Városok

Pozsony felett borús az ég

Zavaros évszázadok, szép zsinagógák.

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. március-április

Szerző: Arató Mátyás
Megjelent: Forrás – 2013. március-április

Pozsony (németül Pressburg, 1919-től használt csehszlovák, majd szlovák elnevezéssel Bratislava – jiddis neve פרעשבורג Presburg, mára azonban gyakorivá vált a jiddisben is a בראטיסלאווא Bratislava név használata) hagyományos magyar koronázóváros, jelenleg az 1993-ban létrejött Szlovák Köztársaság fővárosa, az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja.

Ami a zsidóságot illeti, a II. világháború előtt Po­zsony­nak három zsinagógája és tizenegy imaháza volt. Most egyetlen zsinagógája van (a Heyduk utcai zsinagógáról a cikkben később lesz szó, a régi nagyzsinagógát a szocializmus építésének jegyében a ’60-as években sajnos lebontották). Az egyik leglátogatottabb vallási helyszín viszont nem is zsinagóga, hanem a Chátám Szofér emlékműve (szlovákul Pamätník Chatama Sofera).

Az ortodox zsidóság vezetőjének, kora leghíresebb vallástudósának, Chátám Szoférnek (Frankfurt am Main, 1762–Pozsony, 1839) a neve hazánkban alig ismert, jóllehet a zsidó világban a magyarországi zsidóságot – Herzl Tivadar mellett – elsősorban miatta tartják számon. Móse (Moses) Szofér (a tóramásoló, ennek megfelelője német családneve: Schreiber) 19 éves korában a vallási újítások elleni tiltakozásul tanítómesterét követve elhagyta szülővárosát. A morvaországi Dresnitzben öt évig szolgált rabbiként, majd kilenc évig Nagymartonban. Tehetsége, kimagasló tudása, szilárd jelleme, vezetői képessége, vallási buzgósága elismeréséül 1806-ban megválasztották az akkor legjelentősebb magyarországi hitközség, a pozsonyi főrabbijává. Iskolát alapított, és új alapokra helyezte a talmudoktatást. A héber nyelv és a Cionba való visszatérés propagátora. 33 éven keresztül, haláláig vezette a gyülekezetet.

Az általa alapított, a babilóniai idők óta a világ legnagyobb jesivájának (vallási főiskola, rabbiképző) számító tanházának állandóan ötszáz magyarországi és külföldi hallgatója volt. Iskolája nemcsak kiváló tudósokat nevelt, hanem széles tömegek számára tette lehetővé a vallási ismeretek elsajátítását és intenzív megélését. Személyes példájával és tanításával növelte a rabbi, a rabbiság tekintélyét, befolyását a közösségben. Rendkívüli egyénisége, amely kora hagyományőrző köreinek korlátlan autoritású vezetőjévé tette, tanítványai egymást követő nemzedékei közvetítésével az egész XIX. századi hitéletre rányomta bélyegét. Ő a reformerek elleni küzdelemben kikovácsolódó modern eszközöket alkalmazó (neo-) ortodoxia tulajdonképpeni megalapítója. Jelentős irodalmi munkásságot fejtett ki. Halála után közreadott vallási döntvényei (ma használatos nevét is nagy reszponzumgyűjteménye, a Chátám Szofér – a Szofér pecsétje – után nyerte), prédikációi, talmudi értekezései, tórakommentárja, etikai testamentuma stb. mindmáig mértékadónak számítanak. Érdekes kortörténeti feljegyzési is fennmaradtak a napóleoni háborúk idejéből. Chátám Szofér az újítások elvi és gyakorlati ellenfele volt. Befolyása – mindeneket felülmúló rabbinikus tudása, tekintélye, oktatási-nevelési módszere, döntvényei és nem utolsósorban tanítványai jóvoltából – az egész európai vallásos zsidó világra kiterjedt, álláspontja a vallásos zsidóság körében mindmáig zsinórmértékül szolgál.

Mauzóleuma a maga nemében világszenzáció. Sír­em­lé­ke eredetileg a Kis-Kárpátok lábánál, a Duna és a pozsonyi várhegy között elterülő, 1670 és 1847 között használatos, mindmáig a zsidó hitközség tulajdonában lévő régi zsidó temetőben állott, amelyet a második világháború után felszámoltak, a területet feltöltötték, s lakóházakkal részben beépítették. A temető egy kis részét, Chátám Szofér, valamint legjelesebb elődeinek és kortársainak síremlékeit – 23 sírt és 41 különálló sírkövet – a várhegy alatti alagút dunai kijáratánál a föld alá süllyesztették, föléje a legrosszabb szocreál stílusban egy be- és lejáratul szolgáló kis, rosszul szigetelt vasbetonkalickát emeltek, amely ütemesen rezonált a mauzóleum fölött elhúzó villamosok menetrendjét követve. A méltatlan körülmények ellenére a komplexum az elmúlt ötven évben kiemelkedő emlékhelyévé vált a vallásos zsidóknak, akik a világ minden részéből idezarándokolnak. 2001-02-ben a mauzóleumot nemzetközi összefogással átépítették. Ma egy impozáns, díszráccsal övezett modern épület őrzi a XIX. század talán legjelentősebb zsidó vallási vezetőjének földi maradványait.

A vár alatt, a mai alagútnál található temető történelme a XVII. századig nyúlik vissza, amikor a Pálffy család engedélyezte zsidó beosztottjainak, hogy a várhegy és a Duna közötti területen temetőt létesítsen. A temető 1847-ig szolgálta a közösséget, csak 1943-ban került veszélybe, amikor az alagút kiépítésének és a rakpart szabályozásának következtében úgy döntöttek, hogy felszámolják. A sírok nagy részét exhumálták, és a relikviákat gondosan áthelyezték az új ortodox temetőbe. A síroknak mindössze egy kis csoportja (23) maradt meg eredeti helyén – a pozsonyi tudósoké Chátám Szofér rabbi köré csoportosulva –, ezeket betonpanelekkel takarták le. 2000 és 2002 között ment végbe a sírok rekonstrukciója. Ez a figyelemre méltó objektum méltó nyugvóhely a jelentős tudósok számára, ezenkívül a pozsonyi zsidó közösség attraktív emlékműve.

A Zsidó Kultúra Múzeuma (ZSKM, szlovákul Mú­ze­um židovskej kultúry) a két megmaradt épület egyikében található a néhai Zsidó utcában (Židovska ulica) a múzeumot a XX. század hatvanas éveiben rombolták le az SNP híd (Új híd, szlovákul Nový most) építésekor. A XVIII. századból származó barokk kastély ezt követően lett átalakítva a XIX. században, és 1993 után, a felújítás óta a ZSMK állandó kiállítása tekinthető meg benne. A kiállítás legjelentősebb tárgyai a két értékes korsó Szenicéből. 1734-ből és 1776-ból származnak, és a zsidó Chevra Kadisa szenttestvériség tulajdonai voltak. Jelentőségük abban áll, hogy a hagyományos zsidó közösség tagjai számára biztosították az emberhez méltó temetést. A korsók a testvériség egyes cselekedeteinek jeleneteit ábrázolják. Ezek az értékes leletek inspirálták 1999-ben a közös szlovák–izraeli bélyegkiadást.


Zidovska ulica nostre

Az utolsó fenntartott zsinagóga a Heyduk utcában ta­lálható, nem messze a város történelmi központjától. 1923 és 1926 között épült Artúr Szalatnai-Slatinský építészmérnök tervei alapján. Már az utcán elbűvöl a zsinagóga óriási oszlopsorával, amelynek hét pillérje van. A beltér innovatív vasbeton-konstrukcióval és kortárs kubista részletekkel (melyeknek történelmi jellegük van) kecsegteti látogatóit, mint például a női galéria árkádsora, a kovácsolt bima és a kőből faragott szentély. A zsinagóga építészeti megoldása figyelembe veszi az ortodox judaizmus követelményeit. A nők és a férfiak ülőhelye külön van választva, és a bima a fő imaházban található. Ugyanakkor szem előtt tartja a közösség egyéb igényeit is: a zsinagóga teret ad a tanulásra és kisebb összejövetelekre, és természetesen van öltöző és mellékhelyiség is. A zsinagóga a mai napig eredeti funkcióját látja el. Az első: az épületben folyamatosan helyezik el az emléktáblákat 2011 óta.

A Pozsonyi Zsidó Hitközségnek 2006-ban 670 tagja volt, felük soátúlélő, nagy részük nem vallásos: a soá pozsonyi túlélőinek többsége a megsemmisítő táborokból visszatérve sajnos elfordult az Örökkévalótól, s a fiatalabb nemzedékeket egyre inkább a vallástalanság jellemzi. A hitközség tagjai – főleg a fiatalabbak – inkább etnikai zsidókként határozzák meg magukat. A hétköznapi istentiszteleteken kérdéses, hogy megvan-e a minjan, sábeszkor és az ünnepeken összejön tíz felnőtt zsidó férfi. A hitközség nagy hangsúlyt helyez a szociális munkára: a szociális osztály két alkalmazottja gondoskodik az idős emberekről: például szükség esetén orvoshoz viszi őket, intézi ügyes-bajos dolgaikat stb.

Érdekesség, hogy ellentétben Prágával és Budapesttel, de Sanghajhoz hasonlóan Pozsonyban a Chábád Luba­vi­csi Mozgalom a „hivatalos” zsidóság szerves része, olyannyira, hogy a haszid lubavicsiak adják a nagyrészt szekuláris hitközség mindkét rabbiját. Bár vannak vallási viták a hitközségen belül, a közösség nem engedheti meg magának a kettészakadás luxusát, mert akkor sábeszkor sem lenne ki a minjan.

Ha kicsit távolabbra megyünk, Szlovákia egyik legszebb zsinagógája, a zsidó közösség figyelemre méltó emlékműve Malackában (szlovákul Malacky) található, 35km-re Pozsonytól. 1900-ban épült a bécsi építészmérnök, Wilhelm Stiassny (1842–1910) tervei alapján. Az eredeti zsinagóga Stiassny tervei alapján 1899-ben égett le. Az épület tipikus mór stílusban épült két toronnyal, patkó alakú boltívekkel és jellegzetes sárga-piros síkokkal, így a város legegzotikusabb épülete. Az épület jelenleg a város tulajdona, és általános művészeti iskola működik benne. A beltérbe emeletet építettek, az imaház alsó része műhelyként szolgál, a felső részben koncertterem található. Viszonylag sok autentikus építészeti elem maradt meg – a szentély, az öntöttvasas oszlopok és a figyelemre méltó kazettás mennyezet. A zsinagóga eredetileg abban a városrészben épült, ahol a második világháború előtt a zsidó közösség nagy része élt. A háború után ezeket a házakat lebontották.

A stomfai zsinagóga 1803-ban épült, és a Szlovákiában épült kilenc boltozatos zsinagóga két megmaradt példájának egyikeként tartjuk számon. A falu központjában található a Pálffy-kastéllyal szemben. A külteret masszív falak és apró barokk ablakok jellemzik, nyeregtetővel és jellegzetes csúccsal, amely ovális szellőzőnyílásokkal van ellátva, és amely a Záhorie nevű régió tipikus építészeti eleme. Az imacsarnokban négy oszlop dominál, amelyek a kilenc boltívű mennyezet tartják. Eredetileg a központban elhelyezkedő bimát keretezték. A zsinagóga külterének felújítása és mechanikai védelme 2008-ban fejeződött be a pozsonyi Jewrope nevű nonprofit szervezet többéves munkájának köszönhetően. A zsinagóga belső terében továbbra is folyik a rekonstrukció és a restaurálás. A jövőben a zsinagóga központi archívumként és a szlovák zsidó közösség könyveinek értéktáraként fog szolgálni. A női galériában állandó kiállítás van tervben a zsidó kultúráról és a régió levéltáraiból származó levelekből. A zsinagógán kívül a zsidó kultúra iránt érdeklődők meglátogathatják a kiterjedt és karbantartott temetőt, ahol számos figyelemre méltó sírkövet tekinthetnek meg a Pri Borníku nevű utcában.

Felhasznált irodalom:

Haraszti György: Mauzóleum Pozsonyban. História 2004/ápr.
Szegő Péter: „Nem vagyok magyar. Nem vagyok szlovák. Nem vagyok zsidó”. Szombat 2006/jún.
Visitslovakia.com: Židovské kultúrne dedičstvo v Bratislavskom kraji


Zsinagóga Malackában

vissza

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás