Kedves Olvasó!
Az év vége felé közeledve a nyugati társadalmak többségében – de talán az érintett közösségek mindegyikére érvényes ez – két ellentétes irányú, ezért egymást jó eséllyel kioltó szándék válik uralkodóvá. Egyfelől az első jeges leheletével a komfortosság utolsó emlékeit is szertefoszlató tél beköszöntét érzékelve szinte mindenki igyekszik valamennyi teendőjét minél előbb lezárni. A szándék valóra váltásához azonban előbb túl kell esni egy viszonylag kellemetlen időszakon, amely rendszerint jóval több munkát foglal magában az év legnagyobb részében megszokottnál. Ezzel párhuzamosan a legtöbben a megfelelés kényszerének engedelmeskedve rengeteg bosszúsággal járó bevásárlókörútba kezdenek. Másfelől viszont aki csak teheti, megpróbál felkészülni arra is, hogy a sötétség terjedéséhez igazodva végre elcsendesedhessen, és békességre leljen. Márpedig a kettő együtt biztosan nem megy. Mi ezért a garantáltan csalódáshoz vezető út helyett egy bevált, kétezer évnél is régebbi módszert kínálunk.
Az időszámításunk előtti 165-ben, kiszlév 25-én, három évig tartó szabadságharcot követően a Makkabeusok legyőzték az Izraelt elfoglaló és a zsidók vallásgyakorlatát szigorúan korlátozó szíriai görögöket. Csodás győzelmükkel egyúttal a hellenista zsidók fölött is diadalt arattak. A kor intellektuális tudáskincsének legjavával felvértezett görögöket támogató „progresszív” zsidók ekkor már régóta mindent megtettek annak érdekében, hogy őseik és az általuk lefektetett tanításhoz ragaszkodó környezetük ósdinak gondolt zsidóságát valami sokkal modernebbre, az uralkodó szellemi áramlatokhoz közelebbire cseréljék. Valami olyasmire, ami egyszerűbb, látványosabb, vonzóbb és „felvilágosultabb”. Vesztükre a hagyományaik, a Kinyilatkoztatás igazsága mellett kitartó zsidók legyőzték a sokszoros túlerőben levő, és a korszak legütőképesebb egységeit felsorakoztató görög haderőt. Ehhez persze az égi közbeavatkozáson túl szükség volt arra is, hogy az uralkodó szíriai görögök hosszú időn keresztül, az elviselhetőnél sokszorta nagyobb, itt most nem részletezendő elnyomással sújtsák a vallásukhoz hű zsidókat.
Fontos megjegyezni, hogy a görögség, illetve a nép legnagyobbjai által formált hellenisztikus civilizáció, valamint a zsidóság kapcsolata nem a hasmoneusokkal, még csak nem is az őket időben megelőző Szeleukida Birodalom kialakulásával kezdődött, hanem a bibliai időkben, Noé és fiai történetével. A szöveg tanúsága szerint miután Noé lerészegedik az általa ültetett szőlő gyümölcsétől, fiai közül kettő, Sém és Jáfet betakarják apjuk meztelenségét, ezért áldás száll rájuk, ám harmadik fiát, Chámot átok sújtja, mert visszaélt apja megszégyenült állapotával. Bölcseink a történetet úgy értelmezik, hogy Chám, aki apja meztelenségét nem szünteti meg, bár erre alkalma lenne, az ember állatias természetével megbékélt, a vágyak zabolátlan kiélésében kedvét lelő pogány, barbár népeket jelképezi. Jáfet, akinek a leszármazottai között található a görögség ősatyjának tekintett Jáván is, már betakarja atyját, azaz tisztában van azzal, hogy az ember alantas természetét fel lehet és fel is kell emelni, csakhogy az ehhez szükséges eszköztárat a száraz tudományosságban, a hideg rációban és az esztétikumban, vagyis a természet és a művészetek önmagukért való felmagasztalásában találja meg.
A tudományos szemlélet, a folyton megismerni akaró elemzés iránti vonzalom a Sémtől származó zsidóságtól sem áll távol. A zsidó hagyomány ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a korszakról korszakra változó tudományos tételek, az ész felmagasztalása és az egyedül az uralkodó korszellem által meghatározott erkölcsi elvek önmagukban nem képesek az emberi létezés teljességét megjeleníteni. A zsidóság ezért nem áll meg az anyag vizsgálatánál, összpontosított figyelmével a lélek valóságáig hatol, megismerése és cselekvései fókuszába a Kinyilatkoztatás és az Örökkévalótól kapott szellemi küldetésének teljesítése kerül. Az alkotó, sikeres zsidó élethez persze szükség lehet a tudományra és a civilizáció megannyi vívmányára, ám ezek a legjobb esetben is csupán eszközök a magasztos célok eléréséhez, nem homályosíthatják el azokat. Ahogy a Tóra fogalmaz: „Terjessze ki Isten Jáfetet, és lakjék Sém sátraiban” (1Mózes 9:27).
Az ókori görög civilizáció öröksége, vívmányai ma is tetten érhetők a nyelvben, a politikában, az oktatási rendszerben, a filozófiában, a tudományban és a művészetben egyaránt. Mégis ahogy a makkabeus szabadságharcot megelőző időszakban, úgy a „felvilágosult”, haladó létszemlélet napjainkban sem elégszik meg másodlagos helyzetével a gyökereihez ragaszkodó zsidó ember életében, hanem önnön létjogosultságát, felsőbbrendűségét igazolandó domináns szerepre tör. Ehhez megpróbálja eljelentékteleníteni a hagyományok fontosságát, felismert igazságukat megkérdőjelezi, helyükre vonzó, látszatra könnyen, valójában soha el nem érhető ideálokat állítana. A civilizációnk ma is ugyanúgy tagadja a zsidóság legfontosabb alaptételeit, megszerzett tudásával egyedüli célja a természet uralása, ezzel szemben a Tóra útján járva ennél jóval többet, önmagunk ellenőrzését, felemelését érhetjük el. Ilyen módon jobb, ha nyilvánvalóvá tesszük, hogy a posztmodern kultúra – minden érdemével együtt – a több mint kétezer évvel ezelőtti, szír–görög elődjéhez hasonlóan „felvilágosodás” helyett valójában sötétséget hoz az életünkbe. Ezért a mi dolgunk az, hogy a chanuka lángjait meggyújtva szellemi világosságot hozzunk a saját és a környezetünk életébe.
Lativ staff