„A nagyszerű emberek azok, akik segítenek másoknak naggyá válni”
Mózes egyedül van egy hegytetőn Istennel, amikor meghal, úgy, ahogy évekkel azelőtt pásztorként Midjánban meglátta az égő bokrot, és meghallotta a hívást, amely megváltoztatta az életét és a világ erkölcsi rendjét.
Ez a jelenet megindítóan egyszerű. Nincsenek síró tömegek. A közelség és a távolság érzése egyszerre szinte elviselhetetlen. Mózes látja a földet messziről, de már tudja egy ideje, hogy sosem fog oda elérni. Sem a felesége, sem a gyerekei nincsenek ott, hogy elköszönjenek tőle. Ők már rég eltűntek a történetből. A nővére, Miriam és az öccse, Áron már meghaltak. A tanítványa, Józsua lett az utódja. Mózes a hit magányos emberévé vált, kivéve hogy Istennel egy ember sem magányos, még akkor sem, ha egyedül van.
Ez nagyon megrázó pillanat, a nekrológ azonban, amelyet a Tóra ír Mózesről – akár Józsua írta, akár ő maga könnyes szemmel, Isten parancsára –, páratlan:
„És nem támadt próféta többé Izraelben olyan, mint Mózes, akit ismert az Örökkévaló színről színre: mindazon jelekben és csodákban, amelyekkel küldte az Örökkévaló, hogy végezze Egyiptom országában Fáraón meg mind a szolgáin és egész országán, és mind a hatalmas erőben, és mind a nagy félelmetességben, amit végzett Mózes egész Izrael szemei előtt.” (5Mózes 34:10–12.)
Mózessel nehezebb azonosulni, mint az elkötelezett Ábrahámmal, a karizmatikus Dáviddal vagy a reményteli Ézsajással. Ábrahám és Mózes halála között a különbség nem is lehetne feltűnőbb. Ábrahámról a Tóra azt mondja: „Akkor kimúlt és meghalt Ábrahám jó vénségben, öregen és napokkal telten és betért az ő népeihez” (1Mózes 25:8). Ábrahám halála békés volt. Ugyan sok próbán kellett keresztülmennie, megélte, hogy Isten beteljesíti a neki tett első ígéretét. Lett egy gyermeke, és megszerezte az első területet Izrael földjén.
Ezzel szemben Mózes időskora minden, csak nem békés. Az élete utolsó hónapjában lankadatlan eréllyel és kendőzetlen őszinteséggel perelt a zsidó néppel. Abban a pillanatban, amikor készültek keresztülmenni a Jordán folyón, hogy bejussanak Izrael földjére, Mózes figyelmeztette őket az előttük álló kihívásokra. A legnagyobb próbatétel, mondta, nem a szegénység lesz, hanem a jólét, nem rabszolgaság, hanem a szabadság, nem az otthontalanság a sivatagban, hanem az otthon kényelme. Ezeket a szavakat olvasva Dylan Thomas Ne ballagj csöndben amaz éjszakába című verse juthat eszünkbe. Annyi szenvedély van Mózes szavaiban a százhuszadik évében, mint az élete bármelyik korábbi szakaszában. Ez nem olyan ember, aki kész nyugdíjba vonulni. Élete végéig perelt a néppel és Istennel is.
Mit tanulhatunk Mózes életéből és halálából?
1. Mindannyiunk, még a legnagyobbak számára is létezik egy Jordán, amit nem fogunk átlépni, egy ígéret földje, ahová sosem fogunk eljutni. Ez az, amire Rabbi Tarfon is gondolt, amikor azt mondta: „Nem rajtunk múlik, hogy befejezzük-e a feladatunkat, de nincs is meg az a szabadságunk, hogy meg se próbáljuk.” Amit mi elkezdünk, mások folytatni fogják. Az a lényeg, hogy nekivágunk az útnak, és nem álltunk egy helyben.
2. Mekkora a különbség Mózes és más civilizációk hősei között, akiknek a sírja emlékművé vált, ahová el kell zarándokolni! Pontosan azért, hogy ezt elkerülje, a Tóra ragaszkodik hozzá, hogy senki ne tudja meg, hol van Mózes eltemetve. Mi azt gondoljuk, hogy a legnagyobb hiba embereket imádni, mintha Istenek lennének. Csodálhatunk embereket, de nem imádhatjuk őket. Ez óriási különbség.
3. Egyedül Isten tökéletes. Ez az, amit Mózes nem akart, hogy az emberek elfelejtsenek. Még a legnagyobb ember sem tökéletes. Mózes hibázott. Nem tudjuk pontosan, hogy mit követett el. Több lehetőség is van, de ez az, amiért Isten azt mondta neki, hogy nem mehet be az Ígéret Földjére.
A Tóra nem is rejti el Mózes bűnét. „Amiért nem szenteltél meg…” (4 Mózes 20:12). A Tóra őszinte a nagy emberek hibáival kapcsolatban. Rossz dolgok történnek, ha megpróbáljuk elrejteni mások bűneit. Pontosan ezért volt az utóbbi időben annyi botrány a vallásos zsidó világban, volt szexuális, volt pénzügyi, volt mással kapcsolatos. Amikor vallásos emberek megpróbálják elrejteni az igazságot, azt azért teszik, hogy meggátolják a chillul Hasemet (Isten nevének megszentségtelenítését). Ennek az eredménye elkerülhetetlenül valami még nagyobb chillul hasem. Az ilyen álszentség, a legnagyobbak hibáinak a letagadása rossz és gonosz következményekkel jár, ami elijeszt rendes embereket a vallástól. A Tóra nem rejti el az emberek bűneit. Nekünk sem szabad.
4. Többféleképpen is lehet jó életet élni. Még Mózes, a legnagyobb ember sem tudott egyedül vezető szerepben lenni. Szüksége volt Áron békítő képességére, Miriam bátorságára és hetven bölcs segítségére. Sohasem szabad azt kérdeznünk: miért nem vagyok olyan, mint más? Mindannyiunkban van valami, egy különleges tehetség, szenvedély, érzékenység, ami naggyá tehet minket. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, az az, ha mássá akarunk válni, ahelyett hogy saját magunk próbálnánk lenni. Csináld azt, amiben a legjobb vagy, és utána vedd körül magad olyan emberekkel, akiknek olyan erősségeik vannak, amelyek belőled hiányoznak!
5. Sohase veszítsük el a fiatalkori idealizmusunkat! A Tóra azt mondja, hogy Mózes 120 éves korában halt meg, és „nem homályosodott el a szeme és nem fogyott el az életereje” (5Mózes 34:7). Sokáig azt hittem, hogy ezek a tagmondatok kiegészítik egymást, amíg rá nem jöttem, hogy az első a második magyarázata. Az, hogy Mózes szeme nem homályosodott el, azt jelenti, hogy sosem veszítette el az ifjúkori igazságérzetét. Annyira vagyunk fiatalok, mint amennyire a nézeteink azok. Ha úrrá lesz rajtunk a cinizmus, akkor gyorsan megöregszünk.
6. Az égő bokornál Mózes azt mondta Istennek: „Én nem vagyok a szavak embere. A beszédem és a nyelvem nehéz.” Mire a Mózes ötödik könyvéhez érünk, amelynek eredeti címe (Devarim) azt jelenti „szavak”, Mózes már a legékesszólóbb prófétává vált. Ez sokakat összezavar. Pedig nem kellene. Isten olyan embert választott, aki nem volt a szavak embere, így amikor beszélt, az emberek tudták, hogy nem ő beszél, hanem Isten beszél általa. Amiket mondott, azok nem a saját szavai, hanem Isten szavai voltak. Ezért választott Isten egy olyan párt, akiknek nem lehetett gyerekük, Ábrahámot és Sárát arra, hogy az első zsidó gyerek szülei legyenek. Ezért választott egy olyan népet, amelyik nem volt feltűnően istenfélő, hogy ők legyenek Isten tanúi a földön. A legmagasabb rendű nagyság az, amikor megnyitjuk saját magunkat arra, hogy Isten áldása rajtunk keresztül jusson el másokhoz. A papok is így áldották meg az embereket. Nem a saját áldásuk volt, amit mondtak, ők Isten áldását közvetítették. A legnagyobb teljesítmény, amit elérhetünk, az az, ha megnyitjuk saját magunkat mások és Isten számára, hogy valami nálunk hatalmasabb jusson el tőlünk másokhoz.
7. Mózes kiállt a nép mellett. Szerette őket? Csodálta őket? Ők szerették őt? A Tóra nem hagy minket kétséget közt ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. Azonban Mózes kiállt mellettük minden szenvedélyével és erejével, még akkor is, amikor bűnt követtek el. Még akkor is, amikor hűtlenek voltak Istenhez. Még akkor is, amikor az aranyborjút imádták. Mózes kockára tette az életét, hogy ezt tegye. Azt mondta Istennek: „És most bocsáss meg nekik, és ha nem, törölj ki abból a könyvből amit írtál” (2Mózes 32:32). A Talmud szerint Isten tanította ezt a leckét Mózesnek még a legelején. Amikor Mózes azt mondta az emberekről, hogy „nem fognak nekem hinni”, Isten azt mondta, „ők a hívők gyermekei, és a végén te leszel az, aki nem hisz”. A megbecsülésre érdemes vezetők azok, akik kiállnak az emberekért: még azokért is, akik nem ortodoxok, vagy éppen szekulárisak, még azokért is, akiknek az ortodoxiája eltér az övéktől. Azok, akik gyűlölködnek, azokat gyűlölni fogják, akik lenéznek másokat, azokat le fogják nézni, azok, akik ítélkeznek, azokat el fogják ítélni. Ez a zsidóság egyik alapköve: mida kneged mida. A nagyszerű emberek azok, akik segítenek másoknak naggyá válni. Mózes megtanította a zsidó népnek, hogyan válhat naggyá.
A legnagyobb megtiszteltetés, amit a Tóra ad Mózesnek, az az, hogy eved Hashemnek hívja, Isten szolgájának. Ezért mondja Rambam, hogy mind lehetünk annyira nagyok, mint Mózes, mert mindannyian tudunk szolgálni. Annyira vagyunk nagyok, mint a cél, amelyet szolgálunk. Amikor igazi alázattal szolgálunk, valami Erő ömlik át rajtunk, amely hatalmasabb nálunk, és elhozza Isten jelenlétét a világba.
fordítás • Bálint Lea
forrás • aish.com