nagy nyomást gyakorol. De egy vallásos város vagy városrész olcsóbb, mint egy nem vallásos. De persze egyéb haszna is van, csak hogy egy példát említsek: a bűnözés. Bnei Brak egy 170 ezres város, ahol még egy tisztességes rendőrörs sincs. Az esetenként előforduló betörések is általában kívülről érkező bűnözök követik el.

Ha már biztonságról beszélünk akkor térjünk át az egészségre és a test karbantartására. A tipikus áskenázi betegségek listája nem rövid, a diabétesztől a félelmetes Tay-Sachs-ig terjed. Mennyire vannak ma tudatában ezeknek a közösségek és az ilyen betegségek kivizsgálására és felkutatására mennyire vonatkozik az „usmártem meod ál náfsotéchem” vigyázzatok magatokra, egészség megőrzés micvája?

 Rabbi: Ma nem köttetik házasság a vallásos közösségben úgy, hogy nem mennének el a már az eljegyzésben járó házasulandók egy teljeskörű vérvizsgálatra vagy még többre. Mivel a párválasztás megfontolt, lassú és higgadt és nem csak a vágyak alapján történik, sokkal több idő és megfontoltság van ebben az irányban is.

Más civiliázációs betegségek elleni védekezésre, egészség­meg­őrzésre hogyan alkalmazzák a cháredi világban a us­már­tem meod ál náfsotécehm elvét?

 Rabbi: Az én családomban mi például csak teljes kiőrlésű búzát eszünk, a szombati kalács is abból készül, feleségem által előre elkészített kalácsok várják a péntek délutánt a fagyasztóban, hogy megsüssem őket. Szinte sohasem eszünk cukrot, mesterségek anyagokat és színezékeket. Próbálok minden élelmiszert a természetes formá­jában és tisztán fogyasztani. Ezekre mindig figyelmez­te­tem a környezetemet is vigyázzanak magukra, arra hogy mit vesznek magukhoz, mert csak egészségesen lehet a teljes potenciállal szolgálni az Örökkévalót. Persze nálunk is ugyanúgy mint a szélesebb társadalomban az emberek sokat tudnak, de nehezen állnak át az egészségesebb étkezésre.

Ön sábáton kívül eszik húst?

Rabbi: Igen, de visszafogottan, mértékkel.

A előírt bőjtökön túl szokott böjtölni?

Rabbi: Nem.

A testmozgás, a sport úszás, futás, torna, természetesen szemérmes körülmények között, „kóser” környezetben  megengedett?

Rabbi: Természetesen, én a gyors járást gyakorolom, annak vagyok a híve. Párszor sportoltam mást is, de például a lányaimat járatom tornára..

 Az interjú elején megemlítettük a jövő héten eltemetésre kerülő Dunában talált csontokat. Ebbe az ügyben mi az Ön álláspontja?

Rabbi: Feltételezésem szerint még sok  ilyen eset lesz. A mostani mindenesetre kialakított egy eljárást, a halachikus megoldások most kiforrták magukat. A megszervezés precedenst teremtett, az együttműködés magasiskolája nyilvánult meg a többi zsidó közösséggel, az állammal és más felekezetekkel is.

 Milyen halachikus elvek alapján döntötték el a csontok sorsát?

Rabbi: A DNS vizsgálatok voltak végső soron a perdön-tőek, de persze még ez sem 100% ezért a zsidó temetőben, elkülöntíve temetjük majd el a csontokat.

Pont a bizonytalanság miatt keresztény papok és lelkészek is részt fognak venni a búcsúztatás ceremóniáján.

Mit szól a „Saul Fia” film diadalmenetéhez?

Rabbi: Nagyon örülök, hogy nyert a film, mely egyébként is, de most a díjazása után sokakhoz eljutva, felvet majd olyan kérdéseket és témákat amelyek mentén az általános véleményformálás  főképp a szélesebb nem zsidó publikum tisztánlátását segítheti elő. Ezen kívül segítséget is nyújthat a múlt megértéséhez és feldolgozásához, hogy a jövőben egy morálisabb világban éljünk.

Hogyan viszonyul  a rabbi ahhoz, hogy pont egy olyan „tiltott” médiumon keresztül, amit sohasem használt és sohasem fog igénybe venni jön el ez?  

Rabbi: Akik ezt a tilalmat nem vették magukra, azok felé ez is csak egy  eszköz. Jó, ha vannak olyan tehetségek, akik ezt a formanyelvet használva, ilyen nívósan tudnak mesélni és átadni az üzenetet.

A rabbi öltözködése igen tipikus, kontúrjaiból, színeiból már száz méterről is felismerhető. Érte önt már az itt Budapesten tartozkódása vagy a vidéki útjai, alatt inzultus? 

Rabbi: Nem. Láttam már többször felém mutatnak vagy biccentenek, itt egy zsidó, de ez az esetek többségében nem volt ellenséges vagy agresszív. Egyszer inzultáltak ver­­bálisan és az is a Kazincy utcábában történt.

Végezetül a Magyarországon ténykedő vallási közösségekről és mozgalmakról, kolelekről és zsidó intézményekről mi a véleménye? Konkurenciaharc vagy már megtanultunk együtt dolgozni?

Rabbi: Magyarországon dolgozó és tenni vágyó párhuzamosan működő hitközségeknek és szervezeteknek meg kell nyugodniuk, a fogyatkozás ellenére még mindig van elég zsidó, akit el lehet érni és be lehet vonni a zsidó életbe. Nem kell határokat átlépni és csábítani. Nem szabad, hogy egy konkurenciaharc elvegye a kedvét a még csak a közeledést fontolgató zsidóknak. Persze, ezzel együtt minden szervezetnek tudnia kell, hogy nevekkel nem szabad dobálózni és visszaélni, önmegfogalmazásainkat pedig  tartalommal és hitelességgel kell megtölteni.