A vallásos dogma fenntartása mindig káros a tudomány számára.

Szerző: Jeff Jacoby
Forrás: Aish.com
Fordította: Szántó-Várnagy Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2014. február

Szerző: Jeff Jacoby
Forrás: Aish.com
Fordította: Szántó-Várnagy Binjomin Zeév
Megjelent: Forrás – 2014. február

Talán ma már nehéz elképzelni, de élt egyszer egy vallásos fundamentalista, aki fejébe vette, hogy fizikát fog tanítani a cambridge-i egyetemen. Az illetőt annyira lekötötték a bibliai próféciák, hogy írt egy könyvet Dániel próféta könyvéből és János jelenéseiből, tele matematikai számításokkal. A világvégét – Dániel egyik próféciája alapján – nem korábbra mint 2060-ra jósolta. Azt is kiszámolta, hogy melyik évben történt a Teremtés: i. e. 3988 jött ki neki.

Manapság nem sok egyetem van felkészülve arra, hogy olyan professzort alkalmazzon, aki nem egyszerűen az „intelligens tervezés”, hanem a leghatározottabban az isteni teremtés mellett tör lándzsát. A mi emberünk például ilyen gondolatokat ír a csillagászatról: „Ez az elképesztően csodálatos rendszere a Napnak, bolygóknak és üstökösöknek kizárólag egy intelligens és hatalmas Létező gondolataiból származhat… Ő irányít minden dolgot, és mindent tud, amit csak tudni lehetséges.”

Alkalmaznánk valakit a fizika oktatására, aki ilyen nézeteket vall? Egy egyházi középiskolában talán, de egy komoly egyetemen mit szólnának mindehhez a kollégák? Valószínűleg sokan idéznék a neves evolúciókutató, Richard Dawkinsnak azt a gondolatát, mely szerint „ellenséges vagyok a fundamentalista vallásossággal, mivel az tevékenyen akadályozza a tudományos felfedezés folyamatát… Kiforgatják a tudományt, és megbéklyózzák a gondolkodást.”

Hasonló világlátással rendelkezik a vallásosság másik aktív ellenzője, Sam Harris. „A tudomány és vallás közti ellentét eredendő és feloldhatatlan” – írja esszéjében, melynek címe: A tudománynak el kell pusztítania a vallást. Legalábbis világossá teszi azt az ellenszenvet, amellyel manapság sok tudós a vallásos hit felé fordul. „A tudomány sikere sok esetben a vallásos dogma rovására jön létre, míg a vallásos dogma fenntartása mindig káros a tudomány számára.”

Kevésbé elegáns, de befolyásosabb forrás az amerikai tudományos akadémia által 1995-ben kiadott szabványkönyv, mely a vallást a „mítosz”, „misztikus értelmezés”, il­letve „babonaság” kategóriájába sorolta – a tudományos ku­tatás szellemével egyik megjelölés sem fér össze. 2003-ban a texasi egyetem egyik biológiaprofesszora, Michael Dini büszkén hirdette és vállalta, hogy következetesen megtagadja az ajánlólevél írását az olyan diákoknak, akik nem tudnak „igaz és határozott tudományos választ adni” az emberiség eredetének kérdésére. „A tudomány és a vallás nem fedheti egymást” – hangsúlyozta egy interjúban.

De az ilyen és ehhez hasonló megfontolások nem tarthatták vissza emberünket az egyetemi fizikatanári állás megpályázásától. Jól tette, hiszen megkapta, sőt 1668-ban megkapta a ma is egyik legrangosabbnak számító megtisztelő egyetemi pozíciót, a „Lucasian Chair of Mat­he­matics”-et. Így Isaac Newton, miközben továbbra is megőrizte vallásos érzelmeit és elkötelezett bibliaértelmezési ambícióit, korának legismertebb tudósává vált, és a tudománytörténet egyik legmeghatározóbb alakjává.

A jeruzsálemi Héber Egyetem egy nemrégiben megnyitott kiállításának tárgya Newton lángoló érdeklődése a vallás, az utolsó idők és a Biblia titkai iránt. Több ezer oldalas jegyzetei bárki számára elérhetők a kiállítás honlapján. Megközelítőleg 3 millió szóból álló szellemi öröksége egyebek mellett a salamoni Szentély méreteit, a húsvét pontos számításának algoritmusát, a Bibliában szereplő szimbólumok értelmezését egyaránt tartalmazza. „Newton volt az utolsó igazi, nagy, reneszánsz emberek egyike – mondja a kiállítás egyik kurátora –, egy gondolkodó, aki matematikával, fizikával, optikával, alkímiával, történelemmel, vallással, próféciák értelmezésével egyaránt foglalkozott, és látta, hogy kapcsolódnak ezek egymáshoz.” Az ember, aki felfedezte a fény összetételét, levezette a mozgás törvényeit, megvetette az analízis alapjait, kiszámolta a hang sebességét, definiálta az általános tömegvonzást, mindeközben mélyen hitt „egy intelligens és hatalmas Létező uralkodásában” – maga volt az élő cáfolata a XXI. századi előítéletes gondolkodásnak, mely szerint „a vallás megbéklyózza a tudományt”. „Éppen a hite volt az egyik fő inspirációja a természet tanulmányozására” – írják a kiállítás kapcsán.

Newton számára magától értetődő volt, hogy a vallásos érdeklődés és a tudományos kutatás kiegészítik egymást. Az igazságot kereste mindkét „könyvben”, melyet a Teremtő írt – mind a Szentírás, mind a Természet könyvében. Ahogy Francis Bacon hívta: „I-ten szavának könyve” és „I-ten munkáinak könyve”. A világ tapasztalati úton történő megfigyelése nem jelentette számára hite elhagyását. Éppen ellenkezőleg: minél jobban megérti az ember a Teremtés művét, annál közelebb kerülhet a Teremtőhöz. Ahogyan a 19. zsoltár írja: „Az egek beszélik el I-ten dicsőségét, és az égboltozat meséli kezeinek művét.”

Jóllehet a vallásos dogmatizmus lehet szemellenzős, elrejtheti az igazságot azok elől, akik nem kíváncsiak rá. De ugyanerre a tudományos dogmatizmus is alkalmas. Sem a hit, sem az ész nem képes minden kérdés megválaszolására. Newton világlátása szerint a legjobb az, ha az ember mindkettőnek teret enged.

vissza