Ros hásáná

Köszöntő – Forrás VI. évfolyam 6. szám

Az egyik fő tevékenységünk a ros hásánát megelőző napokban – azon kívül, hogy megpróbálunk konstruktívan siránkozni az elmúlt évünk bénázásain és elszalasztott lehetőségein –, hogy megpróbáljuk rendezni a sorainkat, és újabb terveket kovácsolunk.

Ezt a feladatot – ha képesek vagyunk elég időt és koncentrációt rászánni – lehet kifejezetten alaposan végezni. Először megnézzük a nagy képet: mi az a cél, amit el akarok érni az életemben? Pontosan hol állok most ehhez képest? Mi az a reális részcél, amit a következő évre ki tudok magam elé tűzni? Ez a szakasz milyen további részszakaszokra osztható, amelyekhez majd tudok viszonyítani az év során? Ha valaki ezt tényleg komolyan kidolgozza, nagyjából biztosítva van a számára a fejlődés a következő évre.

De vajon mit tegyen az, aki nem szereti az életet ennyire komolyan venni (hiszen mégiscsak egyszer élünk!)? Vagy aki szeretné komolyan venni, de úgy érzi, hogy nem képes kiszállni a ringlispílből. Mennyi az a minimum, amivel már érdemes nekikezdenünk az új évnek?

Talán különösebb felelőtlenség nélkül állíthatjuk azt, hogy a minimum az „újévi fogadalom”. Újévi fogadalmon azt értjük, hogy megfogadom: legalább egy dologban változni fogok. Talán még ha csak egy igazán kis részlet is, ha komolyan gondolom és meg is valósítom, az azt mutatja, hogy még képes vagyok a fejlődésre, a növekedésre. Még élek.

A fogadalom mechanizmusa pedig a következő: ahogy ezt szokás mondogatni, az embernek szabad választása van. Természetesen mint minden nagy „aranyszabály”, ez is csak részben igaz. Ha valamiben döntéshelyzetben vagyok, mondjuk azon gondolkozom, hogy felhagyjak-e a nyalókák fogyasztásával, akkor van szabad választásom, vagy felhagyok, vagy nem. Ha ellenkezik az elveimmel a nyalóka fogyasztása, akkor nem vagyok döntéshelyzetben. Ha elhatározom, hogy a továbbiakban nem fogok nyalókát fogyasztani, az a célom, hogy a továbbiakban lemondjak arról a „jogomról”, hogy szabadon döntsek a kérdésben. Az újévi fogadalom is csak így „érvényes”. Ha abban az egy kis dologban hajlandó vagyok a továbbiakban lemondani a döntési jogomról. Ebbe belegondolva beláthatjuk, hogy ez a picike lépés sem olyan egyszerű. Modern társadalmunk olyan mértéktelen mennyiségű lehetőséget kínál nekünk, hogy a XXI. századi ember számára azok korlátozásánál nincs is rosszabb. Választani valamit vagy valakit. Hosszú távú döntéseket hozni. Ezek korunk nagy megpróbáltatásai. De a fogadalom csak akkor fogadalom, ha valós változást eredményez.

Ez a fogadalomügy még egy fontos tévedés lehetőségére hívhatja fel a figyelmünket. Mindannyian folyamatosan szenvedünk hiányosságoktól. Kényelmetlenségektől, betegségektől, anyagiaktól, embertársainktól stb. Ezeket kétféleképpen orvosolhatjuk. Vagy arra törekszünk, hogy a körülöttünk levő helyzetet változtassuk, vagy saját magunkat. Az emberiség történelmének egyik fő mozgatórugója, hogy tegyük olyanná a világunkat, melyben nem szenvedünk a hiányosságoktól. Van, aki ezt bevallja, van aki kevésbé: a megoldástól még igen messze vagyunk. Hiszen talán valós megoldást nem jelent az, ha a külső világon próbálunk változtatgatni. A hiányosságérzet forrása én vagyok, a megoldás is bennem van. Azt mondják Bölcseink: Ki a gazdag? Aki örül a részének. Ahelyett hogy arra törekednénk egész életünkben, hogy minél több dolgot tegyünk magunkévá, ezzel próbálva – az esetek nagy részében sikertelenül csökkenteni a hiányérzetünket, Bölcseink a megoldást magában az emberben látják.

Az újévi fogadalmak arra is felhívják a figyelmünket, hogy valós megoldásokat csak az hoz, ha mi magunk változunk. Minden kedves Olvasónknak sikeres változást kívánunk!    

Lativ staff