Tóra és tudomány

Megérteni a gyűlöletet — Akik nem veszik a lapot

Az elmúlt hónapok eseményei sokunkat csodálkozásra késztettek. Akik Izraelt támogatják, világos és vitathatatlan helyzetet érzékelnek: egy terrorszervezet következetesen és leplezetlenül támadja az országot. Nincs a világon az a civilizált nemzet, mely ölbe tett kézzel lenne képes tűrni az ilyet. Izrael megvédi magát, olyan módon, hogy ennek a lehető legkevesebb ártatlan essen áldozatául. Ezek az akciók az egész nyugati világ számára példaértékűek: minden támadás előtt szórólapokon, telefonon és SMS-en értesítik a lakosságot, hogy hagyják el ott­honaikat.

Van azonban egy igen széles réteg, akik látszólag nem veszik a lapot, akiknek a meggyőzéséhez mindez az információ elégtelennek bizonyul. Értelmetlennek tűnik, hogy palesztin népirtással vádolják Izraelt, miközben Szíriában, a yarmouk-i palesztin menekülttáborban az ottani polgárháború következtében nagyságrendekkel több ártatlan civil halt éhen az utóbbi hetekben – egy tény, amiről a médiában alig hallani bármit is. Értelmetlennek tűnik, hogy egy 2003-as felmérés szerint a legtöbb európai Izraelt tekinti a világbékére leginkább veszélyes államnak, Iránról, Észak-Koreáról, Afganisztánról „meg­feledkezve”. Értelmetlennek tűnik, hogy egész Ame­rikában rendszeresen megszervezik az egyetemeken az „Izraeli Apartheid Hetét”, miközben Izraelben az arabok teljes állampolgárságot élveznek, izraeli egyete­me­ken tanulnak, izraeli kórházakban gyógyítanak és gyó­gyul­nak, és mind a Knesszetben, mind a Legfelsőbb Bíróságban részt vesznek.

Hogyan gondolkodhatnak így értelmes emberek? Ho­gyan lehetséges az, hogy nehezükre esik meglátni azt, ami nyilvánvaló?

4921834805_a7b0c250b7_oA történelmi perspektíva

Ha egy kérdésre a választ nehéz megértenünk, az gyakran azért van, mert nem a megfelelő szemüvegen keresztül vizsgáljuk. Amint a megfelelő nézőpontba állítjuk a tényeket, egyből érthetőbbé válnak. Ha azt akarjuk megérteni, miért viszonyul a világ Izraelhez így, akkor egy dolgot kell megértenünk: az antiszemitizmust.

Egy ezeréves tény: a vérvád időről időre felüti a fejét. A vérvádnak soha nem a logika volt az alapja, hiszen mindenki tudja, hogy a zsidók számára az állati vér fogyasztása is éppolyan tilos, akárcsak a disznóhúsé. Mindenki tud­ja, hogy a zsidók a hús kikóserolása során eltávolítják belőle a vért. Mindennek ellenére a középkortól kezdve mind­máig voltak és vannak vérvádak, amikben azt állítják, hogy a zsidók a maceszba sütik a keresztény gyerekek vérét, és a vádolók ezen az erkölcsi alapon üldözik, bántalmazzák, gyilkolják a zsidókat. Ebből a nézőpontból vizsgálható a mi esetünk is: egy halott nem zsidó gyerek elegendő annak „bizonyítására”, hogy a zsidók egytől-egyig gonosz vérszívók – azoknak, akik vevők az ilyen gondolatokra.

A holokauszt óta eltelt 70 éven keresztül az antiszemitizmus az anticionizmus álarca mögé rejtőzött. A mostani háborúban ez az álarc lehullt: Franciaországban, Gö­rögországban, Magyarországon, Belgiumban, Ang­li­ában, Hollandiában, Dániában, Ausztriában, Németországban és Olaszországban egyaránt agresszív tüntetéseket szerveztek, ahol már nem Izrael ellen, hanem a zsidók ellen szólalnak fel.

A legutóbbi antiszemita hullámra, ami a II. világháborút megelőzően bontakozott ki, a zsidóságban két megoldás fogalmazódott meg: az asszimiláció és a cionizmus. Ezek mind azt a kérdést próbálták megválaszolni, hogy vajon miért gyűlölhetnek minket a többi népek? Az első csoport szerint azért, mert túlságosan különbözünk tőlük, és az emberek gyűlölik azt, ami másmilyen. Ezért vezették be a reform irányzatok a keresztény szokásokhoz hasonló vonásokat (mint például vasárnapi istentisztelet, orgonás kíséret, kevesebb parancsolat). Az antiszemita reakció erre az volt, hogy még jobban gyűlölték a zsidókat, amiért elveszik tőlük a pozíciókat, karrierlehetőségeket. A nürnbergi törvényekben szigorú elválasztást hirdettek: megtiltották a vegyesházasságot, kitiltották a zsidókat a legtöbb komoly értelmiségi foglalkozásból, azzal a váddal, hogy mindegyikben át akarják venni a hatalmat. A deportálások során pedig nem tettek különbséget asszimilált és asszimilálatlan zsidó között. Tehát az első elmélet tévesnek bizonyult.

A második elmélet ezzel éppen ellentétes irányban kereste a választ: talán azért gyűlölnek minket, mert nincs saját hazánk. Ne olvadjunk közéjük, éljünk külön népként, akárcsak a többi nemzet. Ennek az elméletnek ma tapasztaljuk a kudarcát, amikor éppen a saját országunk miatt gyűlölnek minket.

A Tóra nézőpontja

A Tórában egy szokatlan szövetséget találunk a zsidó nép és az  Örökkévaló között. Ez a szövetség akkor sem bontható meg, ha a zsidó nép nem tartja be a részéről megígért feltételeket. Minden kihágás ellenére „nem fogom őket megvetni és nem fogom őket visszautasítani, hogy elpusztítsam őket, hogy megszüntessem velük való szövetségemet” (Mózes 3., 26:44). Hogyan lehetséges egy ilyen szövetséget fenntartani?

A Tóra azt írja, hogy a zsidó nép „egyedül lakozik, és a népek közé nem számláltatik” (Mózes 4., 23:9). Ez nem egészen az, amire az ember lelke természete szerint vágyik. A tinédzser is azt szeretné, ha „a fiúkkal egy csapatban” lehetne. Benjámin Netánjáhu első könyvének így szól a címe: „Egy hely a népek között”. Ez volt az első cionisták sokat ismételgetett nagy ideálja, hogy a zsidó és éppolyan nép lehessen, mint bármelyik másik.

A Tóra ezzel szemben így ír a zsidó népről: „papok királysága, szent nép” (Mózes 2., 19:1). A „szent” szó egyik jelentése éppen az, hogy elkülönült. A zsidóság – bármennyire is szeretne – nem lehet olyan, mint a többi nép, így van ez rögzítve a megbonthatatlan, Örökkévalóval kötött szövetségben.

Mit tehet az Ö-való egy ilyen helyzetben, ahol meg kell őriznie a népét a többi néptől elkülönülve, ahhoz, hogy a szövetsége továbbra is fennmaradjon? Ez az, amit biztosít az antiszemitizmus. (Félreértés ne essék, azok, akik az antiszemitizmus útját választják, saját szabad akaratukból választják a rosszat, és minden cselekedetükért teljes felelősséggel tartoznak Teremtőjük előtt.)

Az antiszemitizmus hatása kettős: egyrészt megakadályozza azt, hogy a zsidók teljesen feloldódjanak a népek között, ezáltal eltűnjenek. Másrészt, mint azt az utóbbi idők eseményei is mutatják, az összetartozás érzését is erősíti a zsidó népen belül. Néhány hónappal ezelőtt az izraeli társadalom szinte két különböző végletből állt. A három ártatlan fiatal végzetes elrablása azonban lélekben egyesített mindnyájunkat.

Ennek persze megvan a maga ára, amit magunktól so­sem lennénk képesek megfizetni. Most viszont, hogy akaratunk ellenére megfizettük, két nagy ajándékkal gaz­dagodtunk: megtaláljuk saját identitásunkat és tágabb családunk újra egyesült.

Sarah Yoheved Rigler
(aish.com) cikke alapján írta

Szántó-Várnagy Binjomin Zeév

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás