Filozófia

Hogyan hozhatjuk el a messiási kort Budapesten?

A Lativ Kolel nemrégiben csatlakozott a nemzetközi Dirsu tanulási programhoz, melynek keretein belül csaknem 10 magyar zsidó fiatal tanul minden nap 1 oldalt az egyik legalapvetőbb zsidó törvénygyűjteményből, a Misna Berurából. A tanult anyagból havonta vizsgát tesznek. Közösségünk vezetőjét, Keleti Dávid rabbit kérdeztük ennek az új lépésnek a jelentőségéről, fontossságáról.

A Dirsu egy nemzetközi program, ami a világ 4 kontinensén, összesen több mint 100 helyszínen működik, többek között Izraelben, az USÁ-ban, Angliában, Ausztráliában, és most már Magyarországon is. (Érdekesség, hogy a programot indító Dovid Hofstadter maga is magyar származású, édesapjának egykor a Király utcában volt üzlete.) Azáltal, hogy mi is részt veszünk benne, Izrael közösségének egészéhez csatlakoztunk. Ennek mélyebb jelentősége megérthető a legutóbbi jeles napunk, Tisá BeÁv (Áv hó 9-e) kapcsán. Ez az a nap, amikor mindkét Szentély lerombolódott, és a hagyomány szerint ugyanezen a napon tértek vissza a Mózes által kiküldött kémek a pusztába jelentésükkel. Elmondták, hogy Izrael földje valóban nagyon jó, de nehéz meghódítani, erős, hatalmas népek élnek ott most. Miután a nép meghallgatta beszámolójukat, elkeseredtek és sírtak. Azt mondják Bölcseink, hogy mivel azon az éjjelen ok nélkül sírtak, a Teremtő azt mondta, hogy majd fog okot adni a sírásra ugyanazon az éjjelen – ezért ez a nap lett az, amikor a Szentély elpusztult.

Mi a kapcsolat a kémbeszámolót követő sírás és a Szentély pusztulása között?

 Ráv Mose Sapira, az egyik legnagyobb ma élő rabbi adott erre egy szép magyarázatot, immár hagyományossá vált, Tisá BeÁv éjszakáján adott előadásában, mely évről évre több százas hallgatóságot vonz. Idén elmondott tanítása szerint az volt a pusztában vándorló nép hibájának gyökere, hogy nem megfelelően hallgatták a kémek beszámolóját. A hallgatás is egy képesség, melynek lényege, hogy megfelelően összegyűjti, elrendezi, helyén értelmezi a kapott információkat (ebben az értelemben szerepel a héber szó pl. Sámuel 1., 15:4-ben). Ha jobban odafigyeltek volna, azt is hallhatták volna, hogy a kémek dicséretet mondanak Izrael földjéről. A baj az, hogy ha valakinek van egy eleve kialakult képe valamiről, akkor ahelyett, hogy kifelé hallgatna, csak a saját véleményét hallja. Bölcseink ezt úgy fogalmazzák meg, hogy a szájuk megelőzte a szemüket: előbb mondták, hogy nem jó a föld, mint hogy látták volna. Ez az oka annak, hogy a Szentély pusztulását sirató Échá könyvben a betűrendbe szedett mondatok ezen a ponton felcserélve szerepelnek: a pe (száj) betű előbb áll mint az ájin (szem), holott az ábécésorrend szerint nem így állnak.

Ez az összefügggés a kémbeszámoló hiányos meghallgatása és a Szentély pusztulása között: a több száz évvel korábban kezdődött hiányosság a Szentély idejéig továbbfejlődött. Láttuk, hogy a hallás lényege az összegyűjtés. A Szentély idejében már nemcsak a hallottakat nem tudták megfelelően összegyűjteni, hanem magát a zsidó népet sem. Ahogyan a hallás során minden hallott információnak egy egységbe kell rendeződnie, ugyanúgy a zsidó népet szemlélve is meg kell értenünk minden egyes zsidó különleges helyét a zsidó nép egységében. Ha ez hiányzik, akkor többé nem beszélhetünk zsidó népről, csak egyének sokaságáról. A Teremtő Jelenléte a zsidó népen képes nyugodni (ahogyan ez például a Tóraadásnál történt, amikor a nép „egy emberként, egy szívvel” táborozott a Szináj-hegy lábánál). Ha a nép népként nem egységes, akkor nincs min nyugodni. Ha legalább egységesek lettek volna, akkor is lehetett volna, hogy valami miatt nem érdemlik meg. Így viszont fel sem merült annak a lehetősége, hogy a Szentély megmaradjon, létezése okafogyottá vált. Erre mondják Bölcseink, hogy a Szentélyt leromboló Nevuzárádánnak egy égi hang jött ki, és azt mondta, hogy “megőrölt lisztet őröltél le” (Szanhedrin 96b) – ahogyan a nép nem volt egy, ugyanúgy a Szentélyt sem volt már, ami összetartsa.

Mi történt az első és a második Szentély pusztulása között?

A Széder Olám c. midrás így írja az első Szentély utáni időszakról: “eddig prófétáltak a szent szellem segítségével, innentől kezdve hajlítsd füledet a Bölcsek felé”. Ez éppen ezt a folyamatot írja le: amíg valaki hall, addig távolról is képes meghallani a számára fontos információkat. Ha azonban elromlik a hallása, aktívabbnak kell lennie, oda kell mennie, oda kell hajlítania a fülét ahhoz, akit hallani akar. Így a prófétálás is arról szólt, hogy a próféta volt a passzív, a Teremtő pedig aktívan közölte vele az üzenetet. Ezzel szemben a következő korszakban a Tóratanulásra kerül a hangsúly, ami az embertől aktív részvételt kíván meg. A második Szentély korában ez lett volna a lehetőség, hogy a megromlott hallási, összegyűjtési képesség helyreállhasson.

Ez alapján megérthetjük a Perek Háhéchálot című könyv misztikus magyarázatát, mely szerint az építkezésnél a zsidó nép mintegy ultimátumot adott a Teremtőnek: “addig nem rakunk egyetlen követ sem a másikra, amíg meg nem jelenik az Örökkévaló, teljes kíséretével, és meg nem ígéri, hogy megnyitja nekünk a bölcsesség kapuit”. Ez meg is történt, és ennek nyomán kezdődött meg az a korszak, amit pezsgő szellemi élet jellemzett. Ezt követte a misnai, majd talmudi kor, ekkor formálódott ki a legtöbb tanítás, melyek mindmáig a Tóratanulásunk alapköveit képezik. Kialakult a Szóbeli Tan, aminek a lényege az aktív törekvés, a személyes erőfeszítés, amit a tanulásra fordítunk. Ez hivatott pótolni a hallási, prófétálási képességet, amit elveszítettünk.

Így a második Szentély felépülése nagy reménységet jelentett abban a veszélyes folyamatban, ami már a pusztában, a kémek jelentése nyomán elindult. A megszentelt beszéd, a Tóra tanulása által lehetett volna újra helyreállítani a helyes hallgatás képességét. Ez részben meg is történt, azonban ugyanennek az éremnek a másik oldala, a helytelen beszéd, a láson hárá is jelen volt, emiatt vált a második Szentély pusztulása is elkerülhetetlenné. A láson hárá nagy veszélye az, hogy szétszórja a nép egységét, így a rossz beszéd miatt elveszítjük azt, amit a jó beszéd (a Tóratanulás) által megszerezhettünk volna.

 A láson hárá lényege, hogy a másikról rosszat mondunk, negatív színben tüntetjük fel, a háta mögött áskálódunk ellene. Ez már önmagában is rossz tulajdonság, bárki is beszél így bárkiről, azzal egyértelmű, hogy rosszat tesz. Ha viszont ezt egy zsidó egy zsidó ellen teszi, azzal a zsidó nép egységét bomlasztja meg. Ez az oka annak, hogy ez a fajta beszéd számít tórai értelemben bűnnek, miközben azt is elítélendőnek tartjuk, ha valaki egy nem zsidóról mond rosszat.

 1913-ban, Oroszországban perbe fogtak egy Mendel Beilis nevű zsidót, akit azzal vádoltak, hogy rituálisan meggyilkolt egy ukrán kisfiút. A per során azt az érvet hozta fel az ügyészség által megbízott pap, hogy a zsidók a többi népet nem veszik emberszámba. „Átem kruim ádám” – ti ember vagytok, a nem zsidók viszont nem emberek – így idézett a Talmudból (Jevámot 61a). A Beilis-t védő rabbik azonban elmagyarázták ennek a mondásnak a valódi jelentőségét: az „ádám” szó héberül különleges, nincsen egyáltalán többes számú alakja. Van más szó a héber nyelvben az emberre, ami alkalmazható a nem zsidókra, mert ők mindnyájan külön-külön embernek számítanak. Viszont a zsidó nép egészében alkot egyetlen nagy „ember”-t. Ezért ez a szó csak a zsidó néppel kapcsolatban mondható, mert most, hogy egyetlen zsidót perelnek, az egész zsidó világ szeme ezen az eseményen van. Akárcsak egy test, aminek ha egyetlen része fáj, akkor az az egész testnek fáj. Melyik másik néppel történhet meg ilyesmi? Ez a fajta egységérzés az alapja annak, hogy a zsidó nép alkalmas legyen az Isteni Jelenlét, a Sechiná fogadására.

Mi köze mindennek ahhoz, hogy immár Magyarországon is csatlakoztunk a Dirsu tanulási programjához?

Az, hogy ezt a csatlakozást lehetőségnek tekintjük, hogy a magunk szintjén kétféle módon is kijavítsuk őseinknek ezt a hibáját. Egyrészről azáltal, hogy csatlakozunk a tágabb zsidó közösséghez, megjavítjuk az “összegyűjtést”, a zsidó nép egységét. Másrészt a Tóratanulás által, amiről tudjuk, hogy ez jelenti a lehetőséget arra, hogy helyreállítsuk a hallgatás képességét. Mindeközben azt se felejtsük el, hogy a szinát chinám, az alaptalan gyűlölet ellen nem elég világ szinten tenni. Miközben csatlakozunk a világ zsidóságához, fontosnak tartjuk azt is, hogy Budapesten, Magyarországon belül is elérjük a szinát chinám ellenkezőjét: az összetartozás érzését.

mb_nehora_comMiből áll a tananyag? Van-e a tanulásnak konkrét célja?

 A Misna Berura nem más, mint a zsidó élet mindennapi törvénygyűjteménye. Aki tanult már ilyen halachákat, az tudhatja, hogy nálunk minden apró tevékenységgel kapcsolatban számtalan részlet van, amire oda kell figyelni. De ebben a programban a résztvevők érzése nem az, hogy egy óriási mennyiségű tanulnivalót kell bemagolniuk. A folyamatos, fokozatos haladásnak köszönhetően egy átfogó képet kapunk a legfontosabb elvekről. Ez a rálátás segít abban, hogy a konkrét hétköznapi eseteket is könnyebben döntsük el. Ha értjük a törvények indokát, szívesebben tartjuk őket be. (Ezért is a Misna Berurát tanuljuk, amiben az okok is szerepelnek, szemben a Sulchán Áruch-hal, ami rövidebb, de nem mindig említ okokat.) De mindezen túlmenően, ez a tanulás magát a zsidó életmódot is sokkal érdekesebbé teszi. Az itt megszerzett tudás végigkíséri az ember életének minden területét: az imát, az étkezést, az ünnepeket, stb.

Visszatértve a Tisá BeÁv-ról mondottakra, a próféták azt ígérik számunkra, hogy ez a gyászos nap a jövőben örömünneppé fog változni. Ezt úgy is lehet érteni, hogy a Szentély lerombolásával olyan új lehetőség is megadatott, ami enélkül nem is lett volna elképzelhető. Hogyan lehetséges ez? Említettük, hogy a zsidó nép hiába sírt a pusztában Áv hónap 9-én. Már maga a sírás is magában hordozza az új utak megnyitásának lehetőségét – persze azzal a feltétellel, hogy nem ok nélkül, hiába sírunk, mint őseink a pusztában. Héberül a “sírás” szó (“boche”) ugyanazokból a gyökbetűkből áll, mint a bezáródott, zsákutcába került (nevuchim, vö. Mózes 2., 14:3). A kapcsolat az, hogy olyankor sírunk, amikor úgy érezzük, más kiút nincsen a helyzetünkből. Ez megmagyarázza, hogy mit jelent az, amikor a Talmud azt írja, hogy a Szentély lerombolásakor a Teremtő is sírt (Chágigá 5b). Lehetetlen helyzetbe került, hiszen még Noénak megígérte, hogy nem fogja elpusztítani a földet, de a Szentély pusztulásával a világ jelentősen veszített az értelméből, hiszen az Örökkévaló Jelenléte nem nyugszik többé az emberek között. Ebből a lehetetlen helyzetből jelenti a kiutat a sírás. Ezt fogalmazzák meg Bölcseink úgy, hogy „a könnyek kapui nem zárultak be” (Beráchot 32b). A könnyek mindig új kaput, új lehetőséget nyitnak. Ez az új lehetőség az új, messiási kor lesz, amit reményeink szerint a könnyeink elhoznak.

 Az új kapuból egy kicsi rés kinyílik a nagyünnepek sorozatának végére. Ahogyan Tisá BeÁvkor a zsidó nép együtt sír a Teremtővel, úgy Smini Áceret/Szimchát Torá ünnepén (ami a nagyünnepi ünnepkört zárja), együtt nevetünk vele. Miért? Azért, mert már látunk egy kis rést abból a kapuból, ami éppen készül kinyílni. Szukot ünnepének 7 napja során összesen 70 ökröt áldoztunk a Szentélyben, a világ 70 népének megfelelően. Smini Áceret napját, ami ezt az ünnepi hetet zárja, Bölcseink ahhoz hasonlítják, amikor a Király azt mondja a szolgájának, hogy maradjon vele még egy napot, rendezzen számára egy kis, diszkrétebb lakomát (Szuká 55b). Ez a nap az előképe egy eljövendő kornak, amikor a zsidó nép és a Teremtő együtt örvendeznek.

Minek az érdemében kaphatunk ilyen égi segítséget?

Az már önmagában is értékes, hogy elismerjük, hogy a helyzetünk lehetetlen helyzet, hogy önmagunktól nem tudunk mit tenni. Budapesten ez különösen aktuális, mert ismerjük a zsidóság hazai történetét, helyzetét, az asszimiláció veszélyét, a zsidó hagyományok ismeretének hiányát. Ha beismerjük, hogy ez az út az eltűnés felé visz, akkor ez a felismerés síráshoz, a sírás pedig új lehetőség megnyílásához vezet – olyan lehetőség felé, amire nem is számítottunk, amit el sem tudnánk képzelni. Ha ez a beismerésünk az összetartás erejével párosul, amiről fent írtuk, hogy az ellenkezője a Szentély pusztulását okozó alaptalan gyűlöletnek, akkor ezzel megkaptuk azt a formulát, ami számunkra az esélyt jelenti.