Közélet

Megtérés, megbocsátás, és a lovagkereszt

Nem mindig érdem a pozitív megítélés.

Az elmúlt napokban számos, a zsidóság számára is fontos érték fogalmazódott meg a Bayer Zsoltnak át- adott lovagkereszttel kapcsolatban. A közérdeklődés középpontjába kerültek olyan erkölcsi kérdések, mint a gyűlöletkeltés elítélése, az összefogás fontossága, a nyil- vánosság előtt megszólalók felelőssége. A közelgő nagyünnepek kapcsán is érdekes, hogy Bayer több in- terjúban is beszélt a bocsánatkérésről, megtérésről. Azt is felvetette, hogy meg kellene tanulnia kontrollálnia a haragját (a tulajdonságaink fejlesztése az egyik legfon- tosabb zsidó érték), és hogy nagyon sajnálja a korábbi írásait. Vajon hogyan reagáljon erre a zsidó közösség? Kötelező elfogadnunk, elhinnünk egy megtérő őszinte szándékát? Vagy óvatos gyanakvást kell fenntartanunk?

Egyáltalán, hogyan lehetséges utólag jóvátenni annyi pusztító erejű szót?

Vizsgáljuk meg a kérdést hagyományos forrásaink fényében. Először is, tudjuk, hogy a Tóra is kiemeli a haragtartást, mint kerülendő tulajdonságot. „Ne állj bosszút és ne tarts haragot” (3Mózes 19:18) Minden- napi törvényeinkben is megtaláljuk ennek a nyomát. Mielőtt nyugovóra térünk, rövid fohászt mondunk, melyben egyebek mellett ez is áll: „íme, megbocsátok mindenkinek, aki felharagosított engem vagy vétkezett ellenem, akár szándékosan, akár véletlenül tette azt […] és ne büntettessen meg senki ember miattam.” Termé- szetesen ez egyáltalán nem könnyű (a Meszilát Jesárim egyenesen úgy fogalmaz, hogy csak a szolgálattevő angyaloknak könnyű nem vágyni a bosszúra). Ami a megtérés elfogadását illeti, a Tórában az áll: „igazsággal ítéld meg embertársadat” (3Mózes 19:15), amit Bölcse- ink úgy magyaráznak, hogy „ítélj meg mindenkit az előnyös oldaláról” (Ávot 1:6).

Rábénu Joná megmagyarázza, hogy különbséget te- szünk előnyös megítélés ügyében az emberek között az előéletük alapján. Ha például valakiről tudjuk korább- ról, hogy kiemelkedően jámbor módon viselkedett, és most azt látjuk, hogy talán olyasmit tesz, ami nem he- lyes, akkor az eddigi tapasztalatainkra kell hagyatkoz- nunk, és elkönyvelni, hogy valószínűleg félreértjük a szituációt. Sőt, egy nagyon jámbor embert még akkor is pozitívan kell megítélnünk, ha a látottak alapján biz- tosak vagyunk benne, hogy bűnözött! Ennek nagyon egyszerű, racionális oka van: több esély van arra, hogy mi tévedünk, mint hogy egy ilyen ember természete egyik napról a másikra radikálisan megváltozzon. Ugyanez fordítva is igaz: ha valakiről tudjuk, hogy rendszeresen viselkedik alávaló módon, akkor ne dől- jünk be neki, ha egyszerre elkezd szent életet élni. Ha viszont a jókat pozitívan, a rosszakat negatívan ítéljük meg, akkor vajon mire vonatkozik az a tanítás, hogy mindenkit előnyösen kell megítélni? A közepesen vi- selkedő emberekre, akiket akkor kell pozitívan meg- ítélni, ha nem tudjuk eldönteni, hogy az adott cselekedetük jó-e vagy rossz.

Természetes, hogy a bűnös megtérését elfogadjuk, de ennek megvannak a józan keretei. Jó példája lehet en- nek az, ha azt látjuk, hogy a megtérés nemcsak szóban történik, hanem tett is követi (a halacha is előírja a zsi- dó megtérő számára, hogy tegye helyre az okozott kárt: ha lopott, adja vissza, ha kárt okozott, fizesse ki, ha megsértett valakit, kérjen bocsánatot tőle). Például va- laki, aki eddig a gyűlöletet terjesztette az emberek kö- zött, most a szeretet és tolerancia szavával akarja ellensúlyozni a korábban elhangzott, visszaszívhatatlan szavait, nem törődve azzal, hogy ezzel esetleg szégyen- be kerülhet a nyilvánosság előtt, vagy elfordulnak tőle korábbi barátai. Mindezek a cselekedetek mutatják mindenki számára, hogy a megtérés őszinte. Érdekes módon ilyen példát is ismerünk a legutóbbi évekből.

Lehet-e jó ember az, aki másokról rosszat feltételez? A hétköznapi tapasztalatunk azt mutatja, hogy a rossz- májú emberek sajátja, hogy mindenkiben a rosszat lát- ják meg. Állandóan csak keseregnek, panaszkodnak. Ezzel szemben az igazi cádikoktól, jámboroktól, a nagy Tóratudósoktól és rabbiktól azt a viselkedést szoktuk meg, hogy mindenkit szeretettel, barátságosan fogad- nak, kedvesen biztatják az embereket, és csak a lehető legjobbat feltételezik róluk. A negatív, mérgező gondo- latoknak még az írmagjától is távol tartják magukat. Emiatt aztán ha kritikus élű, gyanakvó megjegyzést hallunk, azt hajlamosak vagyunk azonnal láson hárá- nak, tilalmas, ártó pletykának bélyegezni.

Rábénu Joná fenti magyarázata kapcsán megosztja velünk, hogy ez bizony egy széles körben elterjedt tév- hit. Salamon király tanította: „bölcsen viselkedik az igaz a gonosz házában” (Példabeszédek 21:11). Ezt a mondatot magyarázta Maimonidész a következőkép- pen: „az emberek azt hiszik, hogy mivel a cádikok (iga- zak) nem tudják, hogyan kell rosszat csinálni [nem gyakorlottak a gonosztevésben], ezért nem ismerik fel a gonosz embert. De ez nem igaz, mert az igaz ember, még sokkal jobban megérti a gonosz cselekedetét mint egy átlagos ember, mélységében, motivációival együtt átlátja. ”

Egyszerűen fogalmazva: az átlagemberek azt hiszik, hogy aki jámbor, az szükségképpen naiv. Micsoda té- vedés! A zsidóság azt tanítja, hogy komoly intellektuá- lis munka nélkül az istenfélelem magas szintjei nem is érhetőek el! „Nem a tanulatlan ember a jámbor” (Ávot 2:5). Hogyan is létezhet, hogy egy magas szintű bölcs ember naiv legyen? (Persze előfordulhat, ha a fejlődése nem volt egyenletes, de nyilvánvaló, hogy nem ez a ki- tűzött cél.) A Nefes HáCháim azt tanítja, hogy a Tóra- tanulás rákényszeríti az embert arra, hogy a gonoszok fejével gondolkodjon. Ahhoz, hogy a talmudi érvelése- ket megértsük, a peres felek érvelésében dönteni tud- junk, minden álláspontot alaposan fontolóra kell vennünk. Nem lehetünk úgy sem bölcsek, sem jámbo- rok, ha nem piszkoltuk be a kezünket ezzel a világgal, így a gonoszok ravaszságával is.

Ez alapján ha legközelebb azt látjuk, hogy egy igaz ember olyasmit mond, amit mi láson hárának érzünk, akkor jó esély van arra, hogy ez ún. konstruktív láson hárá volt, építő célzatú, amit nemcsak hogy szabad mondani, hanem egyenesen micve. Természetesen nem elég ebben a megérzéseinkre hagyatkoznunk, érdemes megismerni a konstruktív beszéd 7 szabályát, mely Choféc Cháim könyvében (valamint megannyi webol- dalon) van leírva.

Bayer Zsolt ügyéből megtanulhattuk, hogy milyen kifinomult rendszeren haladnak keresztül egy zsidó módon gondolkodó ember gondolatai, amikor a másik embert ítéli meg. Ha a másik emberről nem tudunk semmit, vagy átlagos embernek ismerjük, akinek sem kiemelkedően jó, sem kiemelkedően rossz cselekedetei nincsenek, akkor inkább ítéljük meg pozitívan mint negatívan. Ha ismerjük korábbi különleges cselekede- teit, akkor azt is beleszámítjuk a képbe. Továbbá azt is megértettük, hogy mennyire téves az a sztereotípusos gondolkodás, mely szerint a jámbor emberek mind na- ivak. Ha igazán jó emberek akarunk lenni, néha-néha szükség van egy kis „rosszmájúságra” is – persze csak a megfelelő mértékben.

Szántó-Várnagy Binjomin