Peszách

Peszách, az idő és a kovász

A mi fizikai és véges világunkban kénytelenek vagyunk az idő tényezőivel is megküzdeni. Úgy gondolom, ez sokunk számára komoly harcot jelent. Sokszor az idő „rabjaivá”, „rabszolgáivá” válunk.

Peszách ünnepe kapcsán egy igen tanulságos üzenetet kaphatunk arról, hogyan lehetséges e küzdelmet sikeresen megvívnunk. Rövid cikkemhez Rabbi Akiva Tatz egyik írását használom fel. Kezdjük a legelejéről.

A zsidó hagyomány két első hónapot tart számon. Az egyik tisri, amikor az ember mint a szellemi nagyság elérésére alkalmas lehetőség teremtődik meg. A másik niszán, amikor az Örökkévaló kivezeti Egyiptomból a zsidó rabszolgákat, akik ezáltal néppé lesznek. Ezzel az addigi lehetőség valósággá válhat. Nézzük meg közelebbről.

Az Egyiptomból való kivonulás eseményei tele voltak váratlan fordulattal. A Fáraó sokadjára sem engedte el a zsidó népet, ígéretei és a tízcsapás ellenére sem. Majd ezen a bizonyos éjszakán, az elsőszülöttek halálát előidéző csapás eljövetelekor a zsidók úgy döntöttek, kivonulnak. Semmi hezitálás, bizonytalankodás. Itt az idő, menni kell! Bölcseink azt mondják, hogy a zsidók a 49. tisztátalansági szintet érték el Egyiptomi tartózkodásuk során. Nem lehetett tehát tovább várni a távozással, különben odaveszhetett volna minden zsidó, azonnal el kellett hagyni Egyiptomot. Hogyan lehet az, hogy ez a rövid idő, amely által akár el is bukhattunk volna, végül a megmentésünket szolgálta az Örökkévaló gondviselésének köszönhetően? Mi rejlik e gyorsaság mögött?

Rabbi Tatz írásában kifejti, hogy az ember élheti az életét úgy, hogy az idő és tér dimenzióinak tárgyává teszi magát, de akár úgy is, hogy miközben bennük él, transzcendálja azokat. Az utóbbihoz arra van szükség, hogy az ember minimalizálja a kapcsolatot önmaga és a fizikai létezők közt. Maharal gondolatára hivatkozva a szerző azt írja, hogy mivel a spirituális világ az időn kívül található, így úgy tudunk ahhoz a legjobban csatlakozni, ha cselekedeteinket időben a legkisebb egységekre csökkentjük.

Ez történt peszách estéjén is. Ha a zsidók hezitálnak, még távolabb kerülnek a spirituális dimenziótól, a fizikai világ rabjai maradnak, míg az azonnali cselekvéssel ennek az ellenkezője érhető el – azaz mindannyian megtisztulva közeledhetnek az Örökkévaló időtlen dimenziója felé.

Peszách kiemelt szereplője a macesz. A hirtelen távozás miatt a kenyeret keletlenül vitték magukkal. Mi lehet ennek a szimbolikus jelentése? Vajon mi lehet az összefüggés az idő és a kovásztalan kenyér között?

Rabbi Tatz a következő választ adja. A kovászos és kovásztalan kenyér közti különbség az időben mérhető. A kovászosnak van ideje megkelni, erjedni, míg a kovásztalannak nincs. Illetve ha csak egy kicsit is tovább hagyjuk állni a kovásztalant, kovászossá válhat. (Ezért is olyan szigorú peszách idején a gabonafélék esetleges erjedését kizáró kósersági felügyelet.)

De mi köze mindennek az egyiptomi kivonuláshoz?

Az azonnaliság, a gyors cselekvés. A kovásztalan kenyér fogyasztása azt szimbolizálja számunkra, hogy mindent magunk mögött hagyva, kétség és kérdés nélkül a lehető leggyorsabban távoztunk abból a világból, amely felemésztette volna azt a lehetőségünket, hogy spirituálisan naggyá váljunk. Elindultunk a megvalósulás útján, a Szináj-hegy felé, hogy megtisztítva magunkat mindennemű kovászostól – vagyis azoktól a dolgoktól, melyek várathatnak magukra – közeledhessünk az Örökkévalóhoz. Ez az utazásunk kezdete. Mivel a kivonulás a spirituális dimenzió felé való törekvés jegyében zajlott, vándorlásunk is ezzel kezdődött, és annak egész folyamatát meghatározta.

Ha úgy tekintünk niszán havára, a tórai első hónapra, mint a megvalósulás hónapjára, akkor érdemes szem előtt tartanunk, hogy az a rengeteg lehetőség, amely bennünk rejlik, ne várasson magára. Ahogy bölcseink is tartják: ha egy micvá kerül a kezeid közé, ne hagyd azt megkovászosodni.

Egyiptomi rabszolgaságunknak vége, de vajon másnak nem vagyunk-e továbbra is rabjai? Itt a lehetőség, hogy lehetőségeink formát öltsenek. Ha az idővel való küzdelmünkben győzni szeretnénk, jusson eszünkbe az az egy pillanat, amelyen Izrael jövője múlt: ha hezitál, és nem indul el időben, akkor elveszik, de ha azonnal dönt és cselekszik, életben marad.

Forrás: Rabbi Akiva Tatz,

Living Inspired, Targum Press, 1993