Híreink

Harcom a szabadságért Iránban

Egy bátor anya döntése megnyitja lánya számára a szabadságot

Iráni zsidóként a szabadságvágyam arra vezetett, hogy elhagyjam a családomat és az örökségemet, és veszélyes utakon elutazzak egy olyan országba, ahol tanulhatok, kinyithatom a számat, és zsidó lehetek.

A 70-es évek végének gyerekeként Iránban azt tanultam, hogy le kell hajtanom a fejemet, és csukva kell tartanom a számat. Lehettem zsidó, feltéve hogy diszkrét és csendes vagyok. Az apám ennek betartására biztatott, mert így maradhatott fenn Irán zsidó közössége több ezer évig. Minden iráni kisebbség tudta jól, hogy a fennmaradásának – és a virágzásának – feltétele az volt, hogy kicsi és csendes legyen.

Nem lehettem saját magam.

Tudtam, hogy nem vagyok saját magam – nem mondhatom ki a véleményemet, nem olvashatom azt, amit akarok, nem hallgathatom a nekem tetsző zenét, nem járhatok az utcán felemelt fővel, és nem lehetek lány, diák, zsidó.

Az édesanyám azt mondta, hogy kitűzhetek nagy célokat, és elérhetek bármit, amit a férfiak, de én tudtam, hogy a szabadságomnak vannak határai. A felelősségérzetem azt súgta, hogy ha nagyon ragaszkodom a cselekvési szabadságomhoz, súlyos következményekkel találom szemben magam. A 70-es évek végének Iránjában zsidónak és gondolkodónak lenni azt jelentette, hogy egy viszonylagos szabadságban voltam rabszolga, az uraim akarata szerint.

Sohasem tudtam ezt elfogadni.

A szívem parancsát követtem

1978-ban, 13 évesen kiszöktem az apám házából, hogy csatlakozzam a sah brutalitása ellen tüntető egyetemistákhoz. Azt hittem, hogy ha én is azt kiáltom, hogy „Éljen a szabadság!”, akkor segítem, hogy eljöjjön a szabadság az országomba. Fiatal, idealista és naiv voltam. Mivel az én ambícióim elsősorban az egyetemre vonatkoztak, igazán hittem benne, hogy a szabadságvágyam nem okozhat sem nekem, sem másnak gondot.

Amikor Komeini Ajatollah elfoglalta a sah helyét, sohasem látott kegyetlenség és szigor lépett életbe az országomban, egyik zsarnok követte a másikat. Hogy perzsa szólással éljek, kimásztunk a kátyúból, hogy beessünk a kútba. Én mindezek ellenére továbbra is követtem a szívemet, és felszólaltam, ha bántást vagy veszélyt láttam.

13 évesen az iskolaudvaron beavatkoztam egy incidensbe, és ennek a következményei évekig üldöztek. Magán lányiskolába jártam, ahova sokféle otthonból érkeztek lányok, együtt tanultunk, és barátok voltunk, még meg is látogattuk egymást. Amikor szélsőséges csoportok Sirázban, a városomban siettetni akarták a sah lemondását, az egyik taktikájuk az volt, hogy társadalmi nyugtalanságot provokáltak. A bahai közösségben sok házat felgyújtottak. Azon a bizonyos napon röplabdáztam a szünetben, és láttam, hogy összegyűlnek páran egy bahai barátnőm körül. Hallottam a hangján, hogy el van keseredve. A csoportunk radikálisabb tagjai azzal gúnyolták, hogy kár, hogy az ő háza nem égett le. Belevetettem magam a veszekedésbe, és azt mondtam a vezetőjüknek: „Hogy mondhatsz ilyet, hogy az ő házának is le kellett volna égnie? Azt állítod, hogy a Próféta tanításait követed, de ő sohasem engedte volna ezt meg. A Mohamed név azt jelenti: béke és tolerancia. Mennyire vagy te békés és toleráns, ha felgyújtod ártatlan emberek házait?”

Felfüggesztettek az iskolából, de tudtam, hogy megvédtem a barátomat az igazságtalansággal szemben. Az édesanyám azt mondta, hogy helyesen cselekedtem, de soha többé ne tegyek ilyen veszélyes dolgot. Az édesanyám bölcs volt: évekkel később ez a muszlim iskolatársam a hezbollah-kapcsolatai segítségével feltette a nevemet egy kormánylistára, ahol az eltüntetendő emberek szerepeltek. Abba kellett hagynom a tanulmányaimat, és több mint egy évig bujkáltam, majd végül elmenekültem Iránból.

Vajon akkor is ilyen szabadon beszéltem volna, ha tudom, hogy a kirohanásom miatt egy napon a világ legveszélyesebb sivatagában – a Kavira Lootban – kell menekülnöm, és nehezen kell átszöknöm Pakisztánba? Azt hiszem, igen.

A hidzsáb rabszolgájaként

Iránban egyre szigorúbb lett a rendszer, és a nőknek hidzsábot kellett viselniük. Az ajatollah egy olyanfajta hidzsábot tett kötelezővé, amely nehéz, sötét és csúnya volt. Szó szerint lépni sem lehetett tőle. Azok a nők, akik felfedtek egy kis darab bőrt – bokát, nyakat vagy csuklót –, bírságot kaptak, börtönbe kerültek, vagy az ajatollah motoros gárdistái savval leöntötték őket. Az utcákat járták motorral, odahúztak a szabálysértő nő mellé, leöntötték, és elhúztak, otthagyva őt a fájdalommal, a szégyennel és az örökre megmaradó sebhelyekkel.

Az édesanyám látta, hogy elsorvadok otthon, felvette a kapcsolatot az embercsempészekkel, és átadott nekik. Azt mondta: „Ha nincs miért meghalnod, akkor nincs miért élned sem. Menj velük a sivatagba, a szabadságba, élj! Ez itt nem élet, amit élsz, a hanem élő halál.” Ma is megszakad a szívem, ha a bátor édesanyámra gondolok, aki nézte, ahogy idegenek társaságában elhagyom az otthonunkat, aki lemondott rólam azért, hogy egy másik világban élhessek.

Sok iráni zsidó Perzsia részének érezte magát, ahogy más népek is. A rabszolgák néha elfogadják a kötelékeiket.

Az őseim követték a Teremtő kezét, aki kivezette őket a rabszolgaságból a sivatagba, ahol 40 év alatt nép­pé váltak és megtisztultak a rabszolgaság bűzétől, és bementek Kánaán földjére. 1982-ben átmentem a si­vatagon, 7 hónap múlva elértem Kanadába, és boldogan hagytam magam mögött a rabszolgaságom jelképét, a hidzsábot, hogy szabadon élhessek a népem között, ahol szabadon beszélhetek és megoszthatom a hitemet egy elfogadó és toleráns közegben. Az új országomban elég magabiztos lettem ahhoz, hogy felvállaljam az egyediségemet, hogy kanadai-iráni zsidó vagyok, és úgy érzem magam, mint egy sziklás talajból termékeny földbe átültetett virág.

Szívem legmélyén tudom, hogy „minden nemzedékben úgy kell éreznünk magunkat, mintha mi jöttünk volna ki személyesen Egyiptomból. Ma rabszolgák vagyunk, holnap szabad emberek.” Én megéltem ezt. Megszöktem a hidzsábtól, és az a küldetésem, hogy elmondjam ezt a történetet, annak a történetét, hogy mit jelent zsidónak lenni.

Fordította · D. Ch.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás