Jichák Luria Askenázi a 16. század első felében, egészen pontosan 1534-ben született a Szent Városban, Jeruzsálemben. Édesapja, Slomó, askenázi eredetű családból származott, míg édesanyja szefárd volt. Gyermekkorában súlyos tragédia érte a családot, Jichák elvesztette édesapját, ezért vagyonos anyai nagybátyja, Mordecháj vette magához a fiúcskát és gondoskodott róla. Mordecháj nagybátyja lelkiismeretesen nevelte, figyelmet fordított arra, hogy magas színvonalú oktatásban részesüljön: a kis Jichákot a kor legkiválóbb, legtekintélyesebb tanítói és rabbijai okították a Tórára, illetve a zsidó tudományokra. Olyan híres rabbikra bízta a bácsikája a taníttatását, mint a kor egyik vezető rabbinikus tekintélye, a tudós Dávid ibn Zimra rabbi.

Askenázi nagyon szorgalmas diák volt, főleg a rabbinikus irodalomban mélyedt el. Egy másik nagybátyja, Becálél Askenázi – aki szintén korának egyik neves rabbijaként ismert – irányítása, iletve tanításai mentén a zsidó tudományok ezen ágában (ti. a rabbinikus irodalomban) kortársai közül kiemelkedő jártasságra tett szert. Tizenöt évesen ÁRI (nevének kezdőbetűiből – Askenázi rabbi Jichák – alkotott mozaikszó) feleségül vette egyik unokatestvérét. Tekintettel arra, hogy Jichák Askenázi annyira szerencsésnek mondhatta magát, hogy a párnósze (megélhetés) gondjai házasemberként sem gyötörték – hiszen bőséges vagyon állt a rendelkezésére, ami a chászene (esküvő) által csak gyarapodott –, megengedhette magának, hogy ne törődjön a mindennapok gondjaival, csak a tanulmányai folytatására koncentráljon. Noha kezdetben ennek ellenére üzleti ügyeivel is foglalkozott, belátta, hogy nincs rá szüksége, és teljes erővel csak a vallásra összpontosított, illetve a tóratanulásnak szentelte minden idejét.

Olyan széles ismeretekre tett szert, hogy huszonkét évesen eljutott arra a szintre, amely által képes volt tanulmányozni és megérteni a Zohárt (A Zohár a kabbala egyik alapműve, a szó maga „ragyogást” jelent.). A ragyogás könyve (a Zohár) viszonylag új mű volt akkoriban, nem sokkal azelőtt jelent meg első ízben.

A kabbalában való elmélyülésért az elszigeteltséget választotta, a továbbiakban visszavonultan élt, a Nílus partjára költözött. Hét teljes éven át a világtól elzárva, egy kunyhóban adta át magát az elmélkedésnek, a tanulásban való elmélyülésnek. A fennmaradt források azt tanúsítják, hogy csak a szombat szent napját töltötte a családja körében, akkor is csak ritkán szólalt meg, és csak a szent nyelven, héberül volt hajlandó beszélni.

A chasszidizmus Szent Árinak tulajdonítja azt a különlegességet, hogy gyakran volt alkalma Élijáhú prófétával szót váltani, amíg a világtól elszigetelten élte éveit. Halála előtt néhány évvel ÁRI visszaköltözött Izrael Földjére: rövid kitérő után, melyet szülővárosában töltött, végül az észak-izraeli Cfát városában telepedett le. Részben neki köszönhetően ez a város vált a kabbala legsugárzóbb központjává. Askenázi itt hunyt el a 16. század második felében, 1572-ben, a héber dátum szerinti az 5332. évben. Áv hónap 5. napján adta vissza a lelkét a Teremtőnek, jorcájtja (halálozási évfordulója) ebben az évben augusztus 5-ére esik.