Szerző: Rabbi Kalman Packouz
Forrás: Aish.com
Fordította: Bálint Lea
Megjelent: Forrás – 2011. február

Hetiszakasz: Pekudé

A Tóra így ír a Kohén Gádol (a főpap) ruházatára szánt adományozásról: „A fejedelmek pedig hozták a sóhám köveket és a foglalni való köveket az efódhoz (egy kötényszerű ruhadarab) és a melldíszhez.„ (2Mózes 35,27)

Miért emeli ki a Tóra, hogy a fejedelmek voltak azok, akik a köveket vitték?

Rási (Rabbi Slomo ben Jichok, aki 1040-tól 1104-ig élt, és az egyik legnagyobb Tóra- és Talmudkommentátorként tartják számon) bölcseink szavait idézi, akik itt azt jegyzik meg, hogy a törzsek vezetői, a fejedelmek vittek utoljára adományokat a Szentélynek. A fejedelmek így mondták: „Mi engedjük az embereknek, hogy adományozzanak, amit csak akarnak, mi pedig azt adományozzuk, ami még hiányzik.” Azonban az emberek mindent odaadtak, amire szükség volt. A törzsek vezetői megkérdezték: „Mit tehetünk még hozzá?” Egyedül a különleges kövek maradtak, amire még szükség volt, így a fejedelmek azokat vitték. Ezen halogatás miatt a rosszallás jeleként a fejedelmek héber nevéből (nesziim) eltűnik egy jud betű a Tórában.

Jerucham Lebovitz rabbi ehhez azt fűzi hozzá, hogy a fejedelmek eredeti szándéka valójában nemesnek tűnhet. Azt mondták, hogy a végén majd biztosítanak mindent, amire még szükség van. (A Szentélyt adományokból építették fel, kivéve a tartóoszlopok alapjait, amelyek a kötelező közösségi alapból származnak. A fejedelmek úgy hitték, hogy több minden szükséges, mint amit az emberek az adományaikkal biztosítani tudnak; alábecsülték a buzgóságukat és bőkezűségüket!) Az ajánlat a részükről nagylelkűnek tűnik. Mégis innen azt tanulhatjuk, hogy mivel tettükben felfedezhető volt egy árnyalatnyi restség, a viselkedésüket a Tóra helytelennek ítéli, ezzel érdemelték ki a rosszallást.

Amikor egy rossz tulajdonságunk lehet a mögöttes mozgatója a viselkedésünknek, ügyelnünk kell rá, hogy tisztában legyünk vele, mi is a valódi motivációnk. Ez kiváltképpen vonatkozik a lustaságra. Egyszerű dolog jól hangzó indokokat találni, hogy miért nem teszünk meg valamit. Amikor a restség lehet a valódi ok, amiért nem cselekszünk, gyanakodhatunk, hogy csupán azt akarjuk megmagyarázni, miért mentjük fel magunkat.