Női szemmel

Párkapcsolati bonyodalmak

Sokáig gondolkoztam, mi az a téma, ami a házassággal és párkapcsolatokkal kapcsolatban még nem hangzott el sokszor, nem unalomig ismételt. Magyarországon egy zsidó fiatal számára jelenleg nem a sádchenolás (házasságközvetítés) hozza el a várt párt, nincs igazán működő sádchen, aki ezzel foglalkozna. Sok párját kereső ember követ el hibákat, sajnos sokszor nem elég objektíven állunk a párválasztás témájához. Gila Manolson például a Magic touch című könyvében sok aspektusból vizsgálja, miért érdemes tartózkodnunk a fizikai érintkezéstől a házasságkötés előtt. Az szinte mindenkinek egyértelmű, hogy a szerelemre önmagában alapozni kicsit kevés lenne, akármilyen örömmel is tölt el bennünket, ha rózsaszín felhőkön úszunk, ha igazán szeretetből cselekszünk, szem előtt kell tartanunk hogy a másik emberrel kötendő házasságunk valóban működőképes és hosszú életű lehet-e. Ellenkező esetben a pillanatnyi kellemes érzéseinkre alapozzuk az életünket, és ha a kezdetben nem olyan nyilvánvalóan szembetűnő ellentétek felerősödnek, máris egy válással a nyakunkban folytathatjuk életünket, remélve, hogy ennek nem lesznek gyermekeink az elszenvedői… Az biztos, ha az ember képes elvonatkoztatni a vonzalma fizikai oldalától, és megvizsgálja a társa belső tulajdonságait, mielőtt összekötné vele az életét, nem csak magának tesz jót, mert kilép az egójából, hanem a párjának is, hiszen nem rántja egy eleve bukott kapcsolatba.

Vehetjük alapul a házassági tilalmakat, amelyeket a Tóra taglal:

Tilalmas házasságok

A férfi minden ideiglenes vagy állandó, egyszeri vagy rendszeres egyesülése olyan nővel, aki az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik, szigorúan tiltott:

– akivel vérrokoni kapcsolatban áll – anyja, lánya, lánytestvére, lányunokája, nagynénje (apjának vagy anyjának testvére);

– akivel szerzett rokoni kapcsolatban áll – vérrokonának, például fiának vagy apjának felesége, nagybátyjának felesége („beházasodott” nagynénje), testvérének felesége stb.; a feleség vérrokonai, például anyja, lánytestvére, előző házasságból származó gyermekei;

– aki más ember felesége, és nem vált el férjétől érvényes zsidó válás – get – útján;

– aki előző – élő vagy meghalt – feleségének a lánya, lányunokája, anyja vagy nagyanyja;

– aki élő – akár elvált – feleségének lánytestvére (a feleség vagy volt feleség halála után a kapcsolat nem tiltott többé).

De valljuk be, ezek általában szerencsés módon nem azok a hibák, amelyekkel a párválasztásnál szembetaláljuk magunkat. Sokkal inkább például, ha a választottunkat felruházzuk mindenféle tulajdonságokkal, amelyekkel mondjuk ő nem is rendelkezik, vagy ha megtörjük a bizalmat azzal, hogy kifecsegjük a csak két félre tartozó titkainkat. Fontos továbbá, hogy két ember tudjon együtt változni és egymás sikereinek őszintén örülni. Mondjuk ki, ha valami zavar, vállaljuk a gondolatainkat, és ne hagyjuk gyűlni magunkban, ha valami bánt. Végül, de nem utolsósorban, ha megtaláltuk a tökéletes partnert, legyünk kitartók. A jót nem adják könnyen, ahogy a közmondás is tartja…

Friedmann Bracha

Forrás: Egység, 19. sz. (1994 december, Kiszlév 5755): http://regi.zsido.com/egyseg/egyseg19/vegyes.htm

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás