Nászo

Efrájim áldozata

Távolodás a rossztól és jó cselekedet – milyen sorrendben?

Leghosszabb hetiszakaszának végén a Tóra hosszasan tárgyalja Izrael fejedelmeinek áldozatait, melyeket az oltár felavatására hoztak. Mind a 12 vezér ugyanolyan ajándékkal állt elő. A midrás sokat elárul ezekről a áldozatokról. Nézzünk meg egy érdekes állítást Efrájim vezetőjének, Elisámának az áldozatáról!

„Hetednapon az Efrájim fiainak fejedelme: Elisámá, az Ammihúd fia” (4Mózes 7:48).

„Efrájim az én fejemnek ereje…” (Zsoltárok 60:9). – Ez Efrájim hercegére vonatkozik, aki sábeszkor hozta áldozatát az oltár felavatására, ahogyan a Tóra írja: hetedik napon az Efrájim fiainak fejedelme. Tudjuk, hogy sábesz volt, mert már korábban mondtuk, hogy a hercegek vasárnap kezdték el hozni áldozataikat… (Bemidbár Rábbá 14:1).

A midrásban idézett sor a Zsoltárokból arra az esetre vonatkozik, amikor Jákob élete végén megáldotta Me­ná­sét és Efrájimot. Bár Menáse volt az idősebb, mégis Ef­rá­jimot áldotta előbb. Ezért ő Jákob „fejének ereje”, hiszen őt részesítette előnyben. A midrás arra utal, hogy Elisámá csak azért tudta sábeszkor hozni az áldozatát, mert Jákob Efrájimot preferálta. Normális helyzetben az áldozathozatal nem írná felül a szombati törvényeket, mégis az erő, amellyel Jákob Efrájim törzsét felruházta, lehetővé tette a kivételt. Ezt az érdekes midrást a következő elképzelés is komplikálja:

Ez felülírta a sábeszt és a tumát (tisztátalanságot), bár egy egyén áldozata nem írja felül egyiket sem (Szifri, Naszo 51).

Ez azt sugallja, hogy bármelyik fejedelem ajándéka felülírhatta volna a sábeszt (és a tumát is). Mi köze van Jákob áldásának egy évszázadokkal későbbi szombati áldozathoz, és milyen hatással volt ez a többi törzsre?

Efrájim és Menáse

Először is meg kell vizsgálnunk József két fiának, Efrájimnak és Menásének a természetét. Mint mindig, nevük sokat elárul róluk. Ebben az esetben a következő információ van a birtokunkban:

„És nevezte Jószéf az elsőszülöttnek nevét Menásénak: mert mondta, elfelejtette velem Isten minden vesződségemet, és atyámnak egész házát. A másodiknak nevét pedig nevezé Efrájimnak: mivel, mondta, megszaporított engem Isten nyomorúságomnak földjén.” (1Mózes 41:51–52.)

Menáse nevének gyökerei a feledésben, a múlttól va­ló eltávolodásban rejlenek. Ez egy bizonyosfajta isteni szolgálatot reprezentál, amelyben az egyén elhatárolódik a rossz tulajdonságoktól a tökéletesség reményében. Ugyanakkor Efrájim a termékenységből ered. Ez a spirituális célok felé tartó fejlődésnek egy másik módja, amely a jó tulajdonságokra és a micvák teljesítésére koncentrál. Ezt a két megközelítést a következő sor foglalja össze:

„Távolodj el a rossztól és cselekedjél jót” (Zsoltárok 34:15).

Jelen esetben Menásé távolodik el a rossztól, és Efráim cselekszik jót.

Ha visszaemlékszünk Jákob áldására, akkor láthatjuk, hogy József azt szerette volna, ha Jákob születési sorrendben áldja meg az unokáit. Jákob ezt visszautasította. A József és Jákob közötti látszólagos konfliktus megértése fontos számunkra.

József (a fenti idézetnek megfelelően: először távolodj el a gonosztól, utána cselekedj jót) Menáse megáldását szerette volna először. Azzal, hogy Jákob először Efrájimot áldotta meg, olyan hozzáállást mutatott, amelyben az ember a jó cselekedetekre koncentrál. A micvák következtében a rossz tulajdonságok maguktól eltűnnek. Jákob számára ez a megközelítés jobb volt, mint Józsefé, melyben a Tóra betartását a rossz tulajdonságok feladásával kezdjük, majd ezután foglalkozunk a micvákkal. Feltételezhetjük, hogy Jákob véleménye az általános vélemény a zsidóságban.

Sábesz

A probléma József megközelítésével nyilvánvalóvá válik, ha azt alkalmazzuk a sábeszre. A sábesz szent, ezért szükségünk van spirituális előkészületre mielőtt magunkra vehetjük. A baj csak az, hogy ebben az esetben akár sohasem érnénk meg rá, hiszen mindig lehet többet készülni. Így sohasem lenne sábeszünk! Ehelyett minden héten megpróbáljuk a legjobb formánkat hozni, majd jön a sábesz, és mi valahogy mégis készek vagyunk rá. Ez azt jelenti, hogy József stratégiája alapján egy átlagos embernek az egész élete azzal telt volna, hogy rossz tulajdonságaitól próbál megszabadulni, miközben soha nem tud előrehaladni. Megrekedt volna a gonosztól való eltávolodásnál, és nem tudott volna jót tenni. Mi Jákobot követjük: micvákkal teli életet folytatunk, és biztosak vagyunk benne, hogy idővel sikeresek leszünk mind a cselekvésben, mind a távolodásban.

Rembrandt Harmensz van Rijn: Jákob megáldja József fiait, 1656

Rembrandt Harmensz van Rijn: Jákob megáldja József fiait, 1656

A szombati áldozat

Az eredeti témánkhoz visszatérve már érthetjük, hogy miért írta felül Efrájim áldozata a sábeszi tiltásokat. Az­zal, hogy Jákob Efrájimot választotta, örökre a jó tettekre helyezte a hangsúlyt a zsidóságban. Amikor Ef­rájim her­cege meghozta áldozatát, az rendkívül bőkezű cseleke­det volt, kiváló példája annak, hogy a törzs az isteni szolgálatot egy pozitív cselekedettel kívánja megkezdeni. Eli­sá­má sábeszi áldozata erre utal. Isteni bölcsesség támasztotta alá a háláchától való eltérést.

Természetesen a jó cselekedetekre helyezett hangsúly nem csak az efráimiakra vonatkozik. Mivel Jákob áldásáról van szó, ezért ez az egész zsidó nép minden tagjára vonatkozik. Erre utal a Szifri, aki szerint bármelyik törzs hozhatott volna sábeszkor áldozatot, ha szükség lett volna rá. Amint Jákob meghatározta az irányt összes leszármazottjának, bármelyikőjük hozhatott volna áldozatot szombaton.

fordítás • Horváth Árje