Tóra ás tudomány

Az álnok kígyó? A judaizmus kígyófelfogásának rövid áttekintése és értelmezése

Ha történelmileg tekintünk a kígyóra, azt fogjuk látni, hogy a görögségben sokkal később jelent meg gyógyító szimbólumként, mint a zsidóságnál. „Gyere, és lásd, hogy Isten cselekedetei hogyan különböznek az emberek cselekedeteitől. Ha egy ember mérges valakire, megpróbálja tönkretenni az életét. De Isten másként cselekszik. Ő ugyan megátkozta a kígyót, ennek ellenére, amikor a kígyó felkúszik […]

Teremtés: a Tóra és a tudomány elméletei közötti konvergencia

Ha mégoly hihetetlennek is tűnik – van egybeesés a Tóra és a tudomány teremtéselmélete között Honnan származik a világmindenség? A hívő ember számára egyértelmű, hogy az univerzum a semmiből teremtetett, ahogyan azt a Tóra első könyvében olvashatjuk. Ám a tudomány hosszú időre elvetette ennek az állításnak a lehetőségét, arra hivatkozva, hogy ezen elmélet teljességgel ellentmond […]

Teremtés és evolúció?

Mózes és népe úgy fogadták el az Örökkévalótól a Tórát, hogy még nem tudtak részleteket arról, hogy mi fog benne állni. Igaz ugyan, hogy az Örökkévaló kihozta őket Egyiptomból, és az is, hogy már Ábrahámnak megígérte, hogy nagy néppé (gój gádol) fogja tenni a leszármazottait, mégsem mondattak el részletek a Tórával kapcsolatban. A zsidóság azonban […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás