Legbelül szabadnak lenni…
Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2012. április
Szerző: Domán Sije
Megjelent: Forrás – 2012. április
A zsidó családok évezredek óta minden évben niszán hónap tizenötödikén este együtt ünnepelnek. Szédereste van. Mi egy mondatban a szédereste lényege? „És mondd el a fiadnak azon a napon […]” (2Mózes 13,8), a zsidó apuka elmeséli gyerekeinek, családjának, saját magának az egyiptomi száműzetés és kivonulás történetét.
„Tórai tevőleges parancsolat niszán hónap tizenötödikén mesélni azokról a csodákról, amelyek atyáinkkal történtek Egyiptomban […]” (Ramban). A micvá legegyszerűbb értelme továbbadni a következő generációknak az információt az egyiptomi rabszolgaságról, a csodákról, a kivonulásról. Ez biztosítja hagyományaink folytonosságát. Ennek a micvának a célja azonban nem kizárólag a következő generáció, hiszen Bölcseink azt mondták, hogy annak is kötelessége elmesélni az egyiptomi kivonulás történetét, akinek nincs gyereke, sőt még annak is, aki teljesen egyedül tölti a széderestét. A Széfer háchinuch szerint e micvá célja, hogy általa emlékezzünk meg azokról a csodákról, amelyeket az Örökkévaló tett értünk, amikor kihozott minket Egyiptomból. Megjutalmazta a jókat és megbüntette a rosszakat. A hákárát hátov, a hálaérzet azért a jóért, amelyet egykor kaptunk, nem szűnhet meg! Újra fel kell idéznünk, élőnek kell megőriznünk ezt az érzést, ne csökkenjen évről évre, generációról generációra! Itt már nem egy új generáció számára átadandó információról szól a micvá, hanem egy már meglévő felelevenítéséről.
„emlékezzünk meg azokról a csodákról, amelyeket az Örökkévaló tett értünk, amikor kihozott minket Egyiptomból”
Ramban azt mondja (a Bo hetiszakasz végén), hogy nem véletlen, hogy maga a Tóra is folyamatosan visszatér az egyiptomi kivonulás megemlítésére (ötven alkalommal!), és számos micvá okának azt a meghatározást adja, hogy zécher liciát micrájim, az egyiptomi kivonulás emlékére, hiszen az egyiptomi kivonulás a zsidó hit alapja. A csodák által bebizonyosodott, hogy van a világnak Teremtője, aki teremtette a természeti törvényeket, és kedve szerint megváltoztatja őket. Bebizonyította, hogy felügyeli az emberek cselekvéseit azáltal, hogy megbüntette a rosszakat és megjutalmazta a jókat. Az is világossá vált, hogy van prófécia, az Örökkévaló beszél a prófétáival, felfedi nekik akaratát, hiszen Mózes előre bejelentette a csapások milyenségét, kezdetét és végét. Az Örökkévaló nem „mutatja meg magát” mindenkinek, akiben valami kétség merül fel. Egyszer a kivonulásnál világossá tette ezeket az alapelveket, és ezután már csak emlékezni kell rá, újra és újra visszatérni hozzá. Évről évre minden széderestén egyre jobban és mélyebben részünkévé válhatnak a zsidó hit alapelvei.
Még egy fontos dolog. Peszách, illetve a szédereste nem puszta megemlékezés az egyiptomi kivonulás történelmi tényéről. Van a kivonulásnak, a szabadságnak egy emelkedettebb, spirituálisabb tartalma. Ez a tartalom már nem kötődik egy kizárólagos évszámhoz, helyhez, hanem évről évre állandóan ismétlődő lehetőség, amely által minden egyén életében kortól és helytől függetlenül bekövetkezhet egy egyiptomi kivonulás. Ez az, amire minden évben törekednünk kell szédereste: szabaddá válni! Mi a szabadság? A szabadság nem más, mint függetlenné válni minden önmagunkon kívül eső hatástól. Akkor számítok szabadnak, ha nem vagyok alávetve se testi vágyaknak, se pénznek, se hatalomnak, se társadalmi normáknak. Saját értelmem és belátásom szerint dönthetek mindenben. Nem befolyásol a környezetem hangulata, vagy hozzám való viszonya. Az én szempontomból mindegy, hogy kedvesen beszélnek velem, vagy rám kiabálnak. És mindez nem flegmaság és nem érzéketlenség miatt, hiszen a „szabad ember” is köteles továbbra is érzékenyen viszonyulni a környezetéhez, köteles továbbra is adni és könyörülni. De az önállósága miatt képes felülemelkedni a külső okozókon. Ez a felemelkedés, a mélyebb, teljesebb én megtalálása egyben az Örökkévalóhoz, a teljességhez való közelség is. Ez az egyiptomi kivonulás mélyebb tartalma. „Minden generációban köteles az ember úgy tekinteni magára, mintha ő jött volna ki Egyiptomból.” (Hágádá) A kivonulás elmesélése többek között az, ami ezt elősegíti. Ezen a szinten a Hágádá elmesélése nem információátadás, hanem a lehetőség, hogy újra átéljük az egyiptomi kivonulást, és még ha ennek a történelmi, már elmúlt aspektusához nem is tudunk csatlakozni, arra csak emlékezni tudunk, de a tartalmi aspektusához igenis csatlakozhatunk, személyesen átélhetjük, és szabaddá válhatunk.
A KIVONULÁS ELMESÉLÉSÉNEK A TÖRVÉNYEI
A kivonulás elmesélésének a micvája tórai törvény, amelyet niszán hónap tizenötödikén este kell teljesíteni, mégpedig amikor a mácá (macesz) és a máror (keserű ízű zöldség) előttünk van. Erre utal is a Tóra, amikor a mácát „lechem oni”-nak hívja, aminek ugyan szó szerinti jelentése szegény kenyér, de Bölcseink úgy magyarázták, hogy az oni szó azt is jelenti, hogy válaszolni (láánot), azaz a mácá az a kenyér, amin sok mindent válaszolunk (hiszen a hágádát kérdés-felelet formában meséljük el). Ez a kötelesség érvényes akkor is, ha a családjával van az ember, és akkor is, ha egyedül tölti a széderestét. Ugyancsak független attól, hogy az illető életében először hall az egyiptomi kivonulásról, vagy pedig egy nagy bölcs, aki a kivonulás összes részletével már tisztában van. Amikor a Hágádában a Mágid részhez érünk, ami a kivonulás elmesélése, mondja ki, vagy legalábbis gondoljon rá, hogy most egy tórai micvát fog ezzel teljesíteni. Ugyan a szédereste jelentős részében oldalra dőlve ülünk, úriasan, de a kivonulás elmesélésére ez nem vonatkozik, hiszen akkor istenfélelmet kell magunkban felébreszteni. A Hágádát kérdés-felelet formában kell elmesélni. Alapvetően a gyerekek kérdeznek, és próbáljuk is őket erre inspirálni. Mindenféle szokatlan dolgokat csinálunk, aminek hatására remélhetően fel fogják tenni a kérdést: „Má nistáná”, miben különbözik ez az este a többi estétől? Azért fontos, hogy a kivonulás történetét kérdés-felelet formájában meséljük el, mert a kérdés érdeklődést és nyitottságot fejez ki. Sokkal könnyebb a választ befogadni, magamévá tenni, ha már feltettem a kérdést, mintha csak simán elmesélnek nekem valamit.
Úgy rendelték Bölcseink, hogy az elmesélést a történet negatív részével kezdjük, és a pozitív részével fejezzük be. Gyakorlatban a Hágádában ezt mind fizikai értelemben, mind szellemiben megvalósítjuk. A Hágádá elején említjük azt, hogy a „fáraó szolgái voltunk”, és úgy fejezzük be, hogy „és kihozott minket az Örökkévaló […]” – ez a fizikai része. A szellemi pedig, hogy úgy kezdjük: „kezdetben bálványimádók voltak az őseink”, és úgy fejezzük be, hogy „és most közelített minket az Örökkévaló a szolgálatához”. Az elmesélés minimuma, Rábán Gámliélnek a Hágádá végén található mondása: „Aki ezt a három dolgot nem mondta, nem tett eleget a kötelességének: pészách, mácá, máror […]”. A maximum pedig: „minél többet mesél valaki (a kivonulásról), annál dicséretesebb”. Köteles a Hágádát olyan nyelven mondani, amelyet a résztvevők megértenek, ha csak elmondja héberül, és a többiek nem értették, akkor ők őmiatta nem tettek eleget a micvának. Nem szabad az elmesélést beszéddel megszakítani. Helyes, hogy az összes résztvevő maga is mondja a Hágádá szövegét, és ne csak úgy teljesítse ezt a szép micvát, hogy mástól hallgatja. De ha mégse mondta, attól még természetesen eleget tett azzal is, hogy mástól hallgatta.
Lesáná hábáá birusálájim hábenujá!
(Jövőre – azaz még idén – a felépített Jeruzsálemben!)