Az alábbiakban beszámolunk néhány meglepő, távoli vidékről, ahol a várakozások ellenére virágzik a zsidó közösség
Virágzó közösségek a világ legtávolibb csücskeiben.
„És széthintem őket a népek között, hogy a messze földeken [is] emlegessenek engem, és fiakat neveljenek, és visszatérjenek” (Zechárjá 10:9). A zsidók különleges történelmének része a diaszpórában való szétszóratás. A zsidó nép csodálatos módon évezredeken keresztül fennmaradt a száműzetésben, és szerte a világon nyomot hagyott maga után.
Mára a zsidó nép visszatért a hazájába ahonnan származik, ahol a világ zsidóságának csaknem a fele lakik. Íme néhány meglepő, távoli vidék, ahol a várakozások ellenére virágzik a zsidó közösség.
Gibraltár
A Spanyolország csücskén elhelyezkedő, kevesebb mint 7 négyzetkilométernyi területű és az 1700-as évek óta angol fennhatóság alatt álló Gibraltár félreeső, különleges sziklás vidék. A brit tengerentúli területként nyilvántartott városállamnak saját pénzneme van, a gibraltári font. A helyiek a spanyol és az angol keveréknyelvén, ún. llanito nyelven beszélnek, mely hordoz magán egy kevés héber nyelvi befolyást is. 30 000 lakos és rajtuk kívül több száz berber makákó – Európa utolsó vad emberszabású főemlősei – tudhatja otthonának Gibraltárt.
Gibraltáron évszázadok óta laknak zsidók, érkezésüket 1356-ra datálják. Ma már 750 főt számlál virágzó közösségük, mely különösen jól fejlett infrastruktúrával bír: a Gibraltáron élőknek négy zsinagóga, egy mikve, egy kóser kávézó és egy-egy vallásos főiskola – külön fiúknak és lányoknak – áll rendelkezésére. A többségében ortodoxokból és szefárdokból álló gibraltári zsidó népesség gyorsan növekszik: 2008 óta a negyedével vannak többen – ekkor vezették be ugyanis a potenciális zsidó bevándorlóknak szóló hitelezést, mintegy segítségként, hogy letelepedhessenek Gibraltáron, vagy ahogy sokszor másképpen nevezik: „a sziklán”.
A viszonylag kisszámú közösség tagjai jól összetartanak. „Egységes közösség alakult ki, úgy érezzük itt magunkat, mint egy nagy család – mondja a Gibraltáron lakó Mark Benady –, mindig összegyűlünk az örömteli – és a sajnos szomorú – események alkalmából is.”
Botswana
A ritkásan lakott, szárazfölddel körülzárt dél-afrikai Botswanát a világon sok helyen a népszerű, az országban játszódó Number One Ladies’ Detective Agency (Egyes számú női detektívügynökség) című regénysorozatból ismerik [Az első rész 1998-ban jelent meg, 2014-ben adták ki a 15. részt. Ma már papíralapú és e-könyv formában is elérhető – a ford.] A nagyrészt sivatagos, kétmillió főt számláló ország Dél-Afrika legújabb zsidó közösségének nyújt otthont, az egyetlennek, amely növekvőben is van.
Hozzávetőlegesen 100 zsidó – sokuk Izraelből érkezett – él Gaborone-ban, Botswana fővárosában, mely az elmúlt években egész Botswanát az egyik legszegényebb afrikai országból az egyik leggyorsabban fejlődővé átalakító gazdasági reformoknak köszönhetően szintén növekedésnek indult. A sábeszt és az ünnepeket az emberek otthonaikban tartják, a Dél-afrikai Köztársaságból importálják hozzá a kóser élelmiszert. 2004-ben a közösség felállította a hivatalos irányítótestületet, a Botswanai Zsidó Közösséget („Jewish Community of Botwsana”), amely egy zsinagóga vagy zsidó közösségi központ funkcióját ellátó épület megépítésére szolgáló terület megvásárlásának lehetőségeit kutatja. Időközben egy chéder (zsidó iskola) is létrejött a fiatal közösség 20 gyermekére alapozva, biztosítva a botswanai élénk zsidó közösséget az elkövetkező évekre.
Japán
Körülbelül 600 zsidó él ma Japánban, Kobe és Tokió történelmi központjaiban. Az első zsidó telepesek – javarészt amerikaiak, angolok és lengyelek – 1861-ben érkeztek Japánba. Miután először Tokió környékén telepedtek le, az 1923-i nagy földrengéskor az óceánparti Kobéba költöztek át. Az egyik első zsidó lakos Raphael Schaver amerikai üzletember volt, aki megalapította az országban az első idegen nyelvű újságot, a Japan Expresst. Az első bevándorlóknak még mindig él leszármazottja Kobéban.
A második japán zsidó közösség az 1880-as években Nagaszakiban telepedett meg, az orosz pogromok elől menekülve. A nagaszaki közösség mintegy 100 családjával nemsokára Japán legnagyobb zsidó közösségévé nőtte ki magát. Az 1904-05-ös orosz–japán háború idején a közösség jórészt elmenekült, és tóratekercsét a kobéi hittestvérekre hagyta. (A nagaszaki zsidó közösség egyik leghíresebb tagja Joseph Trumpledor, aki az orosz–japán háborúban elvesztette a fél karját: megalapította a zsidó védelmi erőket, amely később hozzájárult a zsidó állam létrejöttéhez is.)
Kobe zsidó közössége tovább virágzott a XX. században, odavonzva az orosz, iraki, szíriai és kelet-európai bevándorló zsidókat. A II. világháború idején a litvániai japán konzul, Chiune Sugihara mintegy 2000 zsidónak adott ki kilépési vízumot, Kobéba irányítva őket. Sok zsidó a nyüzsgő japán kikötővárosba érkezve és látva az ott virágzó közösséget a letelepedés mellett döntött. Ma a város zsidó lakossága kicsi: a közösségi sábeszi étkezések gyakoriak, és van egy zsinagóga is.
Tokió mai zsidó közössége nemrégiben, az 1950-es években telepedett meg, amikor is számos külföldi áramlott be, hogy segítsenek újjáépíteni a háború sújtotta országot. A tokiói központjában elhelyezkedő Hiroo városrészben 1952-ben alakult zsidó közösség. Itt jiddisül beszéltek, így a számos különböző országból származó zsidók könnyebben kommunikálhattak egymással. 2009-ben egy új, nagyobb, kb. 120 családot kiszolgáló közösségi központot hoztak létre.
Uruguay
Az általános vélekedés szerint a dél-amerikai Uruguayban az 1600-as évek óta laknak zsidók, mivel Colonia városában egy ebből az időből származó mikve (rituális zsidó fürdő) maradványait fedezték fel. A távoli és sziklás Coloniáról úgy tartják, hogy ez a város nyújtott titkos búvóhelyet egyes zsidóknak az inkvizíció alatt.
A modern közösség ugyanakkor 1904-től számítható, amikor szefárdi zsidó kereskedők érkeztek Montevideóba, az ország fővárosába. Őket 1906-ban orosz zsidók követték. Uruguay első hivatalos zsinagógája 1917-ben épült Montevideóban. A közösség az európai és közel-keleti zsidó bevándorlóknak köszönhetően tovább nőtt. 1960-ra Uruguay zsidó lakosainak a száma elérte az ötvenezret, mellyel így akkoriban a világon az egyik legnagyobb zsidó közösségnek számított. Azóta ez a létszám csökkent, ma kb. 20-25 000 tagot számlál a közösség. Ma a 3 millió főnél alig nagyobb össznépességű Uruguay lakosságának 0,75 %-a zsidó.
Kilenc zsinagóga és a közösség gyermektagjai majdnem felének oktatást nyújtó két nappali rendszerű iskola szolgáltatja az élénk montevideói zsidó élet hátterét. Az uruguayi közhivatalokban, politikai funkciókban gyakoriak a zsidó uruguayiak, jóval gyakoribbak, mint egyébként azt az össznépességhez képest vett létszámuk alapján várnánk. Ricardo Erlich, az uruguayi zsidó közösség egyik híresebb tagja, vezető biokémikus, 2005 és 2010 között Montevideo polgármestere volt, majd oktatási miniszterként folytatta pályáját.
Az uruguayi zsidók büszkék arra hogy országuk 1948 májusában a latin-amerikai országok közül elsőként (a világ országai közül negyedikként) ismerte el Izrael államot, valamint arra, hogy országuk volt az első latin-amerikai nemzet, amely felvette a diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal. Uruguay az egyetlen latin-amerikai ország, ahol a tanulóknak lehetőségük van izraeli egyetemek felvételi vizsgáit letenni, és az Uruguayból Izraelbe aliázók száma az egyik legmagasabb a világon.
Rosh hasanai képeslap Montevideo-ból
Az utóbbi években a dél-uruguayi Punta del Este a zsidók által egyik leginkább kedvelt turisztikai célponttá vált. Az éves átlagban 9000 lakossal rendelkező városban négy zsinagóga van, és 25 000 és 50 000 közötti számú zsidó látogatót fogad minden januárban, ugyanis ekkorra esik a dél-amerikai nyár főszezonja. Punta del Este minden évben néhány hétre érezhetően zsidós hangulatot vesz fel: a zsidók nyíltan kipában sétálgatnak a város óceánparti sétányán, ami ritkaságnak számít a latin-amerikai országokban. Punta del Este városában ebben az időszakban az izraeli egyetemek és kulturális szervezetek általában különböző eseményeket rendeznek, és a nagyszámú zsidó turista többek között az Izraeli Filharmonikusok koncertjét is élvezheti.
Szibéria
20 évvel Izrael állam megalakulása előtt Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet vezető a Szovjetunió és Kína közötti ütközőzónának számító Szibéria egyik félreeső zugában, egy Oroszország távol-keleti határán elhelyezkedő szúnyoginvázió sújtotta mocsárföldön létrehozta saját „zsidó” országát, Birobidzsant. A cél a „Yidishe Avtonomna Gent”, azaz a hivatalosan jiddis nyelvű Zsidó Autonóm Terület létrehozása volt. Jiddis iskolákat alapítottak, és jiddis nyelvű újságot nyomtak: a Birobidzsaner Stern látta el a régiót friss hírekkel. Az utcatáblák, a színházak, valamint az iskolák mind jiddis nyelvűek voltak. A projekt viszonylag kevés zsidót vonzott: körülbelül öt szovjet zsidó költözött Birobidzsanba annak 1928-as megalakulásakor, de ebben közrejátszott a környék kevéssé kecsegtető volta. 1934-ben történt aztán a legnagyobb bevándorlás a területre, amikor is 5250 zsidó költözött be, jóllehet sokan aztán rövidesen tovább is álltak.
1991-re mindössze néhány ezer zsidó maradt Birobidzsanban, miután a Szovjetunió felbomlását követően a lakosság nagy része elvándorolt. Mára a főváros Birobidzsan kb. 5000 zsidót számlál (a teljes, 76 000 fős népességből). A város fő sugárútjának neve még mindig Sholem Aleichem utca, és a helyi hangversenyterem előtt a „Hegedűs a háztetőn” szobra áll. A Birobidzsaner Sternt továbbra is hetente 2-3 oldalban jiddis nyelven adják ki, de az idők változnak: a szerkesztő nem zsidó, hanem egy kozák származású hölgy, aki a jiddist főiskolán tanulta. A New York Times Birobidzsant „Zsidó Disneyland”-ként aposztrofálta: „Egy város, amelynek vallásos gyökerei kb. olyan mélyek, mint egy pepperonis pizzaszeleté.”
Azerbajdzsán
Az Iránnal határos közép-ázsiai Azerbajdzsán egy virágzó, kimondottan szívesen látott, elfogadott és befogadott zsidó közösségnek ad otthont.
A zsidó telepesek először ebben az Iránnal határos közép-ázsiai régióban az V. században telepedtek meg, igaz, az első önálló zsidó település csak 1730-ban jött létre, amikor az azeri király engedélyezte, hogy a zsidók földet vásároljanak az észak-azeri királyságban. A zsidók a „Red Village”, azaz Vörös Falu nevű területet vették meg, amely ma is a zsidó azeri élet egyik fontos építőköve. Négyezer lakosával, akik mindegyike egytől egyig zsidó, a Vörös Falu fejlett település tégla és kőházakkal, kávézókkal, három zsinagógával és egy zsidó iskolával. Az egész város hetente egyszer békés csöndbe borul, amint a helyi üzletek lehúzzák a rolót a sabeszre készülődve.
Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, amely kétórányi autóútra fekszik a Vörös Falutól, tízezer zsidó él. Az azerbajdzsán kormány bátorítja terjeszkedésüket: 2012-ben Ilham Aliyev elnök fizette a főváros új zsinagógájának építését (ezzel már háromra növelve a bakui zsinagógák számát), és teljes egészében finanszírozza a főváros két zsidó iskoláját. (Az azeri kormány a Vörös Faluban is fizeti a zsinagógák és zsidó iskolák fűtési költségeit.)
Bar micvó Bakuban, forrás: jewishjournal.com
Mint síita iszlám nemzet Azerbajdzsán ugyanakkor gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat ápol Izraellel, melynek volumene éves szinten eléri az 5,5 milliárd dollárt. Azerbajdzsán számos híres személyisége zsidó, beleértve például Lev Landau Nobel-díjas fizikust, Garry Kaszparov sakknagymestert, Essad Bey és Kurban Said írókat. Said a szerzője az Ali and Nino című regénynek, mely Azerbajdzsán leghíresebb irodalmi alkotása. Az azeri zsidók az izraeli kulturális életben is szerepet játszanak például olyan jól ismert énekesek révén, mint Sarit Hadad és Yaffa Yarkoni.
Reménykedjünk, hogy hamarosan tanúi lehetünk annak a napnak, amikor minden zsidó Izraelbe hazatérve magával hozza különböző kultúrájának szépségét.
Yvette Alt Miller
fordítás • Glück Gábor
forrás • aish.com