Gyereknevelés

Bocsánatkérés a megtérés napjaiban

Egész elul hónapban, majd a ros hásáná és jom kipur közötti időszakban hagyományunk nagy hangsúlyt fektet a megtérésre. A tesuva, azaz megtérés egy széles skálán mozgó spirituális gyarapodás, önmagunk kijavítása. Vonatkozhat egyetlen rossz cselekedetünkre, de egy életen át tartó rossz szokásra is. Bonyolult pszichológiai folyamat, egyfajta megtisztulás és átformálódás. Ráadásul mivel múltbeli kellemetlen, sőt esetenként szégyenletes események felidézésével járhat együtt, bizony sokak számára félelmetes és kicsit rémítő. Magunkkal való őszinte szembenézést igényel, önkritikát, az ego lecsökkentését, ami szintén nem könnyű a legtöbb embernek. Sokan a megtérés kapcsán bűntudatra asszociálnak. Pedig a tesuvának semmi esetre sem kell szomorúnak vagy keserűnek lennie, és nem is a bűntudatból kell, hogy elsődlegesen táplálkozzon. Rabbi Jiszráel Szalanter munkásságában sokat hangsúlyozta, hogy a cselekedeteink következményeinek tudatosítása az, ami egészséges motivációt ad a változáshoz. Ha tudjuk, hogy a bűnök eltávolítanak másoktól, az Örökkévalótól, a saját képességeink megvalósításától, akkor ezen következmények elkerülése a megtérés által sokkal pozitívabb inspirációt ad, mint a bűntudat.

7221799480_c97aa6f709_o

Rambam híres négylépcsős, megtérésre vonatkozó receptje a következő:

1. Ismerd fel a helytelen viselkedést, és hagyj fel vele!

2. Szóban valld be a helytelen cselekedetet (bűnt)!

3. Bánd meg! Lásd be annak negatív következményeit magadra és másokra!

4. Határozd el, hogy többet nem teszed és ezt az ígéretedet tartsd is be!

Ha a bűnt, amellyel kapcsolatban megtérést gyakorolunk, embertársunkkal szemben követtük el (lopás, hazugság, megszégyenítés, bántó szavak stb.), akkor mindent meg kell tennünk, hogy az illető megbocsátását elnyerjük, és a kárt, amit okoztunk neki, megtérítsük, jóvátegyük.

És itt térek rá a gyermekeinkre! Milyen könnyű bocsánatot kérni olyan felnőttektől, akit igazán nem is bántottunk meg, vagy eléggé bíznak bennünk ahhoz, hogy könnyen megbocsájtsanak.

De vajon gyermekeinket nem bántottuk meg az év folyamán? Nem voltunk néha igazságtalanok velük? Soha nem szégyenítettük meg őket? Nem sértettük az önbizalmukat, nem használtunk negatív címkézést velük szemben? Nem öntöttük rájuk a más miatti haragunkat vagy rossz kedvünket? Nem kiabáltunk velük, vagy másképp: nem adtuk meg nekik a tiszteletet, amely pedig a gyermeket is megilleti?

És ha történt ilyen, bocsánatot kértünk tőlük? Vagy a szülői tekintélyt védtük inkább?

Gyermekeinknél bizonyosan van annyi jó is a számlánkon, hogy nem lehet kérdés a megbocsátás, de vajon annak megfogadása, hogy a jövőben a gyermekeimmel figyelmesebb, türelmesebb, kedvesebb leszek, jobban figyelek a kis lelkükre, nem helyén való-e ezekben a napokban? Sőt talán éppen a velük való kapcsolatunk, kommunikációnk átvizsgálásával kellene kezdeni, hiszen minden szó, amit és ahogy nekik mondok, az bennük erősebb nyomot hagy, mint bárki másban, bármely szavam, amit valaha is mondtam, vagy mondhatok a jövőben.

Trendeli Bölcsőde- A zsidó bölcsőde

www.trendeli.hu

Panyiné dr. Ábrahám Zita