Egyéb

„Habata”

Szubjektív beszámoló a bölcsődei életről.

Megjelent: Forrás – 2013. június

Megjelent: Forrás – 2013. június

„Habata”, mondja Tai őszinte örömmel az őt fogadó ölelésben, ahogy megérkezik reggel az oly kedves terembe. Körbeszaladva egyenként üdvözli a kis barátokat, az új nap új csodákat tartogat! „Habata”, és a varázsszóra mindannyiunkat egyszeriben eltölt a gyermeki tisztaság, a reggeli áldást kísérő huncutkodásokon együtt nevetünk… csak úgy gurgulázik a nap, bukfenceznek a percek, a finom ebédig énekhangon repülünk. „Habata”, Tai, aludj szépen, elfáradtunk a sok tennivalónkban, faliújságon függ már a színes ceruzád nyoma, álmodban vár a délelőtti hintázás és a homokozólapát is! Barátaid már egyenletesen szuszognak a kiságyban, egy sincs köztük, aki csak úgy futni hagyta volna az ébrenlét óráit…

Miri legyőzte a felvehetetlennek tűnő szandált, Etan ma talán egy egész percet is egyhelyben ült a reggelizőasztalnál, Noya ma is tisztességes repetákkal értékelte nagyra a szakács munkáját, sőt a megüresedett tányér sem magától került vissza a tálalókocsira… Dina oly odaadóan gondozta egész délelőtt a babáját, miközben alkotásai a legszebbek közül valóak, Noa tánclépéseinél csak az újonnan használt héber szavainak száma több, Babu pedig ma sem mulasztott el minden motort tisztességesen megfuttatni… Maya foglalkozás közben pontosan olyan csudálatosakat nézett, mint ahogy azt a világ ámulatára a bölcsi plakátján is teszi, a kis Máté és Dovi pedig ma is számtalanszor jutalmazták meg mosolyukkal a gondozóikat!

„Habata”, csengi a xilofon, és „Habata” íze van az ébredést követő uzsonnának is. Zelmára is átragad a varázsszó, habár a 2 éves kislány még csak pár napja érkezett, máris bizalmasa minden társa és a gondozók is!

„A mi bölcsinkben vannak a világ legszebb gyermekei!” – mosolygunk össze egymással mi, nevelők, miközben a kéttannyelvű környezetben az igazi csoda az újszerű pedagógia és az ősi hagyományok mindennapos egyesítésével születik.

Nem sikerülhetne mindez a varázsszó nélkül… „Habata”!

Tai, Köszönjük!
(Zucker Tai, 2,5 éves, Wesselényi utcai bölcsődés)



vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás