Vajon melyik nap a legszentebb a zsidó évben? Jom kipur, amikor böjtölünk, és a zsinagógában imádkozunk egész nap? Ez nagyon szentnek és spirituálisnak hangzik.
Egy XVI. századi rabbi, Arizál észrevette, hogy ha megvizsgáljuk a jom hakipurim nevet alkotó szavakat, a következő kifejezést kapjuk: jom ha kiPurim, ami már azt jelenti, hogy az a nap, amely olyan, mint purim. Más szavakkal jom kipur szentsége és emelkedettsége csak hasonló puriméhoz, igazából purim a zsidó év legszentebb napja. Mi olyan különleges purimban? Purim a vidámság és az ünneplés napja. Újraolvassuk, hogyan mentette meg Eszter királynő Perzsia zsidóit a zsarnoki uralkodótól, Hámántól. Ünneplünk, beöltözünk és iszunk. Ez nagyon vidám napnak tűnik. Valójában a héber hónap, amelyben purim található, ádár, összekapcsolódik a nevetéssel. Purim a nevetés ünnepe. Mi olyan szent a nevetésben?
A válasz: minden! A nevetés alapvető a zsidó filozófia számára. Az első zsidó kisgyermek neve Izsák, ami szó szerint azt jelenti: nevetni fog. Miért? Gondolkodjunk el: mi késztet minket nevetésre? Mi az egy vicc csattanójában, ami miatt nevetünk? Akkor nevetünk, ha azt látjuk, hogy egy dolog látszólag egy irányba halad, aztán egyszerre csak mégis az ellenkező irányba fordul. Gondolkozzunk el a viccen, amelyben a feleség felhívja a férjét, hogy legyen óvatos, mert egy bolond az autópályán az út rossz oldalán vezet. Egy bolond? – kérdi a férj – több százan vannak!
Ez a vicc megnevettet minket, mert nem számítunk rá, hogy a férj a bolond. Nevetünk, amikor a teljesen váratlan bekövetkezik. Ez az, ami egy poén valójában, amikor a dolgok egy irányba haladnak, és egyszerre csak az ellenkezőjük történik. A zsidóságban, mi hisszük, hogy minden, ami a fizikai világban létezik, egy mélyebb spirituális valóságot tükröz. Mit képvisel ebből kiindulva a nevetés? A legmélyebb szinten az evilág és következő világ közti átmenetet, változást jelképezi. A kétségbeeséstől, reménytelenségtől a megváltásig és a jelenlegi világunktól a messianisztikus vízióig, amiért a zsidók mindennap imádkoznak. A zsidók mély meggyőződése, hogy minden tragédia és kétségbeesés majd egy napon átfordul megváltásba. Ez a fordulat, amit a nevetéssel kapcsolunk össze, maga az élet: mindannyian hullámvölgyeken megyünk keresztül, végül megöregszünk, kétségbeesünk és meghalunk. A mi szemszögünkből itt lent, a földön ez tragikusnak tűnhet, de a zsidóságban ezt a világot egy ideiglenes helynek látjuk a növekedésre és a leosztott lapokkal való kiegyezésre, ami átmenet egy örökérvényű pihenésről szóló helyhez.
Spirituális szemszögből tekintve ez egyáltalán nem tragikus – valójában még azt is mondhatnánk, hogy elég vicces! A híres XII. századi filozófus, Mózes Maimonidész „Rambam” szemben állt egyes görög filozófusokkal, akik a következőt mondták neki:
„Ti, zsidók azt állítjátok, hogy a halál csupán átmenet az örök élethez, de emellett azt is kijelentitek, hogy a fizikai világban mindennek van spirituális tartalma, jelentése. Hol találjuk meg a fizikai világban az életbe vezető halált?” – kérdezték.
Ez egy nagyon jó kérdés. Maimonidész a következőképpen válaszolt:
„Látjuk, hogy a halál az élethez vezet, méghozzá abban a pillanatban, ahol az élet ebben a világban elkezdődik. Tekintsük az anya méhében lévő gyermeket: üreges a szíve, vízben van, az összegyűrt tüdeje nem funkcionál, és minden táplálékához csak az édesanyján keresztül jut. Ez pont azokkal a körülményekkel ellentétes életforma, mint ami az anyaméhen kívüli túléléshez szükséges. Ha a magzat öntudatra ébredne, az ő meglátása szerint a méhen kívüli élet számára a halált jelentené. (Másként szólva a gyerek azt gondolhatná: ha innen kikerülök, meghalok). És mégis, amikor a gyermek megszületik, minden megváltozik: a szív ürege telítődik, a tüdő hirtelen kinyílik, a vér az ellenkező irányba kering, és a gyermek lélegezni kezd.”
Nem úgy tűnik számomra, mint egy természetes, logikus, haladás lépései – minden az utolsó másodpercben hirtelen az ellentétére fordul. Mózes Maimonidész azt mondta, hogy „abban a pillanatban, amikor az élet elkezdődik, láthatjuk, milyen reménytelen, végzetes helyzet képes az ellentétére átfordulni egy másodperc töredéke alatt. Hogy a rossz jóvá tud alakulni, egy olyan alapelv és mély meggyőződés, amely szerint a zsidók a történelmet is szemlélik.”
Hisszük, hogy egy nap a világ, amely a káosz és a kétségbeesés világa, át tud alakulni a béke és a megelégedettség világává. És ez a legváratlanabb pillanatban fog bekövetkezni, amikor úgy tűnik, már minden elveszett.
fordítás • Friedmann Bracha és Adler Dvora