Hetiszakasz

Ki lehet kényszeríteni a szeretetet?

„Ahogy a kommunikáció helyreáll, elindul a gyógyító folyamat.” A Vájigas hetiszakasz azzal kezdődik: „Ekkor elébe lépett (odalépett) Júda, és mondta (Józsefnek): Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót urad fülébe…” Ebben nem is lenne semmi meglepő, csakhogy az előző hetiszakasz azzal fejeződik be, hogy József és Júda már beszélnek. József megnehezíti az életüket, és a […]

Megváltoztatni a világot

Szerénység és hitelesség a világ szolgálatában Mindig nagyon érdekesnek tartottam, amit a nagyapám mondott még évekkel ezelőtt. Azt hiszem, hogy Rabbi Iszrael Szalantertől idézte, attól a rabbitól, aki megalapította a muszár mozgalmat, amely a tulajdonságaink tökéletesítését tűzte ki célul. „Fiatalon azt hiszed, hogy meg tudod változtatni a világot. Ahogy öregszel, belátod, hogy ez nem lehetséges, […]

Várakozás, csüggedés nélkül

Mit tanulunk József türelméből? Nagyon érdekes dolog történik a legutóbbi és a mostani hetiszakasz között. Olyan, mintha a köztük lévő hét is része lenne a történetnek. Az előző hetiszakaszban József gyerekkoráról van szó, de nem arról, hogy mi történt, hanem arról, hogy ki tehetett arról, ami történt. József a megpróbáltatásokkal teli gyerek- és fiatalkorában végig […]

Összpontosítani a cél elérésére

Jákob azt mondta Józsefnek, hogy menjen, nézze meg a testvérei boldogulását és a juhok jólétét, hozzon neki jelentést róluk. Ez olyan feladat volt, amely nem csupán József és testvérei életét változtatta meg. Valójában az egész zsidóság történetét más irányba terelte. A vers így szól: „Egy férfi megtalálta, miközben a mezőn vándorolt, és megkérdezte tőle, mit […]

Érzékenység a kommunikációnkban

„A szavak, amiket kimondunk, mélyre hatolnak” A vers azt mondja: „reggel lett, és Lea volt az [Jákob mellett]” (1Mózes 29:25). Jákob be lett csapva, azt hitte, hogy Ráchelt veszi el, reggel azonban rá kellett jönnie, hogy nem őt vette feleségül, hanem Leát. Hét évvel korábban ő és Ráchel kötöttek egy megállapodást: Jákob adott Ráchelnak egy […]

Miért érdekes a Teremtés?

A Teremtő üzenete az egész világnak Mondta Rabbi Jichák: nem mással kellett volna kezdeni a Tórát, hanem: »ez a hónap nektek [a hónapok eleje]«, ami az első micvá, amelyet Izrael kapott” (2Mózes 12:1). Mégis miért a Teremtéssel kezdődik? Mert ha a népek azt mondanák, hogy »rablók vagyok ti, mert meghódítottátok magatoknak a [kánaánita] hét nemzet […]

Mózes élete, Mózes halála

„A nagyszerű emberek azok, akik segítenek másoknak naggyá válni” Mózes egyedül van egy hegytetőn Istennel, amikor meghal, úgy, ahogy évekkel azelőtt pásztorként Midjánban meglátta az égő bokrot, és meghallotta a hívást, amely megváltoztatta az életét és a világ erkölcsi rendjét. Ez a jelenet megindítóan egyszerű. Nincsenek síró tömegek. A közelség és a távolság érzése egyszerre […]

A nyolcadik nap

Az Örökkévaló elkezdi a munkát, és mi alkotótársként befejezzük azt. Hetiszakaszunk a szüléssel kapcsolatos törvényekkel kezdődik, amelyek közül az egyik legfontosabb a fiúgyermekek esetében, hogy „a nyolcadik napon pedig metéltessék körül előbőrének húsa” (3Mózes 12:3.). Erre az aktusra nem egyszerűen milaként (körülmetélésként), hanem brit milaként (a körülmetélés szövetségeként) szoktak hivatkozni. Ennek az az oka, hogy […]

A lelkesedés veszélyei

A tórai előírások jótékony hatása a vakbuzgóságra Ha elmélyedünk a szavak történetében, az néha olyan eredményeket tárhat fel, mintha egy ősi város romjait kutatnánk át. Vegyük az angol „lelkesedés” szót. Ma ezt valami pozitív dolognak tekintjük. Egy szótár így határozza meg: „energikus érdeklődés érzete egy bizonyos téma vagy tevékenység iránt, és arra való vágy, hogy […]

Égből pottyant pizza

A chámec tilalma, majd fogyasztása azonnal az ünnep után – ugyanannak az éremnek a két oldala. Minden peszách végén, miután segítettek elpakolni az összes peszáchi edényt, a gyerekeim alig várják, hogy megjutalmazzam őket egy éjszakai pizzázással.Megadtam magam ennek az éves rituálénak. A pizzéria mindig tele van ilyenkor, és nem rajongok sem a félórás sorban állásért, […]