Lativ Kolel egy igen kiváló csoporttal 2007 és 2012 után idén ismét Izraelbe látogatott. Nemcsak azért merem állítani, hogy kiváló, mert végig önfeledt és vidám volt mindenki, hanem azért is, mert az első napi csapatépítő tréningen maga a tréner nyilatkozta, hogy ilyen csoporttal ritkán találkozik. Azt hitte, hogy a Lativ-csoport összes tagja ezer éve ismeri egymást, így nem is tudta, hogy a legtöbben maximum látásból ismerik a többieket. Közel húszan töltöttünk el együtt két hetet, főként Tibériásban, Jeruzsálemben, a meglátogatott helyeket viszont megszámlálni is nehéz.

A program abban tért el egy mindennapos városnéző és természetjáró kirándulástól, hogy az említettek mellett egyrészt igen nagy hangsúlyt fektettek a szervezők a tanulásra, melyen azt kell érteni, hogy csoportokra osztva egy, a témában jártas személlyel áttanulmányoztunk egy témát, esetleg szöveget, másrészt igyekeztek meghívni olyan előadókat előadást tartani, akiknek már a neve önmagában véve garancia a minőségre, pl. Rabbi Menachem Nissel, Rabbi Aharon Levi, Rabbi Dovid Gottlieb, Gila Manolson, vagy Rabbi Mordechai Neugroshell.

Természetesen nem maradhatott ki a mindig gyönyörű Siratófal és az alatta lévő alagútrendszer. Ami a földalatti rendszereket illeti, volt benne bőven részünk: a csapat a Dávid városa alatt húzódó Ezékiel-csatornarendszer szűkös és sötét alagútjait is megjárta, térdig a nyáron is jéghideg vízben. A víz egyébként is végigkísérte az utat: fürödtünk a Kineretben, raftingoltunk a Jordán vizében, gyalogoltunk a Madzsrasza folyóban, és fürödtünk a Holt-tengerben. A hegyek sem maradtak ki, Cfát magaslatai mellett megmásztuk az Árbel-, a Bentál- és az Ávitál-hegyet is.

Megnéztük Katzrinban a középkori zsinagóga maradványait is. Ami a zsinagógákat illeti, látogatást tettünk a Hurva zsinagógánál  is, amely a jeruzsálemi óváros egyik legfontosabb jelképe, de talán az egyik leghányattatottabb sorsú zsinagógának is nevezhetnénk, hiszen 1721-ben és 1948-ban lerombolták. A története 300 évvel ezelőtt kezdődött, mikor 1700-ban egy híres lengyelországi rabbi, Jehuda Hachaszid érkezett a Szentföldre, és már másnap telket vásárolt, hogy templomot és iskolát építsen. A közeli Ramban zsinagóga ekkor már az arabok kezén volt, és nem működött. Sajnos a rabbi megbetegedett, és a városba érkezése utáni ötödik napon meghalt, de a jesiva és a zsinagóga építése megkezdődött. Hiába törlesztették végül a hívek az araboknak az építésre felvett kölcsönt hosszú éveken át, a templom nem készülhetett el teljesen, sőt, 21 évvel a rabbi halála után az arabok fel is gyújtották. A végül 150 évvel később felépített zsinagóga neve is innen származott: Churvat Rabbi Jehuda Hahaszid vagy röviden Churva (ami héberül romot jelent).

A templom 1864-tól évtizedekre Izrael és Jeruzsálem szellemi és lelki központjává vált, és sok jelentős eseményének adott otthont. 1948-ban, két nappal az óváros teljes elfoglalása előtt a jordán hadsereg felrobbantotta az épületet, és a barbár tettet végrehajtó katonatiszt ezt jelentette feletteseinek: „Ezer éve után először egyetlen zsidó sem maradt a zsidó negyedben, egyetlen ép épület sem maradt, a zsidók nem térhetnek vissza.” Nem lett igaza, az óváros zsidó negyedét újjáépítették, de a Churva esetleges újjáépítéséről több évtizedes, hosszú vita kezdődött. Ennek végére került a közelmúltban pont, amikor a Zsidó Negyedet Fejlesztő Társaság elfogadta Nachum Meltzer építész tervét, aki eredeti formájában és funkciójával kívánta újjáépíteni a lerombolt kegyhelyet, szinte kőről kőre. A Churva zsinagógát 2010. március 15-én adták át, az óváros egyik ékköve így – mint az a képeken is látható – szebb, mint valaha.

A túra során több múzeumot is meglátogattunk, pl. az Izrael Múzeumot, a Diaszpóramúzeumot, így a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumát sem hagyhattuk ki, ahol az alapító házaspár Chava és Josef Lustig, ha lehet mondani, minden korábbinál nagyobb lelkesedéssel vezetett minket körbe. A kirándulás során olyan helyekre is ellátogattunk, melyek ma még inkább kuriózumnak számítanak az utazók körében, mintsem mindennaposnak. Chebronban meglátogattuk a Machpéla-barlangot, ahol az ősapák, Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint az ősanyák közül Sára, Rebeka és Lea van eltemetve. Mivel Ráchel az akkori Betlehemhez közel halt meg, ezért az ő sírját  is megtekintettük.

A garantált jó hangulathoz szükség volt Rav Keletire, a Lativ megalapítójára és családjára, akik a legapróbb dolgokra odafigyelve segítettek mindenben, a Lativ szervezőire, Domán Sijére és Miklós Dórira, a kiemelkedő előadásokat tartó Lőwy Gáborra és családjára, a Lativ azóta alijázott egykori diákjaira és Yehoshua Hirschre, a világ legjobb, legenergikusabb és legkedélyesebb idegenvezetőjére, valamint Bentzi Grossra, aki nemcsak a biztonságunkra vigyázott, hanem jó barátunk is lett.

Arató Mátyás